2008 április 14. | Szerző: ozonviz
Sziasztok!
Pár napig nem leszek, hiába a sok mondanivalóm. Tegnap Férj leforrázta Gyerkőcöt fürdetésnél és bent fogták a kórházban… 🙁
Mindenkinek szebb napokat!
Hívatlan! Kicsit késik, amit ígértem, de én mindig betartom.
2008 április 4. | Szerző: ozonviz
Lenyugodva
Jó pár napra volt szükségem, hogy átgondoljam ezt az egész helyzetet, ami még mindig felemás, de már nem okoz akkora zűrzavart legalább.
Kicsit próbálom kevesebb átéléssel, lelkesedéssel csinálni a mindennapokat, osztani kettővel, amiket mond, vagy ahogy néz és akkor talán nem szállok el és a végén nem halok bele, ha mégsem alakulnak úgy a dolgok. Igyekszem hideg fejjel kivenni ebből a jót, ami erőt ad, ami feltölt és próbálok kívül maradni érzelmileg, már amennyire ez tőlem lehetséges… Ez így még nekem is túl számítónak tűnik, olyan rideg és nemistudom, de így tudom csak megóvni magam a lehetséges sebesülésektől.
Így hát a döntésem a következő: JÁTSZUNK, de okosan! 🙂
2008 április 2. | Szerző: ozonviz
Játszik velem?
Én ezt nem értem… 🙁 Vagy én vagyok maradi, vagy konzervatív, vagy naív, nem is tudom, vagy mind a három egyben. Persze, én nem vagyok független (bár nincs túl sok híjja), de azért nehogymár én udvaroltassak magamnak… Kavarognak a hülyébbnél-hülyébb gondolataim… Mit gondolhat? Mire vár? Mit illik? Mivel ijesztem meg?
Ugye tegnap lemondta a beszélgetést és abban egyet értettünk, hogy nem kell nekünk beszélgetni. De akkor most én vagyok türelmetlen? Jójó, értem én… De nem elég, hogy úgy néz rám, hogy mosolyog, hogy kávét készít nekem is! Lopott csókokat akarok! 🙂 Valami bátorítást! Vagy nem is tudom… Értem magam, de mégsem. Értem annyiban, hogy itt ez a Pasi, aki régóta tetszik, értem azt is, hogy szeretet hiányom van, és lassacskán azt is felfogom, hogy nem vagyok frigid. De nem értem az egész helyzetet… Ismeri valaki a bakokat? Hogy kell velük bánni? Mondjuk azt tisztáztuk, hogy nem leszek ilyen, vagy olyan csak azért, hogy jobban tetszek bárkinek is. Ez vagyok én, őszintén magamat adom. És most mégis kombinálok, hogy kellene Vele viselkednem, hogy lépjen egy kicsit nagyobbat felém… Jaj, vasárnap egész más volt… Az mintha randevú lett volna… Elégedetlen, türelmetlen tiniként viselkedek, nem mint egy egy hónap múlva 30 éves gyerekes nő. 🙁
2008 április 2. | Szerző: ozonviz
Pillék 🙂
Köszönöm mindenkinek, aki drukkolt, így vagy úgy, de ismeretlenül! Csak gyorsban szeretném leírni, mi történt és történik velem most… Egyrészt még mindig agyalok és görcsölök (tegnap mondtam is PestiBarátnőnek, hogy az IWIWre kiírhatnám a magamról részhez, hogy GÖRCS), amit tudom, hogy nem kellene, másrészt pedig nagyon sok meló van feltornyosulva talán részben emiatt is.
