2007 július 12. | Szerző: ozonviz |

Hihetetlen vagyok. Magamnak is.
Tegnaptól Gyerkőc Mamázik. Két és fél héten át. Mama, meg Férj azt mondta, nyaraljon az a gyerek, készítsek neki pizsamát. Próbáltam mondani, hogy á, úgyse fog, hisz nem szokott éjjelente máshol aludni, csak otthon. Talán két alkalommal fordult elő ilyen a 3 év alatt. De azért reggel Mama megnyugtatására készítettem a csomagba pizsamát. Már reggel nem túl kitörő örömmel jegyezte Gyerkőc, hogy hova viszem, aztán még bepróbálkozott, hogy ugye te is ott leszel Anyucikám? Leültünk, megbeszéltük, nem volt gond. Délután még felhívtam Anyósom, mi a helyzet, mondta, Gyerek marad szerinte, mert jól elvan és már beszéltek is róla. Mondom, oké, csak ha mégse, akkor szóljon, mert meló után megyek bevásárolni, Apa meg egész nap húzza a lóbőrt. Erre összefutunk a multiba. Gyerkőc háttal, Mama szemei kb. azt sugallták, “idenegyere”, mert akkor az unoka nem alszik nálunk. Borzasztó volt elsunnyogni mellettük, hogy észre ne vegyen. 🙁
Este hazaérve láttam, Férj még mindig alszik. Felkeltettem, nehogy elkéssen és mellesleg óvatosan megkérdeztem, egész nap aludt-e. Mert bár este 9-től reggel 7-ig dolgozik, vezet, nem biztos, hogy nappal végig kéne aludnia. Azt felelte, igen. Kérdeztem, hogy szedi-e a stresszoldót. Aha, kettessével. Próbáltam hatni rá, hogy nem kellene, meg hozzászokik, kikérte, hogy ő dolga, neki így jó. Utána nem beszélgettünk. Csak este, mikor indult, lementem még a kocsiba a cuccért (mikor hazaértem, esett). Megjegyeztem, hogy ha más nem, legalább Gyerkőcről értekezzünk már. Hát, nem volt pozitív a visszhang. Azt mondta, ha tudni akar valamit, kimegy a Mamáékhoz, mert velem nincs több beszélnivalója.
Éjjel egyedül voltam. Eszembejutott Alf, mikor ilyesmiről írt, hogy magunkkal kellene tudni kibékülni, megbarátkozni. Kerengtem körben a lakásba és bőgni kezdtem. Igen, tudom, hogy itt a vége ennek a házasságnak, meg azt is, hogy én már ezt régebben tudom, meg hogy ugyanannyira hibás vagyok, mint Férj, meg hogy jobb lesz mindenkinek, ha elmegy (most albérletet keres), mégis fáj. Gondolkodtam, miért? Mert mint ember, érdekel, hogy kikészül. Azért csak 13 év… És a Gyerekem apja… És ami még nagyon fájt, amit meg MajdnemNyuszinál olvastam tegnap, ez a “milettvolnaha”… Ha esetleg jobban ismer és tudja, hogy nem arannyal, meg pénzzel lehet levenni a lábamról, ha esetleg nem dugni akar, hanem időnként kedvet csinál a szerelmeskedéhez, ha kicsit kevésbé lobbanékony, vagy ha mittudomén… Nem rossz ember Ő, csak nehéz együtt élnünk és erre Gyerkőc érkezése világított rá. Mintha akkor ment volna bennem végig valamiféle változás, mintha felébredtem volna…