2007 augusztus 17. | Szerző: ozonviz
Megvagyok, nem kocsikáztam még le a térképről ám! 🙂
Szuper kis autó! Csak ugye szoknom kell. A régi dízel, ez benzines. A fékkel semmi bajom. A kuplunk máshol fog, meg mintha kicsit akadozna is a bovden. Meg ugye a dízelnek nem kell gázt adni, csak felengedni a kuplungot és elindul. Azért ennek kell a kicsi gáz. Sebaj. Ráérek, nekem ez jó pár évig meglesz… Amúgy meg röpül, mint a golyó! Közel akkora motor, mint a réginek, de fele akkora súly, meg kaszni. Így, hazafelé vettem észre a márkakereskedésből jövet, hogy hoppá, 125km/h-val száguldunk. 🙂 Nem vettem észre.
Tegnap meló után vittem először haza ugye. Kicsikémért ezzel mentem a bölcsibe. Oda volt, meg vissza! 🙂 16:10-től 20:00-ig szinte ki sem szállt. Bárki jött az utcán, odaszaladt, hogy nézd csak, itt a tankolója az új autónknak. Ki-be szállt, nyitogatta. Aztán autókázni akart. Mekibe. De lefújtam. Corába. Na jó. Még a Corába megivott egy dobozos üdítőt, megevett egy túrórudit. Kifelé menet kürtőskalácsra fájt a foga. Útközben olvadós rágó. Otthon gumicukor. És lefekvés előtt 3dl tejcsi. Hajnal 2-ig hempergés, kínlódás volt. Aztán 2-5-ig párszor kidobta a taccsot. 🙁 Szegénykém először nagyon meg volt ijedve. Első hányása életében… Aztán 5-től fél 7-ig úgy aludt, mint akit fejbevertek.
Most rohanok haza. 5-ig van gyerek körzeti. Nem szeretnék ügyeletre menni ezen a három napos hétvégén.
Mindenkinek jó pihenést!
2007 augusztus 15. | Szerző: ozonviz
Ááááá!!! Most hívtak!!! Holnap reggel mehetek az autóért péntek reggel helyett! Áááá!!! 🙂
2007 augusztus 15. | Szerző: ozonviz
Faxoltam.
Számlát. A márkakereskedőnek. Hogy minél hamarabb meglegyen az autóm. 🙂 Na, most kicsit több időm van. Talán. Remélem. Elmesélem.
Szombaton arra volt dolgunk. Szomszédasszony, meg a Férje, akit imádok mentek arra, mi meg Gyerkőccel mentünk Velük. Legalább addig Férj is tudott aludni, mivel rövid hétvégés volt, szombat reggel jött haza. És útközben valami megérzésem volt. Úgy szaladt ki a kérdés a számon, mintha nem is én mondtam volna… Hogy ha már útbaesik a kereskedés, nem szaladunk-e be, hátha. Beszaladtunk. Szakadt az eső, de ettől függetlenül rátaláltam arra, amit 1-2 hónappal ezelőtt már kinéztem. Talán rám várt. 🙂 A férfi, akihez a használtautós rész tartozott, nem volt túl kedves, lehet nem szereti az esőt. Mindegy. Kérdeztünk, számoltunk, de láttam, hogy nem vett komolyan, ki sem nyitotta. Hétvégén rágódtam. Beleszerettem, asszem. Mondtam Férjnek is. Persze, mindenképp, nehogymár megaludjon a tej a szádba…ha sokat gondolkozol, elviszik előled…legalább az autón nem lesz vita… Ilyeneket mondott. Így hétfőn telefonáltam, ugye nem vitték el a hétvégén? 🙂 Kedden átmentem. Megnéztük tüzetesen, mentünk vele, szuper! Jobb állapotban van, mint a miénk, ami 1 évvel fiatalabb! Így esett a nagy eset, hogy aláírtam és vagy csütörtökön, de péntek reggel már tuti mehetek érte. Jah, hogy nem is mondtam, mi is ez a kis járgány, ami így megbabonázott? Egy 4 éves acélkék Twingo!
És hogy ne legyen minden fenékig tejfel, tegnap vigyorogva hazamentem, mondtam Férjnek, hogy megvettem, mert annyira szuper és mi volt a reakció? Elkezdett ordítani velem, hogy elkapkodtam és hogy a meglévő egy szar és neki nem kell, stb, stb. Teljesen elvette a kedvem. 🙁 Biztosan nem hitte el, hogy képes vagyok dönteni egy ilyen volumenű kérdésben…
2007 augusztus 14. | Szerző: ozonviz
Háááh!
