2008 február 5. | Szerző: ozonviz |

Mégis

És mégiscsak elért. És nemcsak. Maga alá is gyűrt rendesen. És tapos le egyre jobban. Mostmár nemcsak kapar a torkom és mázsás strandlabda a fejem, hanem még az orrom is bedugult és a hallásom is több, mint szelektív, bár egy-egy orrfújás, jobban mondva próbálkozás után, mintha javulna. A hőemelkedés és a hidegrázás-fázás maradt, és csatlakozott prüszkölés, valamint enyhén mutálás is… Ami még rossz, hogy mintha az arcom közepe a bőröm alatt (gondolom az összes nyálkahártyám ott lehet 🙂 ) ki lenne száradva. Annyira viszket. És mivel nem kapok orron át levegőt, a torkom, nyelőcsövem is szárad lefelé… Így sűrűn iszok, amivel ugye egyenesen arányos a mellékhelyiség látogatása. Úgyhogy most is felkelek éjjel többször is (bár már Gyerkőc nem köhög és végigalussza az éjszakákat), ha nem levegő után kapkodva, krákogva, brekegve, akkor azért, mert má’megin’pisilni kell… Ajvé!

Tegnap délután haza is mentem kicsit pihenni, kúrálni magam. Meg persze azért, mert Gyerkőckémet még egy napra otthon szerettem volna tartani (sajnos az Apjával), biztos, ami biztos alapon. (Pénteken úgy engedték el az oviból, hogy nagyon csúnyán köhög és az orra is folyik kicsit, így hát elkezdtem a hársfa teát, mézet, meg mindenféle cseppet, szirupot, amit ilyenkor a doktornéni is szokott.) Naná, hogy nem pihentem, gyorsan kivasaltam, meg olvasni kezdtem a könyvet, amit Óvónéni adott. Hááát, nagyon érdekes volt!!! És ami még roppant furcsa, olvasás közben hirtelen borzalmasan elkezdett mindkét talpam zsibbadni. Nem nyomorodtam, vagy gémberedtem el, hogy azért lett volna…és ráadásul nagyon sokáig tartott, hiába masszíroztam. Érdekes. Majd meg is említem Neki…