Az elmúlt pénteken ItthoniBarátnőmnél borozgattam este. Ki akartam beszélni ezt az egészet magamból, hogy hétfőn tiszta fejjel tudjak bejönni dolgozni. Igenám, de az alkohol bátorító hatása nem elhanyagolható, főleg hogy Barátnő is bíztatott. Sms-ben rákérdeztem, hogy mi lesz a vasárnappal. Sms Sms-t követett és az lett belőle, hogy két pohár bor utáni állapotban Nála kötöttem ki. Ő sem volt józan. De részeg sem. A kocsiból kiszállva azonnal átölelt és csókolózni kezdtünk. Mivel Barátnő vitt el hozzá, mert én ittam, így megkértük, jöjjön értem vissza egy óra múlva, addig megbeszéljük ezt az egész helyzetet. Hááát, nem sok szó hangzott el… Szombaton jött egy üzenet ismét Tőle, hogy találkozhatnánk. Vasárnap másfél órát töltöttünk együtt. Sétáltunk, beszélgettünk, csókolóztunk. Bár borzasztó feszült voltam és ideges, jól éreztem magam Vele. Majd elkezdtem agyalni ismét. Azért mert olyanokat mondott, amiből azt szűrtem le, hogy nem csak az ösztönei vezérlik. Persze, rögtön eszembejutott, milyen naív liba vagyok és így hétfőre kicsináltam magam elég rendesen. Mellékesen megjegyzem, fogalmam sem volt, hogyan viselkedjek Vele hétfőn idebent… Nem vagyok egy pókerarc, látta rajtam, mekkora káoszt csináltunk. Próbálta kérdezni, mi a baj, de kértem 1-2 napot Tőle, míg leülepedik bennem minden. Erre hazafelé menet jött egy üzenet, hogy sajnálja, ha összezavart és így nincs értelme. Válaszoltam, hogy félreértette és beszéljük meg. Abban maradtunk, hogy tegnap meló után leülünk és elmondom, mire jutottam. Végül tegnap lemondta. Nagyon rosszul esett, de kértem a főnökömtől fél órát és mentem a városban egy kört kocsival. Gondolkodtam. Nem muszáj nekünk beszélgetni… Szerinte is mind a ketten túlbonyolítjuk a dolgokat és szóljak, ha úgy érzem, szükségem van Rá… Végülis igaza van, hisz nekem bonyolult az életem, nem Neki… Azóta tegnap este váltottunk pár sms-t és teljesen tiszta a kép: Ő engem akar, én meg Őt. Nem agyalunk, nem kombinálunk, nem tervezünk, majd lesz valahogy…
2008 március 30. | Szerző: ozonviz
Ajajj…
Történt egy s más… De most még nem vagyok képes leírni… Köszönöm a pillangókat Hívatlan! 🙂 Igyekszem nem görcsölni. És persze, ha majd leülepszik a fejemben, talán elmesélem… Félek! Nagyon félek! Hogy mitől? MAGAMTÓL!!!
2008 március 28. | Szerző: ozonviz
Pillangók
Tegnapig azt hittem, hogy kaptam egy párat mégis Hívatlan pillangói közül. Vagyis abban biztos vagyok, hogy gondolt rám és küldött, de valamiért vagy nagyon rövid ideig maradtak, de elijesztettem őket, vagy meg sem érkeztek, csak én akartam hinni.
A történet még régebbről kezdődik, nem is tudom, honnan indítsam igazán. Szakközépiskolában volt egy évfolyamtársam, akiért eléggé odavoltam, de az egyik vagány, belevaló, trendi (és meg kell mondjam, kissé zűrös is) barátnőmre vetett szemet. A suli után nem tudtam, mi lett vele. Évekkel később találkoztunk újra a munkahelyemen. Még az esküvő, meg Gyerkőc előtt jött ide dolgozni. És cseppet sem lett “rosszabb-képű”, sőt… De mint az iskolában, most sem vett észre. Neki a csini pláza lányok jönnek be külsőre. Én pedig inkább fiúsan öltözködök, mint valami szürke kisegér…
Azután volt egy időszak, amikor incselkedni kezdtünk. Kétértelmű megjegyzések, mikor az asztal alá bújt, mert nem indult reggel a gépem például. És oda-vissza ment ez egy darabig. Hol én, hol ő dobta fel a labdát, de mindig csak szóban évődtünk. Aztán volt egy konfliktusunk (már mikor visszajöttem GYES-ről)… Egy kiborultabb állapotomban lelópokrócoztam őt, meg egy másik kollégát. Már nem is nagyon emlékszem, milyen “apropóból”… Akkor úgy vettem észre, nagyon a lelkére vette, de nem értettem, miért, hisz a másik kollega csak vigyorgott rajtam. Próbáltam engesztelni, kértem bocsánatot, de semmi. Elég nehéz volt úgy dolgozni valaki mellett (össze volt tolva az íróasztalunk), hogy előfordult, hogy mérgében nem is köszönt. Megelégeltem, és amúgy is a másik irodában volt az én csapatom, átkértem magam.
