2008 szeptember 6. | Szerző: ozonviz |

Az első 🙂

Nagyon vegyesek az érzéseim, de összességében azt kell mondanom, a nehéz helyzet és a körülmények ellenére KÖSZÖNÖM JÓL VAGYOK! (bocs, Motyi 🙂 )

A múlt hét zűrjei után, melyek lassacskán javulnak, illetve emésztődnek bennem, a hét jól alakult! Kedves Pokrócommal igyekeztem felvenni azt a stratégiát (pedig annyira nem tudok szerepet játszani), ami megszületett bennem, miszerint nem lakatolom le a szívem, hiszen ha bezárom a lelkem, akkor is szeretem Őt és az együtt töltött időt szeretném úgy eltölteni, ahogy ÉN érzem, amilyen ÉN vagyok, de próbálok türelmes lenni és visszafogott. Ennek eredményeképpen a héten 3x is találkoztunk és nagyon jól éreztem Vele magam! A hétfő este hihetetlenül megfogott ismét, pedig semmi különleges dolog nem történt, csak az érzéseim, melyeket kiváltotta bennem és az Övé, amit láttam Rajta, vagy talán látni véltem… Aztán szerdán ismét együtt voltunk. Tegnap pedig egy egész napos csapatépítés után nálam töltötte az éjszakát. Borzasztó kockázatos volt, de megérte, úgy érzem! Bár mindketten kidőltünk és nagyon gyorsan bealudtunk a fárasztó program után, jó volt nézni, ahogy ott szuszog békésen a másik oldalon. Én persze alig aludtam valamit, magam sem értem, miért. Talán az, hogy ott fekszik, és legszívesebben egész éjjel öleltem volna, de akkor nem tudott volna pihenni, talán az új helyzet, hogy nem Gyerkőc karattyol álmában mellettem, nem tudom. Sokszor felébredtem és nehezen szenderedtem el újra. Aztán korán reggel, mikor már beszűrődött a fény, nem is sikerült. Inkább felé fordultam és néztem. Az arcát, a vonásait, a száját, a szája sarkában a huncut mosolyt, ami annyira tetszik nekem, a dús sötét haját, a szép kezeit, a kedves füleit, az orrát, azt hogy milyen borostás és épp emiatt mennyire férfias… Mintha memorizáltam volna, felkészülve arra, hogy fogalmam sincs, mikor lesz lehetőségem legközelebb ilyen tüzetesen megfigyelni.

Azóta pedig itt ülök a szoba közepén, próbálok rendet varázsolni a káoszban, mert Férj a héten nagyon sok holmiját elvitte, szinte mindent, így a szekrény gyakorlatilag olyan, mintha a közepén végigsöpört volna egy hurrikán, de nem megy. Nem megy, mert érzem Pokrócom illatát, lelki szemeim elé be-bevillan egy tegnapi mozdulata, és belül időnként újra hallom egy-egy mondatát, hogy könnyen hozzá tudna ehhez szokni, hogy jó úgy álomba merülni, hogy közben a hajába túrok. El vagyok varázsolva, úgy lehet… Meg sem tudom fogalmazni és le sem merem írni, ami bennem kavarog… De jó ez. Nagyon!