2008 február 28. | Szerző: ozonviz |

Gyerkőc

Talán mintha csendesülne… Legalábbis nem harcolunk. Ami ebben rossz, hogy Gyerkőc is átment lelki terrorba. Én csupán ezzel a jelzővel illetem ezt a fajta Apától elsajátított viselkedési formát. Azon (sajnos) már túl vagyok, hogy amikor nem engedek valamit, rögtön a képembe vágja, hogy utállak anya, apát szeretem. Meg azon is, hogy buta anya vagyok, ha nem tetszik Neki valami. Viszont végre nem verekszik! Egyébként én is stratégiát váltottam. A Kicsi angyalkák olvasgatása sok mindenre rávilágított. Innentől igyekszem higgadt maradni, bármilyen lelki gond is feszít belül, nyugodt hangon, nem túlmagyarázva próbálom megbeszélni a probléma forrását és vázolni a megoldás lehetőségeit. Arra is rájöttem, hogy az agresszív viselkedés agresszívat szül és így lesz ebből aztán egy ördögi kör. Nem is kör, befelé szűkülő spirál! Úgyhogy a büntetés innentől kiállítás. Két figyelmeztetés után betessékelem a kis Drágámat a szobába, hogy gondolkodjon el. Tegnap is így tettem. De amit utána kaptam, attól megint végképp kiborultam. Na, nem ott rögtön, de nagyon rosszul esett. Az én lassacskán 4 éves Kisfiam pityeregve azt felelte: Én nem ilyen anyukát akartam! Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam. De csak megkérdeztem Tőle, hogy akkor milyet? Hát olyat, aki nem küld be a szobába, ha rugdosok. Todom, hogy okos, tudom, hogy a helyzet teszi, meg értem is, de ezeket feldolgozni nagyon nehéz! 🙁 Most is bőgni kezdtem…