2007 július 10. | Szerző: ozonviz |

Azt hittem, vége. Már jó ideje nem fordult elő velem. És ma éjjel újból. Vele álmodtam. Megint a szüleinél voltam. Már nem emlékszem, milyen ürüggyel és nem is egyedül. Asszem, PT barátnőmmel. Erkélyen át kéretzkedtünk be. Tudtam, hogy itthon lesz fellépése, de nem is reméltem, hogy hazamegy az anyukájához. Azt meg főleg nem, hogy egyedül! És épp az egyébként nagyon kedves anyukájával diskuráltunk, valamit kaptam tőle, de hogy ruha volt, vagy micsoda, megintcsak ködbe vész…és épp akkor belépett a szobába. Háttal ültem Neki. De éreztem a hátamon a tekintetét. Megfodrultam, köszöntünk. Én boldog voltam, Ő nagyon meglepődött, de mosolygott. Készülődött a fellépésére. Mi elköszöntünk. Hazafelé bandukolva abban reménykedtem, hogy még beszélünk, vagy találkozunk az est folyamán.
…
És akkor Gyerkőc ébresztett, hogy szomjas tejcsire. 🙂