2008 december 27. | Szerző: ozonviz |

“Felemás” karácsony

Minden évben
annyira készülök. Adventi koszorú, gyertya gyújtás vasárnaponként,
lakás díszítés, hópelyhek fújása ablakra, kizárólag a nagytakarítás
után, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Ajándékok jó előre ötlet
szintjén kigondolva, majd apránként vásárolgatás, ünnepi menü
kiagyalása, és persze az elmaradhatatlan püspökkenyér, keksztekercs,
fenyő formájú linzer, szép csomagoló, karácsonyi terítő,
rokonlátogatás, csivitelés, mosoly a rég nem látott arcokon és még
sorolhatnám…

Idén ebből nem túl sok valósult meg. Kezdve azzal, hogy hétközben éjszakánként, plusz szombatonként is dolgoztam,
nem volt időm függönymosásos-ablakpucolásos takarításra és nem volt
elég szabadidőm a várost a nyakamba venni sem. Adventi koszorúm volt
tavalyról, de ráolvadt a viasz, szerettem volna amúgy is újat. Végül
nem sikerült időben beszerezni másikat, amit meg kaptam, sajnáltam
meggyújtani rajta a gyertyákat. Hópehely elmaradt, koszos ablakra
minek. A lakást ugyan kidíszítettük Gyerkőccel és nagyon élvezte, meg
lett ajándék is utolsó pillanatban megvéve, éjjel csomagolva, sütöttünk
Gyerkőccel linzert és kenyeret is, de nem volt családi jövés-menés,
csak a kapkodás, meg a tülekedés.

Nem mondanám,
hogy rossz volt a karácsony (leszámítva azt, hogy 23-án ki kellett
vésni az egyik fájós fogamat…), hiszen egyedül is sikerült gyönyörű fenyőt választani, sőt fel is cipeltem a másodikra nagy nehezen, és Gyerkőcöm keresztapja
talpat is faragott rá, egyedül is sikerült olyan ajándékot kitalálni,
aminek örült a Kisfiam, egyedül is megoldottam a sütés-főzést gyerekkel
és a fát is feldíszítettük kettesben, a jézuska is megérkezett egy
óvatlan pillanatban, mikor Gyerkőc nem a fa előtt ült és várta
mozdulatlan… Mindent megoldottam EGYEDÜL, még a szenteste is eltelt
kettesben homokozva, játszva a szőnyegen,
csak akkor lettem kissé üres, mikor elcsendesedett a lakás. Hamar
kidőlt Gyerkőc és én nem tudtam aludni. Az egész olyan furcsa, olyan
szokatlan volt. Nem volt kihez szólni, nem volt kihez bújni.

Aztán másnap
délelőtt eljöttek a Keresztszülők, együtt ebédeltünk, sokat
játszottunk, nevettünk, ez valahogy kikapcsolt az előző esti halvány
letargiámból. De délután már menni kellett, Gyerkőcöt várta az Apja.
Nehéz szívvel, meg kicsit idegesen vittem el Anyósékhoz, hogy ott
hagyom a szeretet ünnepén, de nem lehetek önző, velük is kell legyen.
Vittünk ajándékot Mamáéknak, Apának is, úgy intéztem, hogy Gyerkőc adja
át, majd kicsit még beszélgettünk és eljöttem.
Itthon Szomszédasszony vett a pártfogásába, náluk vacsoráztam, voltak
vendégek is, akiket jól ismerek és szeretek. Így a csivitelést is
bepótoltam, bár kicsit késve és kicsit más formában, mint ezelőtt.