Megvan! Végre! 🙂 Elmentem, megnéztem, megvettem! Pénteken mehetek érte!
Addigis ezer+1 meló… De nagyon boldog vagyok!!!
2007 augusztus 10. | Szerző: ozonviz
Fáradt vagyok
Későn fekszek, rosszul és keveset alszok és korán kelek. Nem panaszképpen mondom, tényleg.
Elmesélem.
Szerdán reggel felkeltem. Általában 3/4 6-6 körül kelek, hogy mielőtt ébresztem Gyerkőckét, maradjon időm magamra. Miért is? Észhez térni! Felkelek. Ki se látok a fejemből, rutinból, csukott szemmel kávét főzök… Mit főzök? Előző este elkészítek mindent, hogy reggel csak gombot kelljen nyomni. Kortyolgatom a kávémat, megmosakszom, ilyenek. Gyerkőcnek kinyílik a csipája és egyből üde és fitt és gyere anya traktorozni, szomjas vagyok tejcsire, és még sorolhatnám. Rögtön csicsereg, rögtön szaladgál. Nekem eltart egy darabig, míg ilyen állapotba kerülök… Mindegy. Szóval, kelek, ébredezek, keltem Bébit. Nagyjából minden reggel rendet hagyunk, időnként reggelizünk, majd irány a bölcsi. Ilyenkor már 7 óra van. Muszáj, hogy legkésőbb fél 8-ra beérjek, hogy eljöhessek legkésőbb 4-kor…
De szerdán nem így volt. Férjnek kellett az autó napközben. Mondom, oké, akkor reggel viszem biciklivel a Törpét. Az nem jó, mert nem fér be a csomagtartóba a bringa, márpedig Férj nem sétál, hogy aztán hazakerékpározhasson. Mondom, jó, akkor bekerekezek dolgozni, nincs túl messze. Kiröhög. Mindegy, nem érdekel. Szóval, kelek, keltem Gyerkőcöt, indulnánk, mikor Férj hopsz, hazaér. “Gyere Kicsikém, Apa elvisz autóval a bölcsibe, nem kell sietni, mert dolgom van a városban.” Terv keresztbe húzva. Behozott. Útközben felvázolta, hogy csak nem elég nekünk az 1 kocsi. Igaz, hogy Ő éjjel használja, Mi meg Gyerekkel nappal, de Ő nem siet haza, hogy időben mehessünk bölcsibe, illetve nem kel azért fel délután, hogy mehessen a gyerekért. Semmi kompromisszum. És különben is, nehogy azt higyjem már, hogy buszra ül…
Így történt, hogy szerdán Ő ment a Gyerkőcért. Ilyenkor általában felhívom, nehogy elaludjon bölcsibe menés helyett. Á, huhh, oké, felkelt, elment érte, de igyekezzek, mert 1-2 órát aludt csak, mert valami kollegával elment még délelőtt akárhova brahiból. Klassz, de arra nem pocsékolja a drága idejét, hogy süssön mirelit krumplit a húshoz ebédre magának alvás helyett… Oké, sietek. Rohanás a buszhoz, irány haza, hogy Férj aludhasson. Gyerekkel maradunk a ház előtt-körül játszani.
