2008 szeptember 27. | Szerző: ozonviz |

 

Türelemjáték

Kibírtam, jelentem! Nem is hittem volna magamról…

A legutóbbi kifakadásom óta, mikoris kedves Pokróckámnak odakiabáltam, hogy elegem van belőle, mert nem elég lelkes, nem értem, mit akar, mikor mintha hétközben nem is érdekelné, élek-e, vagy halok, eldöntöttem, annyit kap tőlem, mint én tőle, és éppoly lazán kezelem a “kapcsolatunkat”, mint ahogy ő áll az egészhez. Jelentem, végigcsináltam! És remélem, hogy hosszú távon eredményre vezet majd!

Múlt hét pénteken együtt töltöttük a második éjszakát. Minden jól sikerült, jókat nevettünk egy régi kedvenc sorozatomon, nagyon aludtunk (még én is…) és reggeli után hazament. Vártam, mi lesz ebből. Hétvégén nem jelentkezett, de betudtam annak, hogy programja van, meg én vagyok telhetetlen, hiszen szombat reggelig együtt voltunk, hétfőn meg már látjuk egymást. Nem szegte kedvem, hogy nem írt és nem hívott. A hétfői pár szó, amit váltottunk, még fokozta a rózsaszín ködöt a szemem előtt. Azt mondta, az egész hétvégéjében a péntek-szombat volt a legjobb, amit együtt töltöttünk és hogy nálam olyan jókat alszik. Teljesen odavoltam! 🙂 Aztán egész héten tartalmatlan 2 perces, beszélgetésnek nem nevezhető mondatváltásaink voltak, hogy mi újság, milyen rossz, hogy ilyen hűvös van már ésatöbbi. Ő nem kezdeményezett, én nem kerestem. Annyi biztos, hogy a cégnél mindenkinek nagyon sok munkája van idénre, gyakorlatilag fizikai képtelenség megoldani, amit elvárnak tőlünk. És Őt felelősségteljes embernek ismerem, akinek ha sok munkája van, teljesen kikapcsol és gőzerővel hajt. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, hogy nem esik rólunk egyetlen szó sem, mert igazán örülni tudtam volna egy jóéjt sms-nek is, de tartottam magam. Aztán csütörtök óta egyre robbanok lefelé: köhögök, fáj a torkom és éjjelente fulladok. Péntek reggel orvosnál kezdtem, biztos ami biztos… Este mnkából hazaindulva a kocsinál találkoztunk. Megkérdezte, mennyire vagyok beteg, nem alhatnánk-e együtt most is. Mosolyogtam és azt mondtam: jó reggelt kívánok, épp időben jutott eszedbe. De nem vitáztam, nem elégedetlenkedtem, elváltunk azzal, hogy majd még beszélünk estig és meglátjuk. ) óra körül, mikor még nagyban a Barátnőm lelkét ápoltam telefonon jött az üzenet. Már fél 10-re nálam is volt és maradt szombat reggelig! Bár elég csehül éreztem magam, hajnalban köhögtem, a teától nem győztem pisilni, azért mégis kellemes volt az este és jó volt mellette ébredni reggel! És úgy érzem, talán “fejlődik” az egész, ami köztünk van, vagyis inkább Ő… Nem szeretnék konkrétumokat mondani, egyrészt úgy érzem, leírva ezek a piti dolgok, melyek számomra nagy lépések, visszaolvasva elrontanák, illetve nevetségessé tennék a helyzetet, másrészt pedig olyan dolgokról van szó, amiket megtartanék magamnak, mert annyira bensőségesnek érzem… 🙂

Most egy újabb várakozással teli hét következik, aminek a végén sajnos nem tölthetjük együtt a pénteket, de Ő ezt még nem tudja… Két pesti barátnőm jön hozzám, egymás lelkét ápoljuk és ha jó lesz a hangulat, elmegyünk tán táncolni is. Szeretném megvárni, amíg neki jut eszébe, hogy szeretne látni, vagy hogy jobban érzem-e már magam. Drukkoljatok, hogy ezt a hetet is kibírjam türelmesen! 🙂