2007 december 6. | Szerző: ozonviz |

Mikulás, ünnepi készülődés

Tegnap hozzánk is eljutott. Este 6 után jöttek Anyósék, hogy együtt várjuk a piros ruhást. Férj aludt. Persze, hogy Gyerkőc nem bírt magával. Ha jön hozzánk valaki (ami mostanában egyre ritkább), szaladgál, visítozik, annyira örül. Nem győztük csitítani. Ne csináld ezt, csendesebben, apa alszik, töttörö… Aztán úgy fél 8 táján, mikor rendes család rendes gyerekének a kád felé kellene venni már az irányt, elkezdtük. Suttyomban kipakoltuk a csomagokat a már kikészített cipőkbe, bakancsokba, majd mintha mi sem történt volna kopogtam és beosontam, mint aki eredetileg is bent volt velük a szobában. És semmi… Nem is hallotta Gyerkőc a zörgetést, annyira játszott. Nah, másodszorra volt nagy öröm, izgalom. Egy darabig ácsorgott és nézte, aztán rohant a bejárati ajtóhoz, feltépte és leskelődött kifelé a tök sötét lépcsőházba, hová lett a Miki. És borzasztó szomorú volt, hogy nem várta meg, mert Ő, az én drága jószívű kisfiam, szeretett volna adni neki süteményt. 🙂

Hétvégén Anyóséknál is édes volt! Imádtam! A Mama kitette végre Advent első vasárnapjára a porcelán betlehemet. Gyerkőcnek egyből feltűnt és rohant, hogy szemügyre vegye az újdonságot. Már nyúlt is a kis keze, mikor Mama felhívta a figyelmét, hogy törékeny. Gyerkőc óvatosra vette a figurát, én Papával csak kuncogtam. Mama lélegzetvisszafojtva állt Gyerkőc mögött, de azért bátran buzdította, puszild meg a kis jézuskát, Kicsim. Nah, nem kellett többször mondani, Gyerkőc körbecsókolta, majd szépen, ahonnan elvette, oda tette vissza, csak épp ettől a perctől kezdve kis jézus hason feküdt a szalmában, és nem hanyatt. Gyerkőc ezután végigpuszilgatta az összes állatkát, birkát, szamarat, melyek a jézuska álmát vigyázták és végezetül közölte a Mamájával, hogy a szárnyas nőt vegye le a betlehem tetejéről. Ez volt az a pont, mikor Papával már nem tudtuk visszafojtani a nevetést. 🙂