Majd megint teltek a hónapok. Nálunk ugye van, ami van. Ő meg nem rossz pasi. (ha lehet ilyen csúnyán fogalmazni) Eszméletlen módon vonz fizikailag!!! (főleg, hogy idejét sem tudom már, mikor csókolóztam utoljára, nemhogy szerelmeskedtem…) Pár hete incselkedik ismét. Én pedig, mint régen, veszem a lapot. A többi kollégával is ugyanígy viselkedek… De a hosszú “csend” és már-már mogorvaság után szokatlan volt számomra. Majd 2-3 hete hallottam egy pletykát, hogy már nincsennek együtt a barátnőjével. És összeállt a kép. Aztán jött megint egy feldobott labda és ő rácsapott, de nem is akárhogy. Ajánlatot tett. És én buta liba, bedőltem. Annyira naív vagyok! Először megijedtem. Aztán agyalni kezdtem, hogy miért én, miért pont most? És nem értettem. De a labda fel volt dobva… És elkezdtem benne hinni. Maradtak az incselkedések, AZ a nézés, de semmi egyéb. Várt. Legalábbis tegnap ezt mondta. Meg azt is megígérte, hogy ma megbeszéljük ezt. Ehelyett pedig köszönés nélkül elment. Rosszul esett, de csak magamat hibáztathatom megint!
Ad1: nem vagyok független, se körülmény, se lehetőség, amúgy is veszélyes játék lenne
Ad2: nem én tetszem neki, nem tőlem akar valamit, csak nincs barátnője és sejti, hogy nálunk mi van otthon, ezért ajánlotta fel
Ad3: amúgy is kellemetlen lenne egy házinyúllal…
Így hát, most még hülyének érzem magam, de remélem, nemsoká tudok ezen nevetni. Gyakorlatilag semmi nem történt, csak fejben játszottam el a gondolattal, mi lenne, ha… Így kizárólag magam előtt csináltam magamból hülyét. Legalább! 🙂
A konklúziót hétvégén levonom, ugyanis még azért itt a vasárnap, mikoris bejövök dolgozni. Tud róla, még kérdezte is, hogy egyedül?…
2008 március 25. | Szerző: ozonviz
Hosszú hétvége
A pénteki orvoslátogatás “sikerrel járt”. Helyes az általam felállított diagnóznis: vírusos torokgyulladás álá légcsőhurut. De nem kell erre gyógyszer, hisz se láza, se orrfolyás, “csak” köhög. Oké, mondom, majd lesz rá 3-4 napom, hogy kikúráljam Gyerkőcöt. Nem sikerült. 🙁 Már a gyerekorvostól hazafelé elég furcsán viselkedett (az én két percet nyugton ülni nem bíró kisfiam csak üldögélt, nézelődött hozzám bújva)…, majd este belázasodott és ez az állapot eltartott vasárnap délelőttig, persze azokkal a szünetekkel, mikor a lázkúp, vagy a szirup hatott. Ennek fele se tréfa, gondoltam, mikor olyan megjegyzések hagyták el a száját, hogy “fáj minden porcikám, anya”, meg “sugárzik a fülem nagyon”… Mindent bevetettem. Gyakorlatilag a szombat, vasárnap másból sem állt, mint: reggeli, gyógyszerek bevétele, kaja fölkészítés, fülmelegítés, Gyerkőc mellé bújás, míg a láza le nem megy, sütivel próbálkozás, orrszívás, megint láz, porszívózás nagyjából, majd ebéd, gyógyszer ismét, kamillás gőzölés, mert fáj az arca, ha szívjuk az orrát, majd összebújás, hátha elalszik, aha, persze, köhög, felébred, orrszívás, visszaalszik, stb, stb. Ezeket még azért megspékelve olyanokkal,mint “anya, kakálni kell”, “anya, nézd mit építettem”, “anya, kapcsoljuk be XY mesét”, “anya, hol az XY játékom”… Ehhez képest azért volt ebéd, sütöttünk sütit is, bár a középső lapot kicsit megkapta és a krém is csomós lett, mert sutyiba a fürdőbe zárkózva kevertem a géppel, míg Gyerkőc aludt. Jah, hogy Férj hol volt? Há’ neki szombaton melózni kell, húsvét vasárnap meg műhelyt takarítani, meg