2008 január 2. | Szerző: ozonviz |

Beszámoló

Azt sem tudom, hol is kezdjem… Végülis jogos, hiszen 3 hete, hogy nem vagyok… Ez az első napom, de sajnos az eddigiekből úgy látszik, nem lesz túl hosszú a beszámoló, inkább vázlatos, illetve majd időközben ha eszembejut valami fontos, “visszakanyarodok”.

Kórház-mandulaműtét: sejtettem, hogy nem lesz egyszerű semmilyen szempontból. Tudtam, hogy a kórházi állapotok siralmasak. Meg azt is, hogy Gyerkőc érzékeny kis lelkét megviseli majd, meg persze én is kiborulok. És valahol mélyen legbelül azt is sejtettem, hogy nem maradhatok bent éjjel. Reggel 6-tól este 10-ig lehettünk ott. A szoba kicsi volt és zsúfolt. Az én 3,5 éves nagyfiamnak már csak egy 110 centis rácsos ágy jutott. Én kiakadtam, Ő meg vígan élvezte a ketrecet. A nővérek elfoglaltan szaladoztak, egy-egy kissé mogorva, vagy érdektelen, illetve fásult volt inkább. A műtét nagyon hosszúnak tűnt. 50 lassú perc. A lábadozás pedig nehéz. A doki volt a legaranyosabb, komolyan! Lelkiismeretes és alapos. És ért a gyerekek nyelvén. A műtét utáni első nap örültem, hogy csak ennyi, ette a csipszet, a fagyit és nem is nagyon sírt. Aztán 3-4. napján volt a legszörnyűbb. Utólag mondta a doki is, akkor fáj, húzódik legjobban a seb. Otthon is még napokig rendszeresen szedtük a fájdalomcsillapítót. Én már kezdtem aggódni, hogy függő lesz a Gyerkőc, mert magától vette már a hűtőből ki a cseppet, de aztán egyszercsak elmaradt. Tegnap, igen tegnap, mert a doki ügyeletes volt, voltunk kontrollon és minden rendben van. Az én édes nagyfiam a vizsgálat után az összes tiltott listás dolgot felsorolta… Hogy már ehet kókuszosat, mogyorósat, ihat sportkupakos üvegből, stb. Semmit nem felejtett ám ki. 🙂

Ünnepek: mielőtt bevonultunk a kórházba, igyekeztem minden elintézni. Bevásárlás kajához, sütihez, amit a kórházba beviszek, hisz éjjel már nem volt kedvem bóklászni a Tescoba, ajándékok, csomagolópapír, stb. Így a kórház utáni otthon töltött napok ilyen tekintetben viszonylag nyugodtan és egyhangúan teltek. Nem kellett még utolsó pillanatban idegesen rohangászni a városban, hogy jujj, meg jajj… Viszont talán az ideg és a fáradtság miatt legyengült immunrendszerem vagy benyelt a kórházban valamit, vagy az éjszakánkénti kocsiablak kaparászáskor fázhattam meg. Karácsony előtt 3 nappal teli volt a fejem, mintha víz alatt csücsülnék. Gyors patika, beszedtem egy adag forró italos cuccot, homeos köhögésrevalóval, nehogy Gyerkőc elkapja. Persze, szenteste már Após is nagyon mutált, és két ünnep között meg Férj kehelt, prüszkölt mindenfelé. Azért azt nem kell mondanom, hogy ő nem szaladozott a gyógyszertárba… Szerencsére Gyerkőc megúszta!
Mivel egyébként hetek óta nem hajlandó ebéd után aludni, így fel kellett hagyni a megszokott sutyiba díszítéssel. A Jézuska kopasz fenyőt hozott, amit az Apjával díszítettek fel még délelőtt. Az ajándékok meg ebéd közben, míg szellőztettünk, valahogy bepottyantódtak a fa alá. Szerény karácsony volt, de lényeg, hogy Gyerkőc azt kapta, aminek örült.

Szilveszter: otthon telt, mint bármelyik más nap. Mivel az év utolsó napján délután 3-kor szakadni kezdtett a hó, még este 6-kor szánkóztunk a sötétben. Aztán valószínűleg a friss levegő jól kiszívta Gyerkőcöt, mert a mostani felborult életvitellel ellentétben hamar, fél 9 felé már aludt. Férj is kidőlt gyorsan, így egyedül kapcsolgattam a tv-t. Fél éjfélkor már majd’ leragadt a szemem, de kivártam a tüzijátékokat. Kiosontam a konyhába, belekortyoltam a butykosba, amibe házi készítésű Bailey’s volt, megpuszilgattam a Gyerkőcöm, kabátot vettem és kiálltam az erkélyre elszívni az utolsó cigimet. Igen, leszokok. Megint. Meg azért ott az erkélyen ácsorogva végiggondoltam az elmúlt évet, elmerengtem a következőn. Csak álltam és néztem Gyerkőcöt, meg Férjet, ahogy horkolnak egymás mellett a tv villogásában. És nagyon rosszul éreztem magam. Azért, hogy ebben a rohanós, pénzhajkurászós világban nem figyeltünk egymásra eléggé, hogy elrontottuk ezt a házasságot az önző türelmetlenségünkkel és hogy Gyerkőcnek ilyen családmintát adunk. Utáltam magunkat a kialakult és lassan másfél éve tartó helyzetért! Mert persze a kórház és a karácsonyi résznél nem írtam, mennyit veszekedtünk és milyen durván bántó sebeket ejtettünk a másikon. Aztán eszembejutott, hogy meg kellene fogadni egy-két dolgot, de maradtam a cigi letétel mellett és hogy minden helyzetben, minden körülmények között igyekszem Gyerkőcnek nyugodt, kiegyensúlyozott életet biztosítani! Sokkal nyugodtabbat, mint ez a 2007-es volt!