2008 augusztus 16. | Szerző: ozonviz |

Érzések

Tegnap este találka KedvesPokróccal, 3 óra együtt. 🙂 Előtte IZGALOM, hiszen már 3 napja vártuk a lehetőséget. Közben olyan jó, BÉKÉS NYUGALOM és FELSZABADULTSÁG. Olyan SZÍVDOBOGÓS TERMÉSZETESSÉG. Semmi szégyenlősség, semmi félelem, semmi bizalmatlanság. És játékos NEVETÉS. Hazaérve FESZÜLTSÉG, Gyerkőc felébredt a nagy melegben és keresett. LELKIISMERETFURDALÁS, bár egyetlen kérdés erejéig, kb. két percre volt ébren. Reggel MEGKÖNNYEBBÜLÉS, nem emlékszik, hogy anya nem volt otthon. Ma délelőtt após szülinapja. Kellemetlen FESZENGÉS. Senki nem kérdez, senki nem hozza szóba, csak forog a levegőben felettünk kimondatlanul. Ebéd után hazaérve SZOMORÚSÁG. Gyerkőcöm keresztanyja elkeseredett és én is vele. Rosszak az eredményei, új gyógyszerek, ellenőrzések, gyerekről szó se lehet… 🙁 Ők el, én a másodikra teregetni. Lehuppanva a fotelba MAGÁNYOSSÁG. Nagyon nagy a csend. Gyerkőc hiányzik. Pedig még most este haza is hozzák. Agyalás, mi lesz, ha majd Férjnél alszik. Két hét múlva költözik a házba. SAJNÁLAT, hisz Férj összetört lelkileg. De ha ÖNZÉS is, nem megy még 30-40 év így. MEGBÉKÉLÉS, REMÉNY, hogy jól döntöttem.

(Tegnap Pokrócomnak volt egy megjegyzése: meghaltam. Kapásból, csípőből, gondolkodás nélkül rávágtam: nem, élsz! ÉLÜNK! Én is! És ezt annyira erősen érzem!)