2008 február 1. | Szerző: ozonviz |

Mi tart vissza? És miért mennék? Jó kérdések…és válaszok Hivatlannak…

Nem mondhatom, hogy nem szeretem Férjet, de már rég nem “ÚGY”. Mint embert, mint Gyerkőcöm apját. De mikor otthon van, vagy kerüljük egymást, vagy vitázunk. Állandó a feszültség! Vagy ha belegondolok, egyre kevésbé tolerálom a hibáit és egyre több dolga van, ami idegesít. De valószínű, hogy ez fordítva is így van. Inkább azt kell hogy mondjam, azon rágódok, Gyerkőcnek mi lenne nagyobb trauma, ha hosszútávban gondolkodok. Ha elválunk és egy nyugodt, bár “csonka” családban élheti a mindennapjait, ahol ráadásul nem marad férfi-szerep nélkül sem, hisz én nem akarom elszakítani az Apukájától és van még Papája, Keresztapja is és ott van Szomszédasszony párja is. Ha meg nem válunk, akkor Gyerkőc vagy hazugságban nő föl, ahol Anya, meg Apa úgy csinál, mintha, közben meg a csudát…, vagy épp, mikor 1-1 fárasztóbb nap után nem bírjuk visszafogni a kitörő vulkánt és Gyerkőc előtt vitázunk és Ő meg csak pislog hol az anyjára, hol az apjára… Bár, azt gondolom, attól még, hogy figyelünk arra (én legalábbis…), hogy ne legyen szem- és fültanúja veszekedésnek, attól még Ő pontosan jól érzi, mi megy köztünk végbe. És erre az egészre nemcsak (bár elsősorban Ő) Gyerkőc megy rá, hanem Férj és én magam is.
Amitől nagyon félek, hogy Gyerkőc hogy viselné, ha meglépném. Jójó, így sem alszik otthon (legalábbis normálisan este, mint mindenki) az Apja, de tudja, hogy a kisszobában fekszik, mikor én megyek érte és nem szabad felébreszteni. Szóval, nem tudom és mivel Gyerkőc nagyon érzékeny kisfiú, félek, hogy dolgozza ezt fel, hisen nagyon apás.
És van még valami. De ezt a fajta részemet próbálom “korrigálni”, mert szerintem elég “deffektes”… Tudom, hogy minden csoda 3 napig tart. DE! De előre rettegek Anyósék kérdéseitől, megjegyzéseitől, az ismerősök véleményétől, hogy “dehát nem is éltetek rosszul”…a magyarázkodásra váró pillantásoktól és a más véleményen lévők grimaszától… Igen, sajnos engem borzasztóan nyomaszt, hogy másoknak megfelelek-e, hogy mit szól a szomszéd, stb, stb. Tudom, hogy honnan jött ez. Mikor az Anyukám 6 éves koromban másodszor férjhez ment, Apa hozott még két tesót, igaz csak kéthetente hétvégenként. A lánynál, akit egyébként máig a Nővéremnek tekintek, csak 4-5 órányi autózásra laknak tőlünk, szinte mindig jobban tanultam, szorgalmasabb, szótfogadóbb voltam. Mégis mindig ő volt a BEZZEG. Bármint tettem, márhogy hajtottam. Úgy éreztem már akkor, pedig még igencsak gyerek voltam, hogy Őt jobban szereti Apa. Persze, hisz Ő az édes lánya, míg én csak egy “pótkocsi” voltam. De mindig azért küzdöttem, hogy Apánál jó legyek, hogy Neki megfeleljek.