2008 június 11. | Szerző: ozonviz |

Régen jelentkeztem…

Sok mindennel vagyok elfoglalva mostanság mind magánügyben, mind pedig a munkahelyemen. Beindult minden…

Cirka két hét múlva lesz az első tárgyalásunk és mióta megjött az értesítő, felpörögtek az események. Megkaptuk, vagyis Férj megkapta az építési engedélyt, most bőszen számol, tervez, hajnalonként skiccel, meló után ássa az alapot és minden szabadidejét barkácsáruházakban és tüzéptelepeken tölti. Megértem. Szeretne haladni, szeretne spórolni és egy saját kertes ház volt minden álma. Ami mégis bosszant, hogy folyton piszkál, mikorra lesz meg a pénz, aztán két pillanat múlva gúnyosan megjegyzi, hogy ha ügyes lesz, neki nem hogy hitele nem lesz, de még marad is, én meg ugye 20 évre le vagyok kötve. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy persze nem abból a kevésből húzza fel a házat, amit én adok neki, hanem az apai nagymamája otthonba költözik, így csúnyán szólva “örököl” Apósom és az is az Ő zsebébe vándorol. Félreértés ne essék, nem irígy vagyok… vagyis egy picikét talán…arra, hogy az Ő álma részben az enyém is volt és ha nem győzködöm, hogy vegyük meg a telket befektetésnek akár, akkor most nem lenne hová építenie… Szóval, nem irígy vagyok a pénzre, csak bosszant, hogy mint az ovis, állandóan zrikál, hogy bibibí, mire kinyögöd a hitelt, addigra a kocsid 25 éves ócskavas lesz, meg hasonlók. Nem értem, ha egyszer tudjuk, hogy helyrehozhatatlan, akkor miért kell még a szép emlékeket is két lábbal taposni? Ha elfogadta, megértette, belátta, akkor miért nem lehet “szépen” végigcsinálni, meg lezárni, ami nem megy? Miért kell még utolsókat is rúgni? Az én viselkedésembe ez annyira nem fér bele. Én még sajnálom is. Na, nem Őt, hanem az egészet. Hogy így alakult és hogy nem így terveztük. De hoztunk, hoztam egy döntést és élni kell tovább. Fura, de akkor is le kell ezt írnom, mindenféle önteltség nélkül: az én jólelkűségemnek köszönhetően még mai napig is sok mindent megteszek Neki, amit más, vagy talán fordított helyzetben Ő már nem. Az a pár barátom, aki tudja a részleteket, nem is ért meg sokszor… Mindegy. Ilyen vagyok és kész.
Szóval, hitel elintézve, még 2-3 nap és pénz is lesz. Ügyvéddel hétfőn lehet csak egyeztetni. Építés folyamatban. Tárgyalás előttünk. Gyakorlatilag már azt is tudja, mit fog elvinni… És még rengeteg szaladgálnivalóm lesz ezzel kapcsolatban… Szolgáltatóknál átírni a nevemre az órákat, a közös folyószámláról áttenni mindent az enyémre, de előtte jól átgondolni, hogy maradjon-e a régi, vagy vigyem át a fizumat is az újra, ahonnan a hitelt vonják majd jövőhónaptól. És akkor ugye földhivatal, meg illeték, meg névváltozás, meg pamparam. Remélem, karácsonyra mindent sikerült lezongorázni! Amin még vita van, hogy mikor költözzön el. Férj úgy gondolja, hogy amíg fel nem épül a háza. És nyugi, mert siet vele… Én tartok attól, hogy ez nem megy olyan gyorsan. És mivel jövőhónaptól már keményen fizethetem a részletet, amit azért vettem fel, hogy “kivásároljam” az Ő részét, nehezen fogom tudni eltartani. És valljuk meg őszintén, nem is akarom. Az egy dolog, hogy fizeti a rezsit, de azon kívül aztán se kaja, se gyógyszer, se egy ünnep, de még az anyák napját is én álltam, hogy Gyerkőc tudjon valamivel kedveskedni Anyósomnak. Így én azt szeretném, ha a pénz átadása után X nappal-héttel elmenne. Nem az utcára tenném, ott vannak a szülei, meg az anyai nagyszülei. Amin pedig még vita lehet szerintem, az a gyerektartás és a láthatás. De ez még ugye sokára lesz téma, hiszen nyáron bezár a bíróság, tehát a második menet majd valamikor ősszel várható.

Szóval sok most az intézni-, szaladgálnivaló. Időnként fáradtnak érzem magam, bár ma is megjegyezte egy kolléganő, hogy mintha jobban lennék, mióta beadtam a válást… Nem is tudom. Biztosan maga a döntés és az, hogy beadtam, sokat nyomott a latban, de az utóbbi időszakban ehhez azért nagyban hozzájárult Kedves Lópokrócom viselkedése és az együtt töltött lopott órák is. Holnap megszökünk valahová. 🙂 Mindketten kivettünk egy nap szabadságot és elvisz kirándulni. 🙂 Nem tudok a mának élni belül, mert sajnos bekövetkezett, aminek nem lett volna szabad: beleszerettem… És holnap meg kell mondanom Neki…