2008 február 19. | Szerző: ozonviz |

Fül

Tegnap voltunk ellenőrzésen Gyerkőccel. Gondoltam, se láza, se orrfolyás, se fájdalom, szedjük az antibiotikumot, melegítjük a fülét, jó kedve van, stb, majd azt mondják, minden rendben, irány az ovi. Időpontra mentünk. Majd’ egy óra várakozás után szabadultunk a gyerekkel teli váróból a dokihoz, aki fülkukkantás után azt mondta, még mindig be van gyulladva a bal és neki is óvodás korú gyermekei vannak, tudja, mi megy most ott, a héten már ne is próbálkozzunk, gyógyuljon meg teljesen. Gondoltam, sebaj, valahogy elleszünk. Odabent millió meló, plusz egy nagyobb fajta szőnyeg szélére állítás is volt tegnap. Megbeszéltük Férjjel, mivel munkanélküli jelenleg és délutánonként is ráér maszekolni, mikor már Após is hazaér, Ő marad Gyerkőccel. Aki persze ma reggel már csúnyán köhögni kezdett. Mire nem “jó” a kontroll vizsgálat? 🙁

Amúgy azt, hogy Férj itthon van, borzasztó nehezen tolerálom. Fél év alatt annyira hozzászoktam, hogy esténként Gyerkőccel hogy mennek a dolgok:ágyban összebújásos beszélgetés, mese olvasás, reggeli ébresztés. Most mi van? Apával fürdök, Apával alszok, Apa kapcsolj be mesét, Apa, Apa, Apa… És Apa kajánul vigyorog bele a képembe, mintha azt mondaná a szemeivel, hogy engem a gyerek jobban szeret, bibibi, jól gondold meg a válást.

Szombat este is cirkusz volt. Gyerkőcnek hatvanhatszor rimánkodtam, vegye be a gyógyszert, amit én is utálnék, annyira keserű, de muszáj. Előbb csak elszaladt, azt hitte, játszok. Aztán tombolni kezdett és megint jött a lemez, hogy buta, gonosz anya, meg a csapkodás, rugdosás. Férj az ágyon TV-t bámulva egyszercsak odaszólt nekem (!), hogy miért hagyod, hogy ezt csinálja veled. Felment a pumpám, mint a franc, hogy miért engem szólongat már megint Gyerkőc füle hallatára és eldurrant az agyam. Gyerkőccel jól összevesztünk, mire sírás lett, mire Férj kabátot vett, hogy ő megy egy kört a ház körül, erre Gyerkőc még jobban rázendített. Aztán Férj haza, Gyerkőc ölébe kuporodott, Férj meg rákezdte: jól van, semmi baj, látod így, meg látod úgy. A hatszázas vérnyomásom a duplájára nőtt és kiosztottam Férjet, hogy elegem van, kivagyok, mint a liba, tönkremegy a gyerek, én, meg ő is és fejezzük ezt be, mert nem akarok így élni. Csak nézett a bamba szemeivel és azt mondogatta a szokásos vigyorral a képén, amitől herótom van, hogy ő ezt már rég megmondta… És vasárnap, mintha semmi nem történt volna, úgy viselkedett, tegnap meg azt mondta, volt valami gyors maszek munkája, ami “talált pénz”, és azt Ő nekem adja, költsem magamra, vegyek belőle táskát, vagy átmeneti kabátot… Mondtam, hogy nem, ha nagyon akar pénzt adni, akkor fizesse be egyszer az óvodát.

És tényleg kivagyok. Azt kell mondjam, még sosem éreztem magam ennyire rosszul lelkileg. Annyira mennék már, annyira utálom már ezt az életet. De állandóan hezitálok, hogy Gyerkőc mennyire apás. Tudom, hogy ártunk neki ezzel a légkörrel, tudom, hogy nekünk kettőnknek sem jó ez így. Mégis ha lejátszódik lelki szemeim előtt, hogy Apa költözik, Gyerkőc felfogja, mi történt és napokig-hetekig este sírva alszik el, facsarodik a szívem. 🙁