2008 március 17. | Szerző: ozonviz |

Megvagyok, jelentem, már ha valakinek hiányoztam volna…
(Köszi Szilva! 🙂 )

Nem is tudom, mivel kezdjem, elég régen nem írtam már.

Gyerkőc: meggyógyult, ovizik, nyugodt, kedves, édes! Szemmel láthatóan jót tett neki, hogy a táppénzét 2 nap Mamával, többi napon velem töltötte! Kevesebbet káromkodik sokkal, igyekszik úrrá lenni a dühén, ritkán kell a szobájába küldeni, mert tombolni kezd. Ennek nagyon örülök! Viszont ami aggaszt kissé, mikor elsőre nem sikerül valamit megtennie, elkomorult arccal elvonul és azt mondogatja, Ő semmire sem jó. Sosem mondtam Neki ilyet! Így most önbizalom fejlesztést tartok, ami abból áll (a könyvből tanulva, amit vásároltam Tanya Byron-tól), hogy a pozitív dolgokat helyezem előtérbe és a negatívumoknak kevesebb hangot adok. Igyekszem nem morogni, és sokat dícsérem, ölelem, szeretgetem!

Meló: volt nálunk a pesti Nagyfőnök elsimítani a gondokat. Sokkal szigorúbb dorgálásra számítottam. Végülis nem lesz semmilyen “megtorlás”, vagy szankció, az egész helyreigazítás belefért egy félórás ejnye-bejnyébe. Sok terv van, még több munka. Szeretem ezt csinálni, szeretném, ha elégedettek lennének velem és a munkámmal, úgyhogy igyekszem!

Én: talán a napsütés, talán a Barátnőkkel való kikapcsolódás (erről később…) tette, de érezhetően jobb a kedélyem. Az utóbbi hetekben sokat voltam rosszkedvű, türelmetlen, szótlan vagy épp morgós, mint egy lópokróc. Állandó gyomortáji feszültség, izzadás és álmatlanság volt jellemző rám hirtelen és folyamatos hangulat ingadozással. Pár este vettem be Szomszédasszonytól kapott stresszoldó-nyugtatót, hogy kialudjam végre magam, a patikában vettem az izzadásomra ecsetelőt, ami eddigi tapasztalatok alapján hatásosnak bizonyul, már csak a ruhatáramat kellene átválogatni, mert igencsak kárát látta 1-2 fölsőrész ennek az állapotnak. A gyomrom kicsit hosszabb idő, mire gatyába rázom, de beruháztam egy adag multivitaminra, hogy az egészséges szürke színemen kicsit javítsak. Próbálok a lestrapált-kimerült magam allatti állapotból lépegetni szép lassan fölfelé.

Házasság: nem is tudom, mit írjak. Sajnálom, nagyon. Ezt az egészet. De nem látok kiutat. Most ott tartunk, hogy kifulladtunk mind a ketten, de sajnos nem tudunk megegyezni. Majd ha helyreáll a fejemben minden részlet, és történik valami konkrétum, talán írok róla…

Buli: régen voltam már kikapcsolódni. Legutóbb december elején PestiBarátnőmnél töltöttem egy éjszakát abból az apropóból, hogy betöltötte a 30-at. (Szerintem 3-4 havonta semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy kisgyerekes anyuka kimozdul, nem?) Hát most ugyanennek a Barátnőmnek a testvére jött haza fél év után messziről. (nem akarok konkrétumot írni) Először nem volt kedvem menni sehová sem, mert PestiBarátnőm elég sok dolgot kifecsegett az Öccsének a dolgaimról, mintegy kiéhezett nőt beharangozva Neki…, másrészt ItthoniBarátnőm máshová szeretett volna elcsalni. Próbáltam egy helyre terelni Őket, bár nem ismerték egymást előtte, csak tőlem hallomásból. De ItthoniBarátnő nem akart odamenni, ahová PestiBarátnő, mert attól félt, hogy ott lesz majd a Férjének a szeretője is és nem viseli majd túl jól a szemtől-szembe találkozást. Jó, mi? Végül a Férje megnyugtatta, nem lesz ott a Szerető… Így indultunk neki az éjszakának… Gyakorlatilag ItthoniBarátnővel elindultunk, mint két anyuka, hogy előbb kávét kellene, hogy legalább hajnal 1-ig kihúzzuk. Telefon PestiBarátnőnek, menjünk el hozzájuk, Anyukája (imádom!) majd főz kávét. Itthonit nem kellett félteni, nem az a szégyenlős fajta, mentünk, pedig még ott volt a rokonság apraja-nagyja is. Megittuk a kávét, bevártuk az Öccs barátját és uccu neki az éjszakának. Jól éreztem magam, táncoltunk is. Olyan igazi kikapcsolás volt. És bizony PestiBarátnő Öccsének RikiMartinos mozdulatai igencsak nyomot hagytak bennem…