kuncsafthoz szaladgálni… Végülis vasárnap estére már nem volt lázas Gyerkőcöm, viszont annyira kínzóan köhögött, hogy megint lőttek az alvásnak, mindannyian kimerülten ébredtünk reggel. Mikor láttam, micsoda pocsék idő van, kikötöttem, hogy ha helybe jönnek a család nőtagjai, akkor locsolhat csak a kicsikincsem, mert én ilyen orkán erejű szélben ugyan sehová nem engedem. Először zokon vette a Drágám, de aztán följött Szomszédasszony, meg eljött hozzá Keresztanya és Mama is, úgyhogy nem volt csokinyuszi hiány. Ennek következtében viszont nem volt hajlandó ebédelni, majd ebéd után aludni (otthon volt az Apja…), így más szórakozás után nézett. Konkrétan egy összerágott rágógumit dugott fel az orrába, amit legalább 10 perc után sikerült kiszívni-fújni-bányászni az orrából. Azt hittem, menten agyvérzést kapok! Aztán Gyerkőc annyira feltúrázta már magát, hogy körbe-körbe rohangált, maga előtt tolva egy fordított műanyag hintalovat… Hű, mondom, mégiscsak nincs nagy baj, jól van, sikerült meggyógyítanom azokkal a módszerekkel, amiket még Anyukám alkalmazott nálam… Erre este már 39 fokos láza lett (kicsit magasabb, mintha egyszerűen csak el lenne fáradva, vagy fel lenne pörögve), össze-vissza-félre beszélt (ami elég ijesztő, mikor maga elé bámulva, mintha ébren lenne, kiabál, őrjöng, hogy azt a fát tüntessük már el), annyira köhögött, hogy hányt is (ezért nyitott erkély ajtónál aludtunk)…és hol az arcát, hol a fülét fájlalta megint. Így ma reggel az ellenőrzésen már kaptunk lórúgás antibiotikumot, amit persze a nyákoldóval együtt nem lehet bevenni és pénteken megint kontrol. 🙁 Így holnaptól táppénzen vagyok Gyerkőccel, ami kicsit nehézkes, mert délutánonként be kell jönnöm, és hétvégén is…
2008 március 21. | Szerző: ozonviz
Diagnózis
Azt hiszem, már lassan orvosra sincs szükségem ahhoz, hogy pontosan megállapítsam, mi baja Gyerkőcnek éppen. Most légcsőgyulladást diagnosztizáltam, aztán majd délután pontosít a gyerekorvos. Tegnapelőtt éjjel már furcsa volt: nyugtalanul aludt, nyöszörgött, nagyokat nyelt. De annak tudtam be, hogy a szerdai kiszebáb égetés viselte meg, és csak rosszat álmodik, mert nem akart róla mesélni, és az ovi udvarán is csak messziről mutatta a helyet, hogy nem szabad odamenni. Majd tegnap reggel sírt oviba menet többedmagával…
Ezután tegnap este már a torkát fájlalta és köhögcsélni kezdett. Az éjszakánk pedig borzalmas volt. 🙁 Semmit nem aludtunk szinte. Sokszor felébredt, hogy kiszáradt, fáj a torka, meg sípolt-krákogott. Elkezdtem homeopátiás szerekkel kezelgetni, gyors fülmelegítés, csak nehogy megint oda húzódjon. MajdnemNyusziéknál és még ItthoniBarátnőméknél is fülfelszúrás volt megint… 🙁 Így hát délután orvos és a 3 napos hosszú hétvégét is a 4 fal között fogjuk tölteni, még akkor is, ha valami csoda folytán szép lenne az idő.
Magamat is megvizsgáltam az utóbbi napokban. Azt hiszem krónikusan magányos vagyok. Bármilyen hímnemű szebben néz rám, kedvesebben viselkedik, vagy közelebb jön, mint másfél méter, egyszerűen elkap valamiféle örvény, szédülni kezdek és két napig bizsereg a gyomrom, mintha lepkék (Hivatlan lepkéi 🙂 ) csiklandoznák…
2008 március 17. | Szerző: ozonviz
Megvagyok, jelentem, már ha valakinek hiányoztam volna…
(Köszi Szilva! 🙂 )
Nem is tudom, mivel kezdjem, elég régen nem írtam már.
