2008 július 7. | Szerző: ozonviz |

Itt vagyok. Megvagyok. Talán kicsit jobban vagyok…

Talán ott hagytam abba, hogy megyünk kirándulni másnap kedves Lópokróccal. Voltunk, viccesre sikerült az egész. Én nagyon jól éreztem magam annak ellenére, hogy meglátott egy kollégám, hogy Férj többször is hívott telefonon, hogy eltévedtünk, hogy bőrig áztunk. A hazafelé út sikeredett kissé szótlanra azt hiszem. És itt vette észre igazán, hogy valami belém van szorulva. Megijedtem. A lebukástól, attól, hogy egyre nagyobb kockázatot vállaltunk, magamtól, hogy egyre erősebben éreztem, amit… Így történt, hogy még aztnap este találkoztunk és elmondtam neki. Először szólni sem tudott, majd azt mondta, nem baj, vagy ha igen, akkor nem csak az enyém, hanem a miénk. És ebben maradtunk. Másnap – pénteken – nála voltam, de valami nem stimmelt. Bár édes volt, meg vacsorával várt, mégis éreztem valamit, de elhessegettem a gondolatot. Ennek jegyében telt a hétvége is, mikor egy sms erejéig felvetettem nála. Azt válaszolta, igen, van valami, de nem fontos és amint úgy érzi, tudnom kell, fog szólni. Nagyon bántott ez és az is, hogy hétfőn elég hidegen viselkedett velem. Este beszéltünk telefonon és azt mondta, az a baj, nem tartja fair-nek, hogy én többet érzek. Bár ő is szeret, de még nem úgy. Úgy éreztem, megbeszéltük, nem agyal ezen. Szerdán találkozunk egy órácskára és újból ezen rágódott. De még ekkor sem éreztem, hogy akkora lenne a baj, hisz ölelt, szorított, haza akart vinni…hozzá haza… Majd csütörtökön újból rideg… Pénteken otthon maradtam szabadságon pihenni, mert  hosszan tartó köhögés, meg a lelki dolgok miatt rám fért már egy nap fekvés. Küldtem üzenetet, hogy ne várjon és hogy a hétvégi buli rajta múlik. Úgy terveztük ugyanis, hogy talán együtt megyünk el szórakozni. Nagyon furcsán reagált, így felhívtam és megkérdeztem, megbántottam-e valamivel. Az lett a beszélgetésünk vége, hogy ő továbbra sem érzi egyenlőnek ezt a helyzetet, így szerinte nincs értelme folytatni ezt a kapcsolatot… Teljesen ledöbbentem! Így telefonon? Nem értem… Kértem lehetőséget megbeszélni… Este találkoztunk, ahol szoktunk. Feldúlt volt és hideg, mint a jég. Nem adott értelmes magyarázatot, csak azt hajtogatta, hogy sajnálja, meg hiányozni fogok, de így nem működik. Búcsúképpen átöleltem, de ellökött magától és elhajtott. Először csak ácsorogtam, mint akit leforráztak, aztán tombolni kezdtem, zokogni, dühöngeni… Hétfőn nem akartam bejönni dolgozni, mert úgy éreztem, nem bírom látni, ha nem tudom rendbetenni a lelkem hétvégén és lezárni két nap alatt. Aztán erőt vettem magamon és azt agyaltam ki, hogy talán megijedt, talán mégis kimegy külföldre dolgozni, és ezért jobb előbb abbahagyni, mint jobban belebonyolódni. Aztán eszembejutott, hogy talán az exe került elő… Mindenre gondoltam. És elhatároztam, hogy pár nap alatt összeszedem magam, vidám és kedves leszek és ha már az én helyzetem tisztázódik, és úgy látom, az ő fejében, lelkében is ülepedik minden, teszek még egy próbát. De közbejött valami. Amire nem is gondoltam… Nem tudtam pár nap alatt összevakarni magam úgy, hogy a vigyor a képemen ne legyen kényszeres és mindenki észrevette, hogy valami bajom van. Így ő is. És nem hagyta szó nélkül. És persze kibújt a szög a zsákból. Hogy a kirándulásunk utáni hétvégén megismert valakit. És nem az van, hogy álmatlan éjszakákon át furdalja a lelkiismeret, hogy én szeretem őt, ő meg engem ádehogy, hanem egyszerűen nekem nem ígért semmit és az a másik lány mittudomén…valószínűleg több szempontból is szebb és jobb, de legalábbis kevésbé problémás és sokkal függetlenebb, mint én. Előbb rá voltam dühös, hiszen rögtön az elején őszinteséget kértem és mégsem kaptam meg. Ezek után mindent újra végiggondoltam, hogy kellett volna-e kételkednem, vagy osztanom mindent kettővel, amit tett, vagy mondott és nem értettem, hogy lehettem ennyire naív és hiszékeny. Hisz ha egy viszony csak arról szól, semmi másról, akkor nem kellett volna a “körítés”. Félreértettem, de kizárólag azért, mert félre lehetett érteni. Plusz az én érzékenységem, érzelmességem miatt. Végül már csak magamra haragszom. Naív liba vagyok, aki hajlamos egy maga által kreált álomvilágban élni az életét. Aki minden szereplőről alkot magában egy képet, ami hol csak kicsit, hol meg egyáltalán nem hasonlít a valósághoz. Dolgoznom kell magamon… meg kell ismerkednünk, hogy felébredhessek ebből…