1.0Özönvízhttps://ozonviz.cafeblog.huozonvizhttps://ozonviz.cafeblog.hu/author/ozonviz/EgyedülHihetetlenül magányosnak érzem magam, pedig egész nap szinte egy fél órára sem voltam egyedül. Reggel Gyerkőccel későn ébredtünk. Furcsa a részéről, hiszen korán kelő típus. Magamon azért nem csodálkoztam annyira, hiszen hajnal 1 felé feküdtem csak le és még akkor is úgy éreztem, nem tudnék aludni. Délelőtt vissza kellett újfent mennem a fogdokihoz, így Gyerkőcöm Szomszédasszonyéknál volt addig. És hiába végeztem gyorsan (de nem fájdalommentesen...), nem akaródzott neki hazafelé venni az irányt az emeletre. Talán addig voltam fizikailag egyedül, míg én fölmentem hozzánk és kicsit rendet tettem, elmosogattam. Szomszédasszonyéknál ebédeltünk, ma volt a szülinapja és ebédre jöttek a lányáék is, akik Gyerkőc Keresztszülei, így megint csak maradtunk. Aztán egy óvatlan pillanatban Gyerkőc kibökte, ő bizony Keresztéknél alszik ma, életében először... Nyeltem a gombócot, mint a nap folyamán többször is, de ez most túl nagyra és túl makacsra sikerült. Annyira vártuk Pokrócommal, mikor szánja rá végre magát Gyerkőc, hogy ott aludjon... Vagy ez is csak az én agyszüleményem volt? Már ezt sem tudom. Most úgy emlékszem, amikor ez szóba került, örült neki, vagyis annak, hogy felmerült a gyerekemben ez a gondolat.Összepakoltam a kis holmiját bőgve, majd mikor összeszedtem magam, elvittem őket kocsival. Nagyon boldog volt, hiszen imádja a Keresztszüleit és végre velük alhat, majdnem lemaradtam a pusziról is. Tartottam magam és csak akkor eredt el a könnyem, mikor beültem és beindítottam az autót. Talán a sors akarja végre, hogy tanuljak meg egyedül lenni, talán csak rossz az időzítés és véletlen egybeesés. Az biztos, hogy nem vagyok jól és az is, hogy ez még jó darabig így lesz. Most éppen abban sem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy jól döntöttem, mert baromira hiányzik. És arra is rájöttem, hogy most éppen várok és remélek... Hejj, pedig annyira nem kellene... rich