Gyerkőc: meggyógyult, ovizik, nyugodt, kedves, édes! Szemmel láthatóan jót tett neki, hogy a táppénzét 2 nap Mamával, többi napon velem töltötte! Kevesebbet káromkodik sokkal, igyekszik úrrá lenni a dühén, ritkán kell a szobájába küldeni, mert tombolni kezd. Ennek nagyon örülök! Viszont ami aggaszt kissé, mikor elsőre nem sikerül valamit megtennie, elkomorult arccal elvonul és azt mondogatja, Ő semmire sem jó. Sosem mondtam Neki ilyet! Így most önbizalom fejlesztést tartok, ami abból áll (a könyvből tanulva, amit vásároltam Tanya Byron-tól), hogy a pozitív dolgokat helyezem előtérbe és a negatívumoknak kevesebb hangot adok. Igyekszem nem morogni, és sokat dícsérem, ölelem, szeretgetem!
Meló: volt nálunk a pesti Nagyfőnök elsimítani a gondokat. Sokkal szigorúbb dorgálásra számítottam. Végülis nem lesz semmilyen “megtorlás”, vagy szankció, az egész helyreigazítás belefért egy félórás ejnye-bejnyébe. Sok terv van, még több munka. Szeretem ezt csinálni, szeretném, ha elégedettek lennének velem és a munkámmal, úgyhogy igyekszem!
Én: talán a napsütés, talán a Barátnőkkel való kikapcsolódás (erről később…) tette, de érezhetően jobb a kedélyem. Az utóbbi hetekben sokat voltam rosszkedvű, türelmetlen, szótlan vagy épp morgós, mint egy lópokróc. Állandó gyomortáji feszültség, izzadás és álmatlanság volt jellemző rám hirtelen és folyamatos hangulat ingadozással. Pár este vettem be Szomszédasszonytól kapott stresszoldó-nyugtatót, hogy kialudjam végre magam, a patikában vettem az izzadásomra ecsetelőt, ami eddigi tapasztalatok alapján hatásosnak bizonyul, már csak a ruhatáramat kellene átválogatni, mert igencsak kárát látta 1-2 fölsőrész ennek az állapotnak. A gyomrom kicsit hosszabb idő, mire gatyába rázom, de beruháztam egy adag multivitaminra, hogy az egészséges szürke színemen kicsit javítsak. Próbálok a lestrapált-kimerült magam allatti állapotból lépegetni szép lassan fölfelé.
Házasság: nem is tudom, mit írjak. Sajnálom, nagyon. Ezt az egészet. De nem látok kiutat. Most ott tartunk, hogy kifulladtunk mind a ketten, de sajnos nem tudunk megegyezni. Majd ha helyreáll a fejemben minden részlet, és történik valami konkrétum, talán írok róla…
Buli: régen voltam már kikapcsolódni. Legutóbb december elején PestiBarátnőmnél töltöttem egy éjszakát abból az apropóból, hogy betöltötte a 30-at. (Szerintem 3-4 havonta semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy kisgyerekes anyuka kimozdul, nem?) Hát most ugyanennek a Barátnőmnek a testvére jött haza fél év után messziről. (nem akarok konkrétumot írni) Először nem volt kedvem menni sehová sem, mert PestiBarátnőm elég sok dolgot kifecsegett az Öccsének a dolgaimról, mintegy kiéhezett nőt beharangozva Neki…, másrészt ItthoniBarátnőm máshová szeretett volna elcsalni. Próbáltam egy helyre terelni Őket, bár nem ismerték egymást előtte, csak tőlem hallomásból. De