2007 május 10. | Szerző: ozonviz |

Valahol valamit rosszul csinálok. Vagy csak félre vagyok értve. A helyzet, hogy Férj újból reményre kapott. Reggel közölte, Ő akkor is elveszi, ami jár neki. A házassággal szerinte együttjáró kötelességeimről beszélt. Nah, még az kellene, hogy erőszakoskodjon… 🙁 Egyszerűen nem értem! mi az, amivel húzom előtte a mézesmadzagot? Mit teszek, hogy egyszercsak megint rólunk beszél, meg tervezget, meg közeledni próbál? Mi az, amivel hitegetem? Több alkalommal is leültünk már és megbeszéltük. Elmondtam, hogy nem megy nekünk ez a kapcsolat részemről. Megegyeztünk, hogy nem akar a szüleihez, sem albérletbe költözni, épít a telkünkre egy kisebb házikót. Elmondtam, hogy részemről teljesen kihűltek az érzelmek. Aztán egy darabig minden rendben, mármint olyan szempontból, hogy azt látom, elfogadta. Majd kezdődik minden előlről. A próbálkozások, a piszkálódás, hogy nem normális dolog, hogy 29 éves létemre…bla-bla-bla… Nem tudom, miért, de azt, hogy váljunk el, még nem tudtam neki kimondani. Talán ez lehet a baj? De hiszen megbeszéltük, hogy külön fogunk élni. Meg azt is mondta, ha egyszer elmegy, nem fog többé visszaköltözni. Több, mint egy éve neméltünk házaséletet, hónapok óta nem fogjuk egymás kezét, nincs puszi, és a gyűrűket sem hordom már rég… Én nem tudok bunkón viselkedni amíg a gyakorlati része meg nem valósul ennek a különélésnek! Veszekedni sem szeretek. (ki szeret?) Főleg nem Gyerkőc előtt! Így is látom Rajta a hatást… 🙁 És magamból indulok ki. Miért kellene megnehezíteni az amúgy sem rózsás helyzetet? Miért kellene még jobban földbetaposni a régi szép emlékeket? Miért kellene mindhármónknak tönkremennie? Konkrétan egyikőnk sem, de mind a ketten felelőssek vagyunk a kialakult helyzetért. Akkor miért nem lehet ezt intelligens módon intézni?
Valaki mondja meg, hogyan kellene viselkednem, hogy ne ébresszek reményt és a közös Gyerkőcünk se menjen gallyra!!!