2007 szeptember 12. | Szerző: ozonviz |

Nehogymár!

Jajj, éjjel Gyerkőc annyira rosszul aludt… 🙁

Este még semmi baja nem volt, csak a fáradtság látszott rajta, de ahhoz meg már hozzá vagyok szokva. Mióta ovis, hamar elalszik esténként. Fürdeni sincs kedve, van hogy simán kidől, mire észreveszem, horpaszt. Még tv-ztem egy kicsit, mikor kezdte. Először csak mintha álmában sírna, nyöszörögne. Majd felsírt rendesen is. Kb. 2 óránként. Meg nyelt nagyokat és mintha a torkát köszörülte volna. Aztán kb. 3-4 óra felé melegítettem neki tejcsit… És reggel úgy ébredt, mint ha mi sem történt volna, meg a torkát sem láttam pirosnak. Óvónéni szerint 2 gyerek van a csoportban, aki már beteg, de még nem jutott el dokiig. Tehát magyarul várható. 🙁

Tegnap volt egy dilemmám amúgy. Bár a bölcsiben nem volt szokás, illetve az időszak alatt, míg Gyerkőc járt, nem volt épp a gondozónéniknek névnapja, így nem vittünk nekik semmit. Hétfőn villant eszembe, mivel Anyósom keresztneve megegyezik az óvónéniével, hogy hoppá, névnapja lesz neki is. Kérdeztem sok ismerőst, barátot, kollégát, gyerekeseket is, ők vittek-e bármit is ilyenkor? Eléggé vegyes volt a válasz. Egy óvónő ismerősöm tette fel az elhatározásom I-jére a pontot a válaszával: “Tudod, nem kell ebből ekkora ügyet csinálni, de azt elmondhatom, hogy az óvónénik is készülnek ilyenkor. Hoznak a gyerekeknek kekszet például. Hogy ismerkedjenek az ünnepi szokásokkal. Azzal is, mikor nem ők kapnak ajándékot.” És milyen igaza van! Először olyan érzésem volt, nehogymár azt gondolják, “nyalizok”, vagy milyen jól megy. (A bölcsiben is csak néztem, mikor a közösen, csoportpénzből vásárolt ajándék átadása után egy anyuka még plusszban egy szépen becsomagolt dobozt adott át a gondozónéninek…) Aztán amikor ezt a választ megrágtam, rájöttem.  Hogy adni is ugyanolyan klassz dolog, mint kapni. És ezt szeretném megtanítani Gyerkőcnek! Úgyhogy vettünk. Nah, nem virágot, vagy valami nagy akármit. Egy 4 darabos Ferrero-t. Így adtunk is, kapott is, nem nagyot, jelképeset. És annyira örült az óvónéni! (Főleg, mikor Gyerkőc előadta, hogy neki is vett ám anya, hogy az óvónéniét ne kelljen felbontani… 🙂 ) Úgyhogy nem bánom, hogy végül így döntöttem…