2008 július 16. | Szerző: ozonviz |

 Egyből ugrik

Tulajdonképpen mondhatom, hogy sokkal jobban vagyok, azonban azt hiszem, nem vagyok túl érzelmileg kedves Pokrócon. Szeretném és néha annyira, hogy el is hiszem, de ma megint rá kellett, hogy jöjjek, mégsem. Kezdem ott, hogy persze nem mutatom, nem kell, hogy lássa. Nincs rossz kedvem, sőt. És köszönök és mosolygok és beszélgetek is. De mikor megkér, hajoljak közelebb, hogy megszagolhassa az új parfümöm, vagy mikor édes vagyok, mert felajánlom, ha tudok, segítek, vagy aranyos, mert vigyorgok, akkor nagyon nehezen tartom magam. Zavarba ejt a közelsége, időnként azt látom, hogy annyira mélyen a szemembe néz… vagy csak látni szeretném… már magam sem tudom.
A héten itthon maradtam táppénzen Gyerkőccel, mert hétvégén belázasodott és kiderült, benyalt valami vírust, amitől csupa afta, meg hólyag a torka, szája, nyelve. Szerencsére már láza nincs és a fertőtlenítő, meg a gyulladáscsökkentő jól beválik, szépen lassan gyógyulunk. Már eszeget is, bár időnként még sírva fakad szegény egy-egy keményebb falatnál. Így, hogy ma már ennyire jól volt, útrakeltünk, hogy elintézzük a városban a dolgainkat… és bekeveredtünk a munkahelyemre is. Leparkolva megnyugodtam, hogy dejó, nincs ott az autója, biztosan szabadságot vett ki. Aztán faxoltunk, meg a főnökömmel váltottunk pár szót, mert pénteken bekötik itthonra is az internetet, hogy ha legközelebb már egyedülálló anyukaként a Gyerkőcöm lebetegszik és s.o.s. meló lenne, akkor be tudjak itthonról is segíteni. Egyenlőre rendbevágjuk a gépet, bekötik, aztán majd valamikor jövőhéten beállítgatjuk, hogy elérjem a benti hálózatot, adatbázist, stb. Épp beszéltem egy közvetlen kollégámmal, hogy mi kellene az itthoni kis szutyok gépembe, hogy legalább a net normálisan működjön, majd később mit kellene még tuningolni rajta, mikor megérkezett Pokróc. Abban a pólóban, amit együtt vettünk az egri kirándulásunkon, mikor eláztunk… Azóta most volt rajta először, legalábbis odabent. És a kolléganőm megdícsérte, milyen klassz pólója van és ő mosolyogva mesélte, hogy kényszervásárlás volt… és ez egy kicsit visszahozta az emlékeket. Elhessegettem magamtól, hisz ott volt Gyerkőc is, mikor odafülelt, miket kérdezgetek és hirtelen nekiállt elfekvő memóriákat keresgélni a gépembe, meg egyből szervezkedett, hogy holnap vigyük be a gépet és újrahúzzák, meg beleteszik a cuccokat, hogy péntekre rendben legyen. Nagyon segítőkész volt és közben megint az a mély nézés… ami zavarba ejt és fájdalmat okoz, de nem mutatom. Így hát, holnap megint mehetünk be Gyerkőccel és ő szerel, meg telepít, meg segít. Pusztán, mert volt köztünk valami és közelebb kerültünk egymáshoz akkor. Nekem pedig ez így nagyon nehéz. De nem mondhatom. És fogalmam sincs, megvan-e még a másik lány, vagy hogy hogy állnak a külföldi tervei…