2008 április 28. | Szerző: ozonviz |

Élek és virulok

Minden egészen flottul halad. Bár, időnként szeretnék rajta még gyorsítani…

Gyerkőc péntek óta nem fél pár cipőbe+anya fehér frottír zoknijába nyomul, adtunk rá cipőt és láss csodát, úgy megfeletkezik magáról, hogy szaladgál. 🙂 Annyi bibi van a dologban, hogy ezzel ugye szorosan együtt jár, hogy fürdeni kell esténként és oviba kell menni. Péntek este átszaladt langyos tus alatt nagy könyörgésre, szombaton végigőrjöngte a vacsorát, zokogott, hogy nem akar fürdeni, tegnap este pedig nagy rábeszélésre velem (!) hajat is hajlandó volt mosni. Ez ugye azzal jár (nem tudom, más hogy csinálja, nálunk ez a pozíció vált be), hogy hanyatt kell feküdni a vízbe… És megtette szó nélkül! Úgyhogy haladunk!!! Az ovival kapcsolatban majd este, illetve holnap tudok nyilatkozni. Reggel fél órás cirkuszt csinált, hogy nem akar menni, aztán a tett helyszínén már ballagott befelé. Csak sok volt a két hét… Drágám sorolta reggel sírva a szomszédokat, hogy ki tudna rá vigyázni. 🙂

Lópokróc kedvessel együtt töltöttünk egy fél szombat éjszakát és jelentem: végre jól vagyok, minden rendben. Carpe diem van, nem agyalgás. Kicsit rossz, meg lelkiismeretfurdalásom is van néha, de ha őszintén Férj elé állnék, hogy már úgyis mindegy a házasságunknak és ez van, nem vezetne semmi jóra. Így kéthetente kitalálok valamit, amíg nem lehetünk kicsit legálisabban együtt… Jó lett volna Nála tölteni az éjszakát és együtt ébredni reggel, de azért egyenlőre mindennek van határa. És persze magamban mormolom azt is, hogy mindennek eljön az ideje, ha ott fent úgy van megírva. Addig pedig tartom magam, nehogy “elszálljak” és élvezem a helyzetet és csúnya szó, de kihasználom! Mit is? Hogy valaki kedves, gyengéd, nőnek tart, csinosnak, okosnak és jól érzem Vele magam! Hogy valakivel lehet beszélgetni, nevetgélni, vagy csak csöndben összebújva feküdni. Ami furcsa, hogy sok közös dolgunk van, sokban hasonlítunk… Aztán persze a szombat után azért ülepednie kell ennek az állapotnak, nehogy olyasmit is belelássak, ami nincs és persze nem gondolkodni azon, mi lesz, csak ÉLNI, ami MOST van. 🙂

Férjjel abszolúte minimálisra szűkült a kommunikációnk. Mondtam is, hogy eddig is úgy éltünk, mint két albérlő, de ez egyre rosszabb és mostmár 100%ban bizonyos vagyok abban, hogy nem tudnék így élni még 10-20-30 évig. Intéződnek a papírok a hitelhez, meg Neki az építkezéshez, dehát ugye ez nem két hét… Addig próbálok konfrontáció mentes környezetet teremteni, hogy mind a hármónknak könnyebb legyen.