2007 április 19. | Szerző: ozonviz |

Napok óta nem írtam. Vagy nem volt időm, vagy nem volt elérésem. Fáradt vagyok. Nagyon. Egyre rosszabb a helyzet. 🙁

Gyerkőcke szép lassan rekordot dönt a bölcsibe. Ma van hatodik napja, hogy jár folyamatosan. Persze ma reggel is elkezdte, hogy ő majd egyedül otthon tud maradni, meg majd vigyáz rá a játéktartó kutyus. Aztán a bölcsibe érve az öltözőbe beindult a műsírás, de kb. két percig tartott. Aztán kézmosás után szaladt befelé megmutatni a traktoros mesekönyvét a Gondozónéninek. Puszit adott és bement. Nem sírt. Nem kellett fölvenni. Persze, otthon előadja minden nap, hogy nem szereti, meg hogy ő nem is játszik. Délután meg a Gondozónéni elmeséli, hogy milyen jó volt, evett, aludt, játszott ügyesen. Nagy hóhányó! 🙂 Édes volt. Egyik reggel azt mondta, hogy: “Kicsit sírok, de majd a Gondozónők megsimogatnak.” 🙂 Tegnapelőtt délután meg ráripakodott a másik Gondozónénire, hogy: “Hozzad már az uzsonnát, mert utána jönnek értem!” 🙂

Azt autóvásárlásom meghiúsult. Mire aludtam rá egyet és mentem a foglalóra szánt összeggel, addigra elkelt. 🙁 Persze, hogy a Férjem úgy tett, mintha sajnálná, belül meg örült. Nagy fifikásan ki is találta, hogy akkor a meglévő közös autó legyen az enyém. Persze, fizessem én a közel 50ezres részletet. 🙁

Mostanában megint nagyon sokat veszekszünk. És egyre inkább az időt húzza megint. Már nem idén épül fel a háza, hanem majd csak jövőre kezdi az építkezést. És megint jött a régi lemez, hogy Ő mindent megtett, az én szégyenem, amiért ez a házasság tönkrement. Ő sokat változott, én meg nem vagyok hajlandó. És persze megint oda lyukadt ki, hogy nem lidikézek előtte fehérneműben és nem szexelünk már egy éve. Hiába mondom el rendszeresen, hogy nem akarom ezt az egészet, időnként előhozakodik ezzel az ágybabújással. Valamitől mindig reménykedni kezd. Aztán 3-4 nap után kiborul és kezdődik az idegbaj. Nem érti, hogy innen már nincs visszaút. Én meg nem vagyok az a szemét fajta, aki kirakja a cuccát… Nem tudom, miért kell nekem mindig magamból kiindulni?

Azt hiszem, a fejlődésem egészen jól halad. Bár, a helyzetet tekintve, kettőt lépek előre és egyet hátra, de legalább ha lassan is, haladok. Annyit sikerült elérnem, hogy túltettem magam Rajta. Azon, hogy Neki nem jelentek annyit, mint Ő nekem. Azon, hogy esze ágában sincs írni, miután én kiöntöttem a lelkem Neki. Szóval haladok. Már nem nézegetem minden reggel, mikor lépett be az IWIW-re. Nem nézegetem a felesége által felrakott képeket. És már nem kesergek azon, hogy nem lehetek Vele. Legyen boldog. És pont. Persze, sosem fogom elfelejteni sem Őt, sem az érzéseket, amik Vele kapcsolatosak. De nem fogok arra várni, hogy egyszer majd reszkető kezekkel sétálgathatunk a Tisza parton. Elengedtem. Nem tudom, hogy ez a kineziológiai oldások hatása, vagy az egyszer alkalom, mikor egy vezetett meditációban anyai és apai mintákkal kellett szembenéznem… Mindenesetre sikerült. Csak már az önbizalmam is megerősödne. Mondjuk, időnként a házifeladatokat sem tudom csinálni. Vagy időm nincs, vagy agyam…