2007 november 12. | Szerző: |

Mandula

Sajnos eljutottunk ide is. Gyerkőcnek 3 hete tüszős a mandulája. Mostmár nemcsak a kedvenc doktornő, aki eddig mindig kihúzott a bajból (körzeti kissé tutyi-mutyi, ha már úgy látom, nem hat, amiket ad, vagy pl. olyan is volt, hogy a kiszáradás szélén álltunk, akkor rohanok vele ide “maszekon”), akarja kivetetni a garatmandulát, hanem a körzeti is és még vagy két gégész. Évente legalább 5-6 alkalommal lesz a torokgyulladásból tüszős, vagy sima mandulagyulladás, volt már egyszer középfül is ideén tavasszal. Pénteken a fül-orr-gégész azt mondta, beszéljük meg otthon, de  véleménye szerint még az ünnepek előtt túl kellene lenni rajta. Kedvenc doki azt mondta pluszban, hogy addig ne is menjen Gyerkőc oviba, ha meg tudjuk oldani. Mert hiába lesz műtét időpontunk, ha a közösségben összeszed valamit. Betegen nem műthető. Persze Anyós, meg Férj még vacillál. Anyós épp most intézett egy “független szakértőt”, egy újabb gégészt, valami régi motorost, aki holnap reggel még megnézi. Én pedig fejet hajtok, nehogy az legyen, hogy doki és én karöltve brahiból műttetjük meg a gyereket. Jó, mi? Persze, Anyósnak épp ma reggel az útjába sodródott egy nővérke ismerős, aki a kórházban a f-o-g osztályon dolgozik és szerinte ne az az orvos legyen, akit mi, én választottunk, mert van egy jobb is… Tegbap meg Após előadta a nagyhalált, hogy amíg az unokája bent lesz, inni fog és senki ne szóljon hozzá. Férj meg még kedvenc dokinak adta elő, hogy őt fogja legjobban megviselni lelkileg ez az egész. Jópofák! Ki a fene fog bent maradni a kórházban? Kinek a kezéből viszik el zokogva a műtőbe? Anyós is feszt okoskodik és mindig mindent jobban tud, mint én, sőt, mint az orvosok! Ja, és mellesleg, mivel egy hétig vele volt Gyerkőc és náluk nem kakált, adott neki vmi hashajtó cseppeket… Normális? Aztán még szombaton csomagolt ugyanilyen hatású szirupot is, hogy legyen otthon. Elolvastam az utasítást: 6 év alattiaknak CSAK orvosi felügyelet mellett és utasításra adható. Landolt a kukában. És persze hiába mondtam, hogy otthon minden nap trónolt rendesen…

Férj is kiakasztott. Előadta, hogy legyünk külön kasszán. Aztán péntek este telefonált, hogy siessek, mert Gyerkőc pizzát szeretett volna vacsorázni, de nincs pénze kifizetni. Aha, pénteken már a dokinál a váróban mondogatta Gyerkőcnek, hogy tudod, hogy péntek van és pénteken este mit szoktunk vacsizni… Szombaton meg mikor indultam bevásárolni Gyerkőccel, kérdezgette, hogy Kicsikém, apa is menjen veletek? Persze, hogy Gyerkőc igent mondott. A vásárlás úgy zajlott, hogy ő a gyerekkel a játékosztályon ácsorogott, hogy mit hozzon a jézuska, én meg végigszaladtam és összeszedtem, ami kell. A pénztárnál a szalagra pakolva vettem észre a 2000 Ft-os arcvizet, amit nem én fogok használni, ugyebár…

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!