2007 július 31. | Szerző: ozonviz |

Bölcsi és zokogás

Szegény Gyerkőcnek igazán jót tett, hogy egy hónapra bezárt a bölcsi. Két napja zokog keservesen reggelente és próbál mindenfélét kitalálni. Kedvesen, édesen, kis okosan, hogy én legszívesebben mosolyognék Rajta (mikor azt mondja, ő már csak dolgozni szeretne menni, se bölcsibe, se oviba 🙂 ), de közben meg azért látom, hogy a kis lelkében ez most megint mekkora vihar. Amúgy is nehezebb lehet most Neki, mert korán (magához képest korábban, 6:15-kor, mikor a legédesebb álmát alussza) keltem, hogy hamarabb beérjek és hamarabb tudjak érte menni. Ma reggel még csak egyetlen kisfiúcska üldögélt a gondozónéni mellett, mikor Gyerkőccel beértünk 7 óra előtt pár perccel. És délután 4 felé, mikor érte mentem tegnap, voltak vagy 5-6-an… Hogy csinálják mások? Mindegy… Szóval Gyerkőc zokog, kifogásokat keres, hogy egyedül otthon marad ügyesen, vagy ne menjek dolgozni, inkább nem kell rudi :), én meg igyekszem minél többet mondani, hogy szeretem és sietek érte délután. Ennél többet tudom, hogy nem tehetek és pár nap múlva minden rendben lesz.

Tegnap egyébiránt kaptam egy kritikát. Magamról. Hogy milyen szarul is nézek ki. És ezen elgondolkodtam. Hogy tényleg. Annyira látszik, hogy vívódom belül, hogy nem vagy boldog. Nem mosolygok, nem beszélgetek. És mostanában az én békés, nyugodt autóvezetési stílusomat is elveszítettem. Hajtok, mint az ökör. Persze, csak ha egyedül vagyok. És észre sem veszem, hogy 90-nel megyek át a városon és előzgetek. És csak lesem, hogy mindenki tötyög. És akkor jövök rá. Hogy nem ők lassúak, én megyek, mint egy mérgezett egér. De miért? Hajt a szabadságvágy? Kergetek valamit? Vagy tudat alatt túl akarok lenni már dolgokon? Mindegy is, mostmár észrevettem ezt és figyelek. Legalább az úton, vezetés közben.

Amúgy megint eszembejutott, hogy írnom kellene Neki. Hogy milyen gyönyörű a kicsi lánya (a felesége tett fel képeket az IWIW-re), meg hogy megyek megint, nemsokára Pestre és találkozhatnánk… De minek akaszkodjak a nyakába? Ha akarna látni, biztosan keresne. Akkor meg? És persze ilyenkor képes vagyok magamba beszélni, hogy ezek a gondolatok, megérzések belülről jövő intuíciók és hallgatnom kellene erre a hangra. Eszembe se jut, hogy az egóm játszik velem…