2007 július 16. | Szerző: ozonviz |

Pénteken Anyósom apukája, a Tata, nagyon csúnyán el(majdnem le)vágta a kezét. Házilag barkácsolt körfűrésszel (alias cirkula). Elkapta a kezét. Csuklónál vágott csontott, ideget, inakat, mindent. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy alul, ahol az ütőér van, maradt a bőr, meg az erek. Különben elvérzett volna. 🙁 Két mentő ment érte, megműtötték. Először majd látják, hogy gyógyul a seb, nem-e ledobja a visszavarrt kézfejet, aztán meg rendszeres kontroll, gondolom gyógytorna, ilyenek. Előre láthatóan, mivel 70 éven felül van, így csavarozták a csontot, orvos szerint 1 év a gyógyulás. Plusz a kisujját már tuti nem fogja használni többet. 🙁 Úgyhogy pénteken Anyósom a mentővel, meg a Tatával a kórházba rohant, Apósom meg Gyerkőccel őrizte a Dédimamát, nehogy megint infarktusa legyen. Őrület! 🙁

Hétvége Gyerkőc jegyében telt. Mindkét nap otthon volt. Imádom! De a dühkitöréseivel nem tudok mit kezdeni. Persze, Férj mindig mondja, hogy genetika, hisz Ő is, meg az Apukája is lobbanékony, hirtelen, ideges természet. Gyerkőcnél is hoppsz, valami bekattan, rúg-vág-csíp-harap, aztán ahogy jön, úgy el is múlik a tombolás. Sokan sokfélét mondtak már: majd kinövi, öntsem szembe vízzel, hagyjam rá, stb. Azért nagyon tud ám fájni. Arról nem is beszélve, hogy hogy nézek ki: mint akit otthon vernek. A felkarom kék-zöld a marások helyén. Amúgy is rögtön meglátszik rajtam minden nyoma… Szóval kicsit elkeserítőek ezek. Én maradtam a “lefogom míg meg nem nyugszik, majd magamhoz ölelem félve, nehogy maradandó károsodást okozzon rajtam” technikánál. (már a hajhúzás sem jön be…) És persze marad az agyalás, hogy miért van és hogy tehetnék ellene, jobban mondva Gyerkőc érdekébe: hogy kezelni tudja az érzelmeit.