2008 február 11. | Szerző: ozonviz |

Farsang

Túl vagyunk a hétvégén, mikoris az oviban farsangi bálat rendeztek a gyerekeknek. Már régóta készültünk és Gyerkőc már szilveszter óta pontosan tudta, mi szeretne lenni. Ugyanis szilveszterkor kapott a Papáéktól szerpentint, lufikat, meg egy hajráfként fejre tehető zörgős csápot. Na, ekkor jött az ötlete, hogy ő bizony katicabogárként fog feszíteni az ünnepségen. Az ugye közbejött, hogy befulladt, így szegénykém lemaradt az előrendezvényekről, mint fánksütés, meg medvetánc, de folyton arról beszélt, hogy hogy fogunk majd a farsangon táncolni, meg majd a drágám hogy szerepel a színpadon, stb. Már hetekkel ezelőtt megvettem neki a jelmezt, a névnapján fel is próbálta, egész délután abban tett-vett. És eljött a szombat, amit annyira várt. És édes volt és ügyes, hiába minden hiányzás, a színpadon a szereplés nagyon jól sikerült, emlékezett a lépésekre, a szövegre. Ezután átöltözött katicának, irány a színpad, a jelmezes felvonulás. Mondtam a drágámnak, mutatkozzon be a mikrofonnak. Erre odaért és belekiabált: – Én meg katicának! 🙂 Egyébként érdekes volt az arány… 10 gyerekből 2 pókember volt, 2 seriff/katona/rendőr, 1 indián, 3 kiránylány/hercegnő/menyasszony, 1 maci, 1 varázsló. Ehhez képest a 110 gyerekből csak Gyerkőc, meg egy kislány volt katicabogár. Ami nagyon ötletes jelmez volt és saját kézzel készített és nagyon tetszett nekem, az egy gomba, meg egy teknősbéka volt! Édesek voltak! Hanem aztán következett a tombola. Rémálom! Gyerkőc meglátott egy betonkeverőt a kisorsolásra váró ajándékok között és nekilódult a szelvényekkel, hogy akkor ezt most Ő megveszi. Nagy nehézségek árán visszatartottam, igyekeztem elmagyarázni Neki a hangzavarban, hogy mi a lényege a tombolának, de mindhiába… Egyre kevésbé volt türelme. Aztán valaki más megnyerte a betonkeverőt. Ekkor égtelen zokogásban tört ki és még az sem vígasztalta, hogy mi meg egy tortát nyertünk. Ordított, ami a csövön kifért. 🙁 Végül haza kellett vinni, mert az egész átment verekedős-tombolásba (nagyon fáradt is volt már reggel 6 óta, valamit az egyik karlendítés pont eltalált, belekapott a szemembe úgy, hogy még vasárnap is homályos volt a világ…), hogy akkor elmegyünk a Corába és veszünk játékot. Én igazán türelmesen vettem az akadályokat, mígnem a nagyszülők úgy akarták megnyugtatni, hogy oké, nyugi, majd meglátjuk, elmegyünk-e a Corába. Na, úgy feltúrtam az agyam, hogy nomég! Szerencsére nem kellett, csak egyszer mondanom, hogy nem. Utálok veszekedni! Aztán persze, jött az ire a pont vasárnap, amikor megintcsak olyan szituációba keveredtünk Apóssal, hogy Gyerkőc előtt mondott nekem ellent. Na, mintha nem is én lettem volna, úgy álltam a sarkamra, megkapta a magáét. Komolyan mondom, hogy hihetetlen! Felnőtt emberek és nem látják be, hogy ezzel kavarják össze legjobban a Gyereket, hogy hárman hatfélét engednek meg Neki!

Egyébként a hétvégét jórészt Gyerkőccel kettesben töltöttük. Szombaton és vasárnap is Férj maszekolt, ha meg hazaért, már feküdt is le. Jól elvoltunk. A szombat a farsang jegyében telt: készülődtünk, sütit sütöttünk, amit elvittünk az oviba még délelőtt, meg üdítőt vettünk. Vasárnap meg Anyóséknál levegőztünk délelőtt. Jól kiszítva a Bébit a hideg, mert mire hazaértünk, elaludt a kocsiban. Fel sem ébredt, felcipeltem, levetkőztettem és aludt vagy 2 órát. Addig kivasaltam, mert halmokban állt már…

Olvastam egy-két blogot a vasárnapi ebédről és eszembejutott, hogy nálunk is hogy ment ez régen. Nekünk sem volt szabad beszélgetni evés közben, de legalább leült mindenki az asztalhoz. Ami nagyon megmaradt bennem, hogy én a gulyáslevesbe beleaprítottam a kenyeret, ilyenkor Apa felállt a asztaltól. Erről, meg az asztalnál olvasásról sikeresen leszoktam, de időnként azon veszem észre magam, hogy reggeli, vagy vacsora közben (azért ebédnél nem 🙂 ) az egyik térdem fel van húzva magam mellé a székre… Ezt is utálta Apa. Meg most Férj is. Főleg, hogy Gyerkőc ugyanúgy felhúzza a lábát, és beleaprít a levesbe.

A mi mostani vasárnapi ebédünket meg inkább hagyjuk is. Még szombaton csináltam fincsi húsgombócos-telfölös-pörköltes-tésztásat. Újdonság volt, most csináltam először, de Gyerkőc imádja és szerintem is finom. Férj hazaért szombaton, mikor már indulni kellett a farsangra, inkább borotválkozott, mint evett. Amikor hazaértünk a buli után, már inkább aludt, mint evett. Aztán este kérdeztem, vacsorázik-e. Hát Ő ilyet nem fog enni… Úgy felhúztam magam, najó, ne egyél, de én meg akkor nem főzök vasárnap. Jól kicsesztem vele, mert vasárnap anyós csomagolt Neki, amit este, mielőtt melózni ment, lapátolt be. Persze, hogy az én főztömből akkor sem evett. De nem izgat, ne egyen! Főzök, mosok, rendet tartok. Jah, hogy Ő duzzog? Az meg nem érdekel!