Aztán
egyszercsak eljött Pokrócom. Persze, számítottam rá, hiszen
megbeszéltük, hogy karácsonykor találkozunk, tehát nem ért váratlanul,
de mégis féltem, hogy nem úgy sül majd el a dolog, ahogy és amennyire
én várom. Mivel nekem Ő fontos (ennél komolyabb szót már nem akarok
használni arra, amit érzek Iránta…) és mivel én elég érzelmes ember
vagyok, ki sem bírtam volna, ha nem veszek neki egy pici apró ajándékot.
Persze sokat rágódtam azon, mit is kellene, hiszen annyira azért nem
engedett közel magához, hogy tudjam, mire vágyik, mit szeretne, minek
örülne, és nem szerettem volna sem olyat, amit majd a sarokba tesz és
soha elő nem veszi, de nem szerettem volna olyat sem, ami
túl…hogyismondjam…érzelgős.
Mivel továbbra sem járunk együtt, valami frappáns apróságot szerettem
volna. El is szállt az agyam, egy megbillent félórámban csináltattam
neki valamit, amit aztán minden este nézegettem,
hogy hajajj, ezt nem merem neki odaadni. Így két nappal karácsony előtt
még támadt egy sokkal puritánabb, bár hasznosabb ötletem és azt is
megvettem, lesz ami lesz. Két dolog cikázott a fejemben: az egyik, hogy
nem reménykedek, hogy eljön, főleg hogy kapok valamit, így ha el is jön
és én odaadom bármelyiket is, az azért lesz, mert szeretnék adni neki
és nem várok cserébe semmit; a másik, hogy ha esetleg mégis meglepne
valamivel, még mindig lesz ott helyben lehetőségem választani, melyik
ajándékot adjam neki oda.

Szóval, este eljött és kedves volt és átölelt és beszélgettünk és puszilgatott és meséltem és ő is mesélt és nevettünk…, de ajándékról
szó sem esett. Még csak boldog karácsonyt sem kívántunk egymásnak. Már
vagy két órája ott volt, mikor jött az érzés, meg egy olyan téma a
beszélgetés során, hogy előhozakodtam. Hogy talán haragudni fog, hogy
szeretnék adni neki valamit, de higyje el, hogy szívből adom, készültem
és látni szeretném, ahogyan kibontja. Persze nem mertem az érzelgőset
adni, de ennek is nagyon örült, sőt… Majd azt mondta, az enyém is ott
van a fa alatt. ODACSEMPÉSZTE!!! 🙂 Az egész olyan megható és olyan
kedves volt!!! Aztán a döbbenet az arcomon…, amitől azt hitte, hogy
nem tetszik nekem az ajándéka és magyarázkodni kezdett, hogy nehéz,
hiszen nem ismeri még az ízlésem és az sem baj, ha nem hordom majd,
csak szeretett volna egy emléket nekem… Én meg egyik kábulatból a másikba estem és csak azt hajtottam, hogy dehogy, csodaszép és nagyon boldogan viselni fogom.

Az éjszaka
csodás volt és merőben más megint, mint az eddigiek… A másnapba
kúszott be egy pici feszültség csak, hiszen sokáig ki sem keltünk az
ágyból, lustálkodtunk, beszélgettünk, tv-ztünk, de egyikőnk sem bírta
túl sokáig a henyélést, viszont menni sem akartunk, vagy tudtunk volna sehová,
így vagy ezért, vagy nem pusztán ezért, de ebéd körül elment, hogy majd
estére visszajön. Talán szokatlan még ez a helyzet nekünk, talán még
mindig van abból a másikkal szembeni tartásból mindkettőnknél, nem
tudom… De este már semmi nem maradt a délelőtti furcsa feszült
érzésből. Együtt főztünk vacsorát, segített mosogatni, vacsora után
sétáltunk egyet kéz a kézben a hidegben, nézegettünk a kivilágított
házakat, majd este régi iskolás történeteken mosolyogtunk, megnéztünk egy filmet és egymást ölelve aludtunk el.

Hogy
miért is felemás az idei karácsonyom? Mert merőben más, mint az
eddigiek. Mert egyedül voltunk, mint még sosem, de mégsem voltam
egyedül. Mert akadt benne rossz érzés, de mégis összességében azt
mondhatom, nem volt annyira rossz, amilyenre számítottam, vagy amitől
féltem. Borzasztó vegyes, és szokatlan napokon vagyok túl és még vár
rám egy hasonló “megpróbáltatás” szilveszterkor…