Ébresztem este fél 9-kor. Mondja, vigyük be dolgozni, mert nincs busz, nem ül fel, nem rohan ésatöbbi. Így amíg eszi a vacsorát, amit csináltam neki, fürdetem Bébit, hogy Apa nehogy elkéssen. De egy gyereket kiparancsolni a kádból… Fel se szárad, már indulni kéne. Telefon le a földszintre Szomszédasszonynak, följönne-e DVD-zni egy fél órára. Föl. Be a városba, majd haza. Ekkor már 1/4 10. Szomszédasszony el. Gyerek végignézi a mesét. Mire elalszik, már jó késő van. Irány a Férj vacsorázása utáni pakolás, mosogatás, mert reggel nem lesz idő, tusolás… Vasalás várhat. Fél éjfélre kerülök ágyba. Másnap minden előlről pepitába. Reggel kelés, keltés, bölcsi, meló. Majd délután bölcsi, automata, megszerzett pénzzel posta, benzinkút, bolt, ártézi kút, haza. Gyerek nem akar lent maradni, nyűgös, fáradt (hogyne, hisz legalább 10 volt, mire elaludt…). Felmegyünk, kérem, hogy ne ébressze fel Apát. Persze Apa a kisszobában alszik, ahol az összes játéka van. Besettenkedik, de sötét van, le van engedve a redőny, nem lát. Felkelti. Apa is nyűgös. “Minek az a markoló neked? Különben sem szoktatok még ilyenkor feljönni?” Stb. Gyereket kézenfogom, irány a Keresztszülők, legalább a névnapozáson is túlleszünk, megállunk a játszótéren is, csak teljen az idő. Ásítozok. 8-kor haza. Férj szaladgál, hogy lemaradt a buszról, mert otthonhagyott valamit. Vigyük be. Megint. Gyerek még fáradtabb, arról nem is beszélve, hogy nem vacsorázott, csak benyomott két csokit Keresztéknél. Jó, gyerünk, de korábban legalább – kérem Férjet. Bemegyünk, hazafelé Gyerek kérlel, annyira éhes, szeretne egy hamburgert a Mekiből. Megállunk. Mire hazaérünk, meg is eszi. (Ez azért ekkora nagy szám, mert 3,5 éves létére szereti, ha etetjük, főleg olyan kaják esetében, amitől maszatos lesz a keze. Attól kikészül.) Majdnem 9, mire kádba kerül. Fél 10 felé kidől, egyem is meg. Horkol. Próbálok aludni, mikor a szomszédban kezdődik a műsor és minden áthallatszik. Szomszéd csaj a gyereket otthonhagyta az élettársánál, míg átszaladt 8 hónapos terhesen a kocsmába, ahol pultos a barátnője. Mikor hazaér, elhallgat a kisfiú végre, viszont a csaj nekiesik az ürgének. Legalább flé óráig veszekszenek. Mire csend lesz, és el tudok aludni, megint legalább 11. És ma reggel megint keltem. Fél 6-kor. Mert Gyerkőc egész éjjel inni kért és reggelre bepisilt. Gondolom, szomjas volt a hamburger után. Én pedig galád anya, félkómában inni adtam neki és dőltem is vissza.
Asszem, egyetlen következtetésem van ebből. Igen, valóban nehéz egyedül nevelni egy gyereket és mindent egyedül megoldani. De úgy érzem, ennél csak könnyebb lehet! Mert akkor megyünk, és oda, amikor akarunk és nincs pszt, ne menj be a szobádba, meg lazítás és otthoni teendők helyett kényszer-játszóterezés és még sorolhatnám.
Most lesz két nap a hétvégén. Szombaton délelőtt Gyerkőcnek veszünk (kettecskén, hogy Apa aludhasson) még az oviba cuccokat. Vasárnap meg Apósom szülinapja lesz. Elmaradt házimunka, napok óta várakozó vasalás nem is tudom mikor lesz. Pihenés? Saját magammal foglalkozás? Az már tuti nem fér bele…
2007 augusztus 8. | Szerző: ozonviz
Nah, végre itt vagyok! Nem sokáig, csak pár szó, hogy élek még. Vázlatpontokban…
– Gyerkőc, ha nem is széles mosollyal, de sírás nélkül jár a bölcsibe, szedi a cseppeket megfejelve C-vitaminnal és eddig minden rendben, ja és a kezelhetetlen hisztik is múlóban végre
– itt a munkahelyen főnök szabijának vége, egészen jól tartottuk nélküle is a frontot, bár most kérdezgeti, ezzel-azzal mi a helyzet, hogy állunk
– otthon a szokásos, ami néha bánt, néha már nem is, de nem hagyom a földbe döngölni magam
– autóvásárlási projekt újra indul…
– tegnap voltam a Nővéreméket meglátogatni, édes a Kicsi lánya, de a történet, amit a Barátnőjéről, vagyis az ő férjéről mesélt, hihetetlen, számomra ők voltak a tökéletes PÁR, erre a srác becsajozott
– idétlen Barátom szakított a barátnőjével és muszáj volt nekem bejelentenie
– volt főiskolai évfolyamtársam megkért, töltsek vele egy hétvégét, hisz a felesége külföldön van 6 hétig
Mindenki megbolondult???
Amúgy valószínűleg én is, mert az előbb azt hittem, idétlen Barát hív rejtett számmal – szokott időnként felhívni, hogy ő XY az akármilyen cégtől – és egyből nekiestem: Ááá, helló, mizu, rossz kedved van-e még, stb. Mikoris a telefonvonal végén vigyorogva jelentkezett egy pasi az akármilyen bankból… Teljesen egyforma volt a hangjuk és még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy komoly-e, vagy valaki megszívatott netán?… 🙂 Pénteken kiderül, ugyanis megbeszéltünk egy időpontot, mikoris betopogok a bankba. (Kb. ennek 1 órája, azóta felhívtam Barátot, aki szigorúan tagad mindent fapofával, én meg kínomban röhögök.)
