2009 március 13. | Szerző: ozonviz |

Érzések

Ez a bejegyzés kizárólag Róla fog szólni. Mint a gondolataim mostanában, de a mai reggel után méginkább…
Ugye az van most köztünk, hogy egy héten egyszer megkérdezem, mit csinál péntek este, van-e kedve velem aludni, megnézünk-e egy filmet, ápol-e, ha beiszok és görkorizok körbe-körbe a lakásba, elvisz-e táncolni, hoz-e shake-et… Hol email-ben, hogy sms-ben, de volt már, hogy egyszerűen csak eléálltam és kész. Minden héten kitaláltam eddig valami “ürügyet”. Hívtam, Ő pedig jött. Nagyjából minden alkalommal összebújtunk, mikor lehetett (akkor is eljött, mikor épp nem és ez tetszik), együtt aludtunk, aztán másnap délelőtt hazament és a következő alkalomig semmit nem hallottam Róla. A munkahelyen nem beszélgetünk, vagy ha igen, a fő téma, hogy mikor lesz már tavasz, meg jó idő.
Miután januárban azt mondtam, hogy nem csinálom tovább ezt a “kapcsolatot”, mert túl egyoldalúnak érzem és teljesen tönkremegy benne a lelkem, elengedtem. Belehaltam, de elengedtem. Aztán jött az az ominózus hülyeségem, hogy ha a város felé jár, bevinne-e a barátnőm után táncolni. Akkor kezdődött újra. Bő egy hónapja. Azt gondoltam, amit elástam magamban jó mélyre, azt ott is tudom tartani majd. Azt hittem, megy majd nekem ez a játék. Ment is egy darabig. Egészen ma reggelig.
Múlt héten együtt töltöttük a péntek éjszakát. Szombaton délelőtt elment, de én nem fértem a bőrömbe, mert azt mondta, most hétvégén elutazik Agyalogtam egy darabig újabb indok után kutatva és megkérdeztem, mi lenne, ha amit anno ígért, hogy van egy jó film, amit Ő már látott, de megnézné mégegyszer, ami engem is nagyon érdekel, de nekem nincs meg, azt megnéznénk együtt valamikor. Hogy lehetne ez a nőnapi kívánságom… Természetesen igent mondott és aznap még kétszer hívott, hogy nem találja a filmet, de letölti és valamikor egy hétköznap majd megnézzük.
Hétfőn röpültem befelé, hátha szóbahozza, de nem. Nagyon rossz passzban volt még kedden is. Megkérdeztem, rám haragszik-e, meg tudok-e segíteni. Persze, hogy két nem volt a válasz. Szerdán már jobb kedvű volt, nem is bírtam tovább, meg ne kérdezzem, hogy áll a film-projektünk. Nem ragozom, úgy alakult, hogy pénteken nevelés nélküli napot tartottak az oviban, Gyerkőc Exnél aludt, így tegnap este lett alkalom.
Jött időben, nem is számítottam Rá olyan korán, még akkor otthonról melóztam, fülemen a telefon, benne közös kolléga. Már akkor forrt a levegő. Hiába a telefon, a meló, a munkatársunk…hmm… A filmet be se kapcsoltuk… Édes volt, azt mondta, nálam hagyja, de ne nézzem meg, majd megnézzük együtt, legközelebb hátha sikerül… Én nagyon jót aludtam Mellette! Jó érzés, hogy ott szuszog. Hogy a hátához lehet bújni. Hogy érzem az illatát. Hogy ott van velem. Hajnalban kábé egy időben ébredtünk. Nem volt még 5 óra sem. Én arra, hogy esik az eső, Ő mint utólag elmondta, nem aludt jól egyáltalán. Újra odahelyezkedtem a közelébe és visszaaludtam…volna…de homokszem került a gépezetbe és a nagy elhatározásom, meg tervem dugába dőlt.
Szabályosan éreztem, ahogyan bújik elő az érzés és a hatalmába kerít. Ahogyan megint egyre erősebb és torokszorítóbb lesz. Ahogy elkezdenek a gondolatok áramlani a fejemben és egyre éberebben villannak fel bennem… Aztán elnyomott az álom, de az ébredéssel az egész rámzúdult hirtelen, nem olyan fokozatosan, mint hajnalban félkómásan. És amíg Ő készülődött, én készítettem magamnak egy kakaót, ácsorogtam a konyhaablakban, néztem az esőt, és egyre nehezebb lett a lelkem. Szeretem ezt a férfit és nem tudom ezt az érzést túl sokáig magamban tartani.
A gond csak annyi, hogy észrevette rajtam. Megkérdezte, mi bajom. Igyekeztem viccel elsütni a dolgot, de kötötte az ebet a karóhoz és faggatott. És minél jobban erősködött, hogy ha Vele kapcsolatos, ha Ő tett vagy nem tett valamit és ez bánt, akkor el kellene mondanom, én annál inkább nem akartam. Lett belőle egy kisebb szóváltás és keserű íz maradt a számban…és ha jól sejtem, az Övében is… Ma délutánra már lett volna bátorságom megosztani Vele és összeállt a fejemben, mi az, amit elmondhatok, amitől nem fut világgá, de mire feleszméltem, addigra elment. Elutazik hétvégére a barátaival. Én meg itt maradtam egyedül a rámszakadt érzésekkel, gondolatokkal és lehet, mire hazajön, már nem lesz rá kíváncsi, vagy nem tudom majd elmondani Neki. és akkor marad a szájíz és elveszítem a heti egy alkalmat is, mikor mindegy, milyen áron, de szerethetem…