ItthoniBarátnő nem akart odamenni, ahová PestiBarátnő, mert attól félt, hogy ott lesz majd a Férjének a szeretője is és nem viseli majd túl jól a szemtől-szembe találkozást. Jó, mi? Végül a Férje megnyugtatta, nem lesz ott a Szerető… Így indultunk neki az éjszakának… Gyakorlatilag ItthoniBarátnővel elindultunk, mint két anyuka, hogy előbb kávét kellene, hogy legalább hajnal 1-ig kihúzzuk. Telefon PestiBarátnőnek, menjünk el hozzájuk, Anyukája (imádom!) majd főz kávét. Itthonit nem kellett félteni, nem az a szégyenlős fajta, mentünk, pedig még ott volt a rokonság apraja-nagyja is. Megittuk a kávét, bevártuk az Öccs barátját és uccu neki az éjszakának. Jól éreztem magam, táncoltunk is. Olyan igazi kikapcsolás volt. És bizony PestiBarátnő Öccsének RikiMartinos mozdulatai igencsak nyomot hagytak bennem…
2008 április 16. | Szerző: ozonviz
Hangulat-hullámvasút-idegbaj (múlt hét pénteken elkezdett irományom kiegészítve)
Jó sokáig nem jelentkeztem. Mire nekiültem volna, addigra változás állt be, mire leírtam volna, elévült, vagy be sem tudtam fejezni, annyi minden meló összetornyosult. Na, de megpróbálom összefoglalni…
Gyerkőc: vasárnap Férjjel sok vízben akartak pancsolni. Férj, hogy elég legyen a melegvíz még nekem is, gázon melegített pluszban. A kádba öntötte a forró vizet, megnyitotta a hideg csapot, addigra Gyerkőc levetkőzött és kérte, állítsa a kád szélére, had pisiljen bele. Amíg lehajolt a földre dobált ruhákért, Gyerkőc belecsúszott a vízbe. 🙁 Azonnal kikapta, mégis van olyan terület a lábán, ahol lejött a bőr. Egy darabig hűtöttük, de aztán úgy döntöttem, mivel reszketett a fájdalomtól, hogy vigyük be, legalább kezeljék le. Egyből bent tartották, nehogy a nyílt seb elfertőzödjön. Infúzió, antibiotikum, részleges altatásban végzett sebkezelés, steril szoba a gyermekintenzíven. Azóta is ott van. Eddig egészen jól megértette, hogy miért van ott, de tegnap estére teljesen eltört a mécses. Ugye vasárnap este óta csak akkor láthattam ablakon keresztül, mikor aludt. Tegnap este óta azt hajtotta, hogy őt otthagyták. 🙁 Így ma a nővér végre beengedett, hátha könnyebb lesz, hogy megbeszélem Vele, illetve hogy láthat, odabújhat. Első reakciójában csapkodni kezdett és azt zokogta, hogy nem szeret és haza szeretne menni. Borzasztó volt! Haragudott rám és csak sírt. Aztán egy nővér, aki időnként ránknézett, hat-e a rimánkodásom, határozottra vette a figurát és kizavart a szobából. Nem tudtam, csak a folyosó közepéig elmenni, nem volt szívem otthagyni úgy, hogy sikítva üvölt. Aztán egyszercsak csend lett és kisvártatva jelezték, hogy mostmár mehetek. És egy óra alatt annyira megnyugodott és olyan mértékben visszanyertem a bizalmát, hogy sírás nélkül elengedett! Megebédeltettem, megbeszéltük, mi hogy megy odabent, volt sok mesélnivalója… És azt hiszem, én is és a Kicsikém is türelmesebben viseli majd a maradék pár napot.
