2008 május 7. | Szerző: ozonviz |

 🙂

Köszi mindenkinek a jókívánságokat! Reményeim szerint kitart egy darabig és a képzeletbeli zacskó sem lukas sehol…

Azt hiszem, kedves Lópokróccal “fordulóponthoz” érkeztünk, bár nem akarok semmit elkiabálni! A négy napos hosszú hétvégén nem volt lehetőségünk találkozni. A majális a Gyerkőcé, másnap nagytakarítást csináltam, szombaton Gyerkőc keresztszülei köszöntöttek föl, az egész délutánt együtt töltöttük, vasárnap pedig Gyerkőccel kimentünk Anyóshoz sírdogálásos lelkizésre… Így vagy program volt, vagy Gyerkőccel voltam, nem tudtuk összehozni. Már-már sikerült elérnem magammal, hogy ne szálljak el (nem volt egyszerű, főleg mikor kaptam mms-ben egy szivárványt… 🙂 ), mikor hétfőn reggel várt egy email Tőle. Hogy a névnapom megünneplendő meghívna ebédre utólag. Férjnek ez a 14 év alatt nem is tudom, hányszor jutott eszébe… Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor vitt étterembe, és ebből 1-2 az elmúlt két év teperéséhez tartozott. Majd tegnap reggel a szülinapom… És még este is jött Tőle üzenet, hogy akkor isten hozott a klubban, bár egy órával hamarabbra időzítette, mint amikor születtem. Kezdeményez!!! Jójójó, igyekszem betudni az alkalmaknak és nem belelovallni magam semmibe. De valahol a lelkem mélyén úgy érzem, egy icipici hang bátortalanul azt suttogja, hogy megérintettem. Nehéz kibogozni, hiszen nehezen nyit, főleg így, hogy ritka kevés alkalmunk van kettesben lenni, bensőségesen beszélgetni és amúgy sem túl közlékeny, ami a magánéletét, terveit, érzéseit illeti. Feladja a leckét. És persze én is magamnak. Még mindig nem tudtam eldönteni igazán, hogy az Ő személye, vagy csak a két év magány az, ami ezt váltja ki belőlem. Minimum két ÉN veszekszik belül egymással és egyik sem túl határozott… Időre van szükségem. És Neki is.