2007 június 7. | Szerző: ozonviz |

Régen jártam itt. Már lassan két hete. Sem időm, sem kedvem nem volt. Valahogy haladok egyre mélyebben a gödrömben megint. Rosszkedvű, hallgatag és morcos vagyok. Nincs kedvem semmihez, hamar elfáradok, leginkább aludni szeretnék.

Megpróbálom összefoglalni a két hetet.

A rövid hétből Gyerkőcöm 2 napot járt csak a bölcsibe. Szerdán Gondozónéni orvoshoz tanácsolta. Megint fulladósan-sípolósan köhögött. Hipp-hopp egyik pillanatról a másikra valahogy ez kialakul. Csak úgy minden előjel nélkül jön. De csak a köhögés, más nem. Orvos szerint valami vírus lehet, de köptetőn kívül másra nincs szükség. Két nap táppénz otthon. Vasárnap semmi baj, hétfőn irány a közösség. Se köhögés, se orrfolyás. Aztán mire hétfőn az óvodai szülőiről hazaértem, Gyerkőc már nyűgös és pirospozsgás volt. Éjjel magas, makacs láz. Kedden reggel orvos. Csúnya torok, lepedékes nyelv, ezen a héten táppénz, antibiotikum. Felváltva vagyunk Vele otthon: Apa, Mama, Papa és én.

Gyerkőc szülinap egyébiránt nagyon jól sikerült! Hihetetlen, hogy már 3 éves! Még most született és már oviba készül… Mostanában sokat változott megint. Komolyodott, ha lehet ezt mondani egy 3 évesre. Valahogy így érzem. Kevesebb a dühkitörés, a hiszti, sokat beszélgetünk, mindenféléről. Állandóan kérdez. Édesen fogalmaz, jókat szoktam mosolyogni magamban. 🙂

Kocsifronton semmi előrehaladás. Vagyis ez így persze hogy nem igaz. Nézelődök, telefonálgatok, de: sosem jutok el a konkrét cselekedetig. Nem tudom, miért. Nem igaz, hogy ebben is döntésképtelen vagyok! Ráadásul ma reggel Férj megint visszahőköltetett. Hogy majd meglátom, meg majd kapok, meg ilyen szövegekkel… mintha fenyegetne… De nem mond konkrétumokat. Mégis mindig eléri azt, hogy visszabújjak a csigaházamba. 🙁 Miért tartok Tőle, vagy az Anyukájától? Nem értem. Nem is tartok. Félek. ez a legjobb szó. És ez az igazság. 🙁

Amúgy sem halad sehovasem a családi helyzet megoldása sem. Volt az utóbbi két hétben is sok vita, veszekedés, mégsem lépek. És Férj sem. És ez az áldatlan állapot nyomja rá egyre inkább a hangulatomra a bélyegét. Ingadozok. Nagyon. Hol keresztbe lenyelem, aki szól hozzám, hol meg sem hallom, mert nincs kedvem, hol pedig vihogok, mint valami tizenéves, vagy mint aki érzi a vesztét. Nem tudom, mire, vagy kire várok.

Tegnap egy szusszra végigolvastam Alf írását. Már amiről lemaradtam az utóbbi két hétben. És mondhatom, elég mély nyomokat hagyott bennem. Két gondolat kavargott utána.

1 – otthon maradni, szembenézni magammal.

Szombatonként általában Gyerkőc Mamáéknál van, Férj meg maszekol. Egyedül szoktam otthon lenni, takarítok, főzök, bármit, ami elmaradt a héten, amit ilyenkor be tudok pótolni. Ha belegondolok, nem bírok huzamosabb ideig egyedül maradni. Időnként leszaladok a szeméttel, ha hangokat, beszélgetést hallok a ház elől. (Szeretem a szomszédokat, egészen jó kis közösség alakult ki, mégha 2-3 lakás ki is lóg a sorból.) Vagy a boltból nem hazafelé veszem az irányt, hanem kedvenc Szomszédasszonyomhoz, aki mintha Pótanyám lenne. Hát, ezen a nézzek magamba csendben dologgal van még tennivalóm…

2 – elfogadás.

Kolléganőmmel nagyon jó volt a kapcsolatunk. Meg egy kicsit misztikus is. Sok mindenben hasonlít az életünk, csak ő egy korosztállyal idősebb. Szeretem a tanácsait, a megérzéseit, kicsit boszorkány. Ami még érdekes, hogy egy időben nagyon egy hullámhosszon voltunk, megérezte, ha nem volt valami fényes kedvem és én is, ha rosszul volt. Az elmúlt 1 év alatt sokat panaszkodtam Neki az otthoni helyzetről és talán Ő is besokallt tőle. Aztán volt egy pont, vagyis nem is egy, kettő…, amikor úgy éreztem, megharagudott. És azóta folyamatosan távolodunk egymástól. Ami először angyon rosszul esett és hiányzott, de tegnap, mikor végigolvastam Alfot, rájöttem. Hogy nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Folyton mondogatta, növesszem a hajam, hordjak nőiesebb ruhákat. (Persze az én érdekemben, hogy talán akkor majd jobban felfigyelnek rám az emberek…) Tudom, hogy segíteni akart. Most viszont úgy érzem, nagyon elutasítóan viselkedik és most Hozzá sincs kedvem. mint ahogy máshoz sincs. 🙁

Nyilván az én nyűgömet nekem kell megoldani, de ha nekem jó a szarban üldögélni, bárki mondhat bármit, ha nincs merszem föltápászkodni belőle, nem fogok.