2008 december 2. | Szerző: ozonviz |

Életjel

Szilva! Köszi az érdeklődést, igazán jól esett! Nem volt mostanában időm írni, illetve ez azért nem teljes igazság, mert amikor meg lett volna, vagy jobb elfoglaltságom akadt, vagy épp megint panaszkodni lett volna kedvem, azt meg bár enyém ez a napló, mégsem akartam.

Gyerkőccel kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de azért minden rendben. A betegségek szerencsére mostanában nem olyan vészesek és nem is olyan sűrűn szedünk össze valamit az oviból, mint ezelőtt. Nagyjából a mandula kivétel és a plusz oltás óta beállt a szervezete és erősödött is az immunrendszere sokat, úgyhogy ha beteg is, láza nincs és maximum köhög, meg folyik az orra. A füles bajok elmúltak és az antibiotikumra se nagyon van szükség. Most legutóbb egy hasmenős vírust hozott haza ajándékba valamelyik társától, amit én is elkaptam, de ezen is gyorsan túl lettünk. Lelkileg is jól van, kiegyensúlyozott, nyitottabb, sokat fejlődött, bár kicsikét kevés az önbizalma és borzasztó makacs és önfejű tud lenni olykor. A szabályaimat időnként feszegeti, de melyik gyerek nem teszi ezt meg ennyi idősen?

Férjjel (vagyis ex-férj, hiszen már hivatalosan is elváltunk bő 1 hónapja) kicsit nehézkes a kapcsolat, ő még haragszik a történtekért és még valahol mélyen mindig reménykedik valamiben. Sajnos azzal, hogy Gyerkőccel kapcsolatosan akar törleszteni (pozitív értelemben: elhalmozza mindennel, mindent megenged és megtesz neki), sok galibát okoz, és mintha süket fülekre találna, ha ezt szóvá is teszem. Időnként úgy alakul, hogy egy-egy hétvége hosszabbra sikerül, mint amiben “megállapodtunk”, ilyenkor nagyon nehéz Gyerkőc napirendjét visszaállítani, illetve megértetni vele, hogy itthon nem azokat lehet, mint apánál. De összességében azt mondhatom, sokkal nagyobb viharokra számítottam mindvégig.

Munka ügyben dömping van. Nálunk az évvége mindig egyet jelent a hajtással és a túlórával. Eddig könnyebben meg tudtam oldani. Most az elején már megmondtam a vezetőségnek, hogy lemondok mindenféle pluszról, mert nem tudom vállalni a határidőket. Persze jó cég, megértő főnökök lévén biztosítottak a toleranciájukról, de az egész helyzet nekem okoz lelkiismeret furdalást. Látom a munkatársaimat, ahogyan még görnyednek az íróasztal előtt, mikor én már indulok Gyerkőcért az oviba. És rosszul érzem magam a bőrömben emiatt. Persze nem kellene, hiszen beköttettem itthonra is a netet és megoldottuk, hogy be tudjak dolgozni, így amikor Gyerkőc édesdeden alszik, én ideülök a gép elé. Mégis hátrányban érzem magam a többiekkel szemben.

És hát a végére a lelkivilágom, ami kissé tropa. Volt pár kiborulásom az elmúlt időszakban, hol magam, hol Gyerkőc, hol a válás, hol Pokrócom miatt… Jelenleg a tervem az, hogy január 1-én új életet kezdek. Sokan kérdik, miért kell ezt ilyen fordulóhoz kötni, igazából annyi rá a magyarázat, hogy addigra sikerül talán visszavenni a lánykori nevemet és tudom, hogy ez hülyén hangzik, de mintha onnantól lehetnék majd igazán szabad és igazán én. Sok dologban szeretnék változni és változtatni, és sok dologban szeretnék végre dűlőre jutni és határozottan és végérvényesen dönteni még ezalatt a pár hét alatt, ami hátra van.