2007 július 19. | Szerző: ozonviz |

Nah, gyorsan van még pár percem a bérelt vonal leállítása és egész napos babrálása előtt. Remélem, ma délutánra rendbeteszik és holnap már megint lesz net, meg levelezés. Én nem tudom, hogy ez függőség-e már, de reggel, miután beérek, megnézem azt a pár oldalt, ami a kedvencek közé mentve van, így indul a napom.

Egyébként egészen jól vagyok. A meleget bírjuk, klímás az iroda és otthon is van, Gyerkőc minden másnap jön haza éjszakára. Bölcsiszünet van. Mivel elég kevés nap szabadságom van, csak 1 hetet tudtam Vele otthon maradni, két napot Szomszédasszony vigyázott rá, a maradék kb. két és fél hetet Mamáéknál tölti. Jól elvan, csak van pár fura dolog, amit én másképpen csinálnék… Pl. Anyósomék, mikor telefonálok, hogy mi újság, mindig szólnak Gyerkőcnek, Ő meg persze nyafogni kezd, és hazavágyik. Úgyhogy két napja azzal kezdem, hogy én vagyok, ne szóljatok, csak mizu. Nah, meg az, hogy ugye kicuccoltunk egy csomó ruhát, játékot, meg készítettem egy kis doboz fincsit is (olvadós rágó, Bonbonetti, Pepito), hogy ha megkíván valamit, legyen. Erre teganpelőtt, mikor hazahozták a Bébit, a Mama odaadta a dobozt, hogy töltsem fel, mert kifogyott. Hihetetlen! Szomszédasszonyék nem állnak valami fényesen, de két napig mindent megtett, hogy Gyerkőc ne szenvedjen hiányt semmiben. Persze, hogy akkor is csomagoltam neki, de Pótmama 🙂 mindig átsétált vele a boltba és vett neki ezt-azt, amit Bébi megkívánt.

Más: Az álom után, amiről írtam, hogy valószínű a szombati fellépése miatt lehetett, eldöntöttem, hogy nem megyek el megnézni, nem kell, hogy megint megkavarodjak. Aztán valahogyan úgy alakult, hogy mégiscsak megbeszéltük Szomszédasszonnyal, hogy jó lenne, Ő is megnézné, majd meglátjuk. Több volt az esélye annak, hogy elmegyünk, mint annak, hogy nem. Aztán szombaton úgy alakult, hogy a pénteki éjszakai meló után Férj nem aludt szombaton csak 2 órát, úgyhogy este 7-re úgy kidőlt, Gyerkőc hiába beszélt hozzá, meg ugrált rajta, csak hümmögött. Nem mertem így otthagyni Gyerkőcöt éjszakára (10-kor lett volna a “buli”), hogyha felébred, az Apja akkor is húzza a lóbőrt, mert világáról nem tud. Szóval, mégsem mentünk. Így alakult és én konstatáltam, hogy ennek így kellett történnie, jobb nekem így. Aztán tegnap böngészgettem kicsit városunk egyik lapján, ahol szoktak lenni rendezvény fotók… és megláttam… és… (és ahogy írom, most itt villog a kurzor, nem is tudom, hogy írjam le, amit érzek…) Szorít a torkom, gyorsabban lüktet a vér az ereimben és valami olyan mély érzések kavarognak belül Iránta, hiába is igyekszek tudatosan felejteni, elengedni, lezárni, hogy nem értem. Hogy lehet az, hogy valaki ilyen hatással van rám sok év elteltével is? Mi az, ami köt Hozzá? Nem értem. Annyit már elértem magammal, hogy a “kavarodásom” már nem tart napokig, de még mindig nincs megfejtve semmi.

Tegnap Villás Béla előadását hallgattam az álmokról. Érdekes volt, elgondolkodtató. Az előadása végén volt egy gyakorlat, amivel a vágyainkat megvalósíthatjuk. Első pillanatban beugott: dejó, kérhetek esélyt! És ahogyan ez megfogalmazódott bennem, máris jött a másik érzés: és mi van, ha ez csak bennem él ilyen mélyen? Nem akarok Neki rosszat! Szeretem Őt és szeretném, ha boldog lenne! Akkor is, ha én sosem lehetek Vele! Tehát marad a tudatosan akart elszakadás.