Otthon: vita, cirkusz, vagy csak szimpla közöny egyetlen szó nélkül. Nem bírok így élni! Kb. 2-3 héttel ezelőtt elmondtam ezt Férjnek. Hogy nem tudunk beszélgetni, hogy amikor én vagyok otthon, ő nincs, amikor ő jön haza, hirtelen nekem kell bevásárolnom. Kerüljük egymást, vagy ha találkozunk, csattanunk. Mondtam, hogy ha még 20-30 évig ezt csináljuk, mindenki belebetegszik, mert neki sem jó így, Gyerkőccel meg lelki pingpongot játszunk, ami nagyon csúnya és romboló dolog szerintem. Megértette, látszólag el is fogadta, csak annyiban kötötte az ebet a karóhoz, hogy ne váljunk el. Vegyem fel a pénzt, amiből építkezik majd, és éljünk külön 1-2 évig, aztán majd meglátjuk. Számomra ez elég blődség, de gondoltam, még mindig jobb, mint ez az állapot. Utánajártam a hiteleknek, persze hogy nem adnak csak úgy ennyi pénzt kizárólag nekem… Muszáj vagy belevonnom Férjet is, vagy jogerőre emelkedett határozatot produkálni, hogy legyen alapja hivatalosan. Átrágtam, próbáltam elmondani is. Nem is érdekelte. Nem is hitte el, hogy komolyan gondolom. Majd megint cirkusz. Így jelentem, múlt szerdán beadtam a bíróságra a kérelmet. Azóta beszéltünk erről, nem sutyiban, elmondtam. Továbbra sem hisz nekem. Ezzel már nem tudok mit kezdeni… Nem könnyű ez egyikőnknek sem. A bíróság előtt mikor végeztem, annyira egyedül éreztem magam. Direkt nem hívtam magammal senkit, hisz ezt egyedül nekem kell meglépnem és végigcsinálnom. De mégis nagyon jó lett volna, ha ott akkor áll valaki ismerős és átölel!
egyébként ez a baleset sem biztos, hogy megtörtént volna Gyerkőccel, ha mi jól lennénk…vagy ki tudja. Annyit rágódok ezen…mi lett volna, ha…és ezt tetézi Anyós, aki felelőtlennek tart mindkettőnket, Após, aki minden este zokog és Férj, aki majd’belehal a lelkiismeret furdalásba, közben meg vasárnap óta be sem ment Gyerkőchöz. Én meg legyek erős, tartsak ki, nem baj, hogy kivagyok, mint a liba, ez az anyák sorsa és különben is kit érdekel, hogy mindenki egrecíroztat és tapos rajtam?…
És hátra van még Kedves Lópokróc kollégám. A zizegés után múlt szombaton megint együtt töltöttünk másfél órát ebéd után. Semleges helyen, mint két barát. Beszélgettünk mindenféléről. Közös ismerősök kerültek szóba, régi főiskolás sztorik, meg a nagybetűs élet. Aztán visszavitt a kocsimhoz. Leállította a motort és csak nézett és mosolygott. Majd megkérdezte, mintegy saját magától is, hogy mi a fenét csinálunk mi? Egyikőnk sem tudja, egyikőnk sem érti, de ez nem is baj. Van ez az érzés, vonzalom, vagy nem is tudom…és pont. A szombat éjszaka egy részét megint nála töltöttem. Gyengéd volt és kedves. Egészen más, mint idebent. De megintcsak nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan elképzeltük. Valószínűleg mind a ketten stresszelünk, meg akarunk felelni a másiknak, plusz még nála agyban, szívben is le kellene zárnia az elmúlt hosszú kapcsolatát. abban maradtunk, hogy hagyjuk ezen részét a dolognak, nem siettetünk semmit. Azóta pedig tisztáztuk azt a részét is, amitől úgy érzem, tartott egy picikét, mármint hogy a válásomnak és neki abszolúte semmi köze egymáshoz. Azt mondta, nem volt olyan gondolata, hogy ő húz ki majd egy rossz házasságból, sem hogy apapótlót keresek benne. Valahogy mégis azt éreztem, hogy bizonytalan, fél, magában tartja, mit gondol. Nehezen igazodok el rajta. Idebent néha egész nap sem történik semmi köszönésen, mosolyon kívül, máskor meg a folyosón, ahol bárki megláthat, átölel. Aztán munkahelyen kívül meg teljesen más. Kettesben sokkal oldottabb, mer közeledni, de mondjuk akkor sem beszél túl sokat arról, mit gondol. Nehéz dió és valószínűleg idő kéne. Mind a kettőnknek. Neki a múlt lezárása miatt. Nekem meg a körülményeim rendezése miatt. Ami bibi a dologban, hogy el akar menni külföldre. Nem akar átverni, ígérni, ezt már a legelején elmondta. Viszont kb. akkorra menne, mire lenne lehetőségünk egymással több időt tölteni “legálisan” is… Lehet, hogy hülyeség volt, de megkértem, gondolja ezt át és maradjon, had derüljön ki, mi lehet belőlünk…
Oldal ajánlása emailben
X