2007 július 26. | Szerző: ozonviz |

“Véletlenek”… Most akkor vannak, vagy nincsennek?

Tegnap munka után Barátnőhöz mentem kicsit lelket ápolni. A manikűrösnél vártam Rá. Ő volt ott, valami céges buli miatt díszíttette a körmeit. Sütire vagy fagyira vágytunk, azt latolgattuk, hová kéne beülni. Én felsoroltam 2-3 cukrászdát – több se nagyon van itt -, erre Ő ajánlott egy harmadikat. (Tehát az események tőlem függetlenül alakultak úgy, hogy oda menjünk.) Kikértük a fagyikelyhet. Már belemelegedtünk a beszélgetésbe, mikoris egy srác közeledett biciklivel a hely felé. Mivel szembe sütött a nap, csak akkor ismertem meg, amikor mellénk ért és letámasztotta a járgányt. A bátyja volt. Az Ő bátyja. Épp arról beszéltem Barátosnénak, hogy nem értem, miért van az, hogy tudatosan el akarom végre Őt engedni, de valami mindig eszembejuttatja. Akkor jött a testvére… MIÉRT? Mit akar velem közölni az élet? Vagy ezek csak próbatételek számomra?

A traccsparti egyébként hamar végetért, mert Gyerkőc haza szeretett volna jönni aludni. Szerintem kezd sok lenni Neki, hogy nincs otthon. Este aztán volt minden. 🙁 Vita a sztóomszéd gyerekekkel, meg anyának szívroham is. Elvett egy játékot az egyik kissráctól, a kissrác usgyi utána, kergetőzés. Gyerkőc megiramodott a kocsiút felé, én utána, kiabáltam, meg se hallotta, aztán nem sokkal az út előtt Gyerkőc vett egy hirtelen jobb kanyart… Összeugrott a gyomrom, pont jött egy autó. 🙁 Aztán az idegem bőgésbe torkollt. Általában így jön ki rajtam. Úgyhogy Szomszédasszony hozott egy felest nyugtatónak. Nem szoktam inni, csak nagyon ritkán, alkalmakkor, de ez megmentő volt. Így éjjel hatalmasat aludtam és reggel kipihenve, de annál karikásabb szemekkel ébredtem.