2007 augusztus 10. | Szerző: ozonviz |

Fáradt vagyok

Későn fekszek, rosszul és keveset alszok és korán kelek. Nem panaszképpen mondom, tényleg.

Elmesélem.

Szerdán reggel felkeltem. Általában 3/4 6-6 körül kelek, hogy mielőtt ébresztem Gyerkőckét, maradjon időm magamra. Miért is? Észhez térni! Felkelek. Ki se látok a fejemből, rutinból, csukott szemmel kávét főzök… Mit főzök? Előző este elkészítek mindent, hogy reggel csak gombot kelljen nyomni. Kortyolgatom a kávémat, megmosakszom, ilyenek. Gyerkőcnek kinyílik a csipája és egyből üde és fitt és gyere anya traktorozni, szomjas vagyok tejcsire, és még sorolhatnám. Rögtön csicsereg, rögtön szaladgál. Nekem eltart egy darabig, míg ilyen állapotba kerülök… Mindegy. Szóval, kelek, ébredezek, keltem Bébit. Nagyjából minden reggel rendet hagyunk, időnként reggelizünk, majd irány a bölcsi. Ilyenkor már 7 óra van. Muszáj, hogy legkésőbb fél 8-ra beérjek, hogy eljöhessek legkésőbb 4-kor…
De szerdán nem így volt. Férjnek kellett az autó napközben. Mondom, oké, akkor reggel viszem biciklivel a Törpét. Az nem jó, mert nem fér be a csomagtartóba a bringa, márpedig Férj nem sétál, hogy aztán hazakerékpározhasson. Mondom, jó, akkor bekerekezek dolgozni, nincs túl messze. Kiröhög. Mindegy, nem érdekel. Szóval, kelek, keltem Gyerkőcöt, indulnánk, mikor Férj hopsz, hazaér. “Gyere Kicsikém, Apa elvisz autóval a bölcsibe, nem kell sietni, mert dolgom van a városban.” Terv keresztbe húzva. Behozott. Útközben felvázolta, hogy csak nem elég nekünk az 1 kocsi. Igaz, hogy Ő éjjel használja, Mi meg Gyerekkel nappal, de Ő nem siet haza, hogy időben mehessünk bölcsibe, illetve nem kel azért fel délután, hogy mehessen a gyerekért. Semmi kompromisszum. És különben is, nehogy azt higyjem már, hogy buszra ül…
Így történt, hogy szerdán Ő ment a Gyerkőcért. Ilyenkor általában felhívom, nehogy elaludjon bölcsibe menés helyett. Á, huhh, oké, felkelt, elment érte, de igyekezzek, mert 1-2 órát aludt csak, mert valami kollegával elment még délelőtt akárhova brahiból. Klassz, de arra nem pocsékolja a drága idejét, hogy süssön mirelit krumplit a húshoz ebédre magának alvás helyett… Oké, sietek. Rohanás a buszhoz, irány haza, hogy Férj aludhasson. Gyerekkel maradunk a ház előtt-körül játszani.
Ébresztem este fél 9-kor. Mondja, vigyük be dolgozni, mert nincs busz, nem ül fel, nem rohan ésatöbbi. Így amíg eszi a vacsorát, amit csináltam neki, fürdetem Bébit, hogy Apa nehogy elkéssen. De egy gyereket kiparancsolni a kádból… Fel se szárad, már indulni kéne. Telefon le a földszintre Szomszédasszonynak, följönne-e DVD-zni egy fél órára. Föl. Be a városba, majd haza. Ekkor már 1/4 10. Szomszédasszony el. Gyerek végignézi a mesét. Mire elalszik, már jó késő van. Irány a Férj vacsorázása utáni pakolás, mosogatás, mert reggel nem lesz idő, tusolás… Vasalás várhat. Fél éjfélre kerülök ágyba. Másnap minden előlről pepitába. Reggel kelés, keltés, bölcsi, meló. Majd délután bölcsi, automata, megszerzett pénzzel posta, benzinkút, bolt, ártézi kút, haza. Gyerek nem akar lent maradni, nyűgös, fáradt (hogyne, hisz legalább 10 volt, mire elaludt…). Felmegyünk, kérem, hogy ne ébressze fel Apát. Persze Apa a kisszobában alszik, ahol az összes játéka van. Besettenkedik, de sötét van, le van engedve a redőny, nem lát. Felkelti. Apa is nyűgös. “Minek az a markoló neked? Különben sem szoktatok még ilyenkor feljönni?” Stb. Gyereket kézenfogom, irány a Keresztszülők, legalább a névnapozáson is túlleszünk, megállunk a játszótéren is, csak teljen az idő. Ásítozok. 8-kor haza. Férj szaladgál, hogy lemaradt a buszról, mert otthonhagyott valamit. Vigyük be. Megint. Gyerek még fáradtabb, arról nem is beszélve, hogy nem vacsorázott, csak benyomott két csokit Keresztéknél. Jó, gyerünk, de korábban legalább – kérem Férjet. Bemegyünk, hazafelé Gyerek kérlel, annyira éhes, szeretne egy hamburgert a Mekiből. Megállunk. Mire hazaérünk, meg is eszi. (Ez azért ekkora nagy szám, mert 3,5 éves létére szereti, ha etetjük, főleg olyan kaják esetében, amitől maszatos lesz a keze. Attól kikészül.) Majdnem 9, mire kádba kerül. Fél 10 felé kidől, egyem is meg. Horkol. Próbálok aludni, mikor a szomszédban kezdődik a műsor és minden áthallatszik. Szomszéd csaj a gyereket otthonhagyta az élettársánál, míg átszaladt 8 hónapos terhesen a kocsmába, ahol pultos a barátnője. Mikor hazaér, elhallgat a kisfiú végre, viszont a csaj nekiesik az ürgének. Legalább flé óráig veszekszenek. Mire csend lesz, és el tudok aludni, megint legalább 11. És ma reggel megint keltem. Fél 6-kor. Mert Gyerkőc egész éjjel inni kért és reggelre bepisilt. Gondolom, szomjas volt a hamburger után. Én pedig galád anya, félkómában inni adtam neki és dőltem is vissza.
Asszem, egyetlen következtetésem van ebből. Igen, valóban nehéz egyedül nevelni egy gyereket és mindent egyedül megoldani. De úgy érzem, ennél csak könnyebb lehet! Mert akkor megyünk, és oda, amikor akarunk és nincs pszt, ne menj be a szobádba, meg lazítás és otthoni teendők helyett kényszer-játszóterezés és még sorolhatnám.
Most lesz két nap a hétvégén. Szombaton délelőtt Gyerkőcnek veszünk (kettecskén, hogy Apa aludhasson) még az oviba cuccokat. Vasárnap meg Apósom szülinapja lesz. Elmaradt házimunka, napok óta várakozó vasalás nem is tudom mikor lesz. Pihenés? Saját magammal foglalkozás? Az már tuti nem fér bele…