2007 augusztus 8. | Szerző: ozonviz |

Nah, végre itt vagyok! Nem sokáig, csak pár szó, hogy élek még. Vázlatpontokban…

– Gyerkőc, ha nem is széles mosollyal, de sírás nélkül jár a bölcsibe, szedi a cseppeket megfejelve C-vitaminnal és eddig minden rendben, ja és a kezelhetetlen hisztik is múlóban végre

– itt a munkahelyen főnök szabijának vége, egészen jól tartottuk nélküle is a frontot, bár most kérdezgeti, ezzel-azzal mi a helyzet, hogy állunk

– otthon a szokásos, ami néha bánt, néha már nem is, de nem hagyom a földbe döngölni magam

– autóvásárlási projekt újra indul…

– tegnap voltam a Nővéreméket meglátogatni, édes a Kicsi lánya, de a történet, amit a Barátnőjéről, vagyis az ő férjéről mesélt, hihetetlen, számomra ők voltak a tökéletes PÁR, erre a srác becsajozott

– idétlen Barátom szakított a barátnőjével és muszáj volt nekem bejelentenie

– volt főiskolai évfolyamtársam megkért, töltsek vele egy hétvégét, hisz a felesége külföldön van 6 hétig

Mindenki megbolondult???

Amúgy valószínűleg én is, mert az előbb azt hittem, idétlen Barát hív rejtett számmal – szokott időnként felhívni, hogy ő XY az akármilyen cégtől – és egyből nekiestem: Ááá, helló, mizu, rossz kedved van-e még, stb. Mikoris a telefonvonal végén vigyorogva jelentkezett egy pasi az akármilyen bankból… Teljesen egyforma volt a hangjuk és még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy komoly-e, vagy valaki megszívatott netán?… 🙂 Pénteken kiderül, ugyanis megbeszéltünk egy időpontot, mikoris betopogok a bankba. (Kb. ennek 1 órája, azóta felhívtam Barátot, aki szigorúan tagad mindent fapofával, én meg kínomban röhögök.)

Ja, azért annyi pozitív van a mai vihogásomon kívül, hogy álom-korszaknak egy időre megint vége. Elegem volt már. Nem elég, hogy álmodtam, hogy egy kerthelyiségben mellém lévő asztalhoz ült a bátyja, vagy IWIWen előkerült egy “hűderégi” közös ismerős (abból a táborból, ahol mi megismerkedtünk), még ráadásul pár nappal ezelőtt, mikor Gyerkőccel sétáltunk, a környéken az egyik építkezésnél muszáj volt megállni, mert roppant mód érdekes volt a darus kamion, amint pakolta lefelé a raklapos téglákat :), és a tulaj a pakolás végeztével a kaput csukta és rámnézett és földbe gyökerezett a lábam! Ugyanazok a szemek, a mosolya, még a fogainak az állása is, mint az Övé! Döbbenet, mintha Ő nézett volna velem farkasszemet!