Ja, azért annyi pozitív van a mai vihogásomon kívül, hogy álom-korszaknak egy időre megint vége. Elegem volt már. Nem elég, hogy álmodtam, hogy egy kerthelyiségben mellém lévő asztalhoz ült a bátyja, vagy IWIWen előkerült egy “hűderégi” közös ismerős (abból a táborból, ahol mi megismerkedtünk), még ráadásul pár nappal ezelőtt, mikor Gyerkőccel sétáltunk, a környéken az egyik építkezésnél muszáj volt megállni, mert roppant mód érdekes volt a darus kamion, amint pakolta lefelé a raklapos téglákat :), és a tulaj a pakolás végeztével a kaput csukta és rámnézett és földbe gyökerezett a lábam! Ugyanazok a szemek, a mosolya, még a fogainak az állása is, mint az Övé! Döbbenet, mintha Ő nézett volna velem farkasszemet!
2007 július 31. | Szerző: ozonviz
A mai harmónika kártyám… Épp erről írtam az előző bejegyzésben. Érdekes…
Bohóc – Nevetés és sírás, – nevetősre festett arc és lelki válság. Pojáca vagy az élet cirkuszának körszínpadán, és örömmel fogadod, hogy nevetnek rajtad, miközben befelé sírsz. Ormótlan cipőben bukdácsolsz és mindenki feltűnő ruhádon kacag. A bohóc szerepét át kell élned, hogy lelki fejlődésed a következő szintre léphessen. Ne feledd, a bohócot mindenki szereti! Mi akadálya hát, hogy a bohóc is szeresse önmagát?
2007 július 31. | Szerző: ozonviz
Bölcsi és zokogás
Szegény Gyerkőcnek igazán jót tett, hogy egy hónapra bezárt a bölcsi. Két napja zokog keservesen reggelente és próbál mindenfélét kitalálni. Kedvesen, édesen, kis okosan, hogy én legszívesebben mosolyognék Rajta (mikor azt mondja, ő már csak dolgozni szeretne menni, se bölcsibe, se oviba 🙂 ), de közben meg azért látom, hogy a kis lelkében ez most megint mekkora vihar. Amúgy is nehezebb lehet most Neki, mert korán (magához képest korábban, 6:15-kor, mikor a legédesebb álmát alussza) keltem, hogy hamarabb beérjek és hamarabb tudjak érte menni. Ma reggel még csak egyetlen kisfiúcska üldögélt a gondozónéni mellett, mikor Gyerkőccel beértünk 7 óra előtt pár perccel. És délután 4 felé, mikor érte mentem tegnap, voltak vagy 5-6-an… Hogy csinálják mások? Mindegy… Szóval Gyerkőc zokog, kifogásokat keres, hogy egyedül otthon marad ügyesen, vagy ne menjek dolgozni, inkább nem kell rudi :), én meg igyekszem minél többet mondani, hogy szeretem és sietek érte délután. Ennél többet tudom, hogy nem tehetek és pár nap múlva minden rendben lesz.
Tegnap egyébiránt kaptam egy kritikát. Magamról. Hogy milyen szarul is nézek ki. És ezen elgondolkodtam. Hogy tényleg. Annyira látszik, hogy vívódom belül, hogy nem vagy boldog. Nem mosolygok, nem beszélgetek. És mostanában az én békés, nyugodt autóvezetési stílusomat is elveszítettem. Hajtok, mint az ökör. Persze, csak ha egyedül vagyok. És észre sem veszem, hogy 90-nel megyek át a városon és előzgetek. És csak lesem, hogy mindenki tötyög. És akkor jövök rá. Hogy nem ők lassúak, én megyek, mint egy mérgezett egér. De miért? Hajt a szabadságvágy? Kergetek valamit? Vagy tudat alatt túl akarok lenni már dolgokon? Mindegy is, mostmár észrevettem ezt és figyelek. Legalább az úton, vezetés közben.
Amúgy megint eszembejutott, hogy írnom kellene Neki. Hogy milyen gyönyörű a kicsi lánya (a felesége tett fel képeket az IWIW-re), meg hogy megyek megint, nemsokára Pestre és találkozhatnánk… De minek akaszkodjak a nyakába? Ha akarna látni, biztosan keresne. Akkor meg? És persze ilyenkor képes vagyok magamba beszélni, hogy ezek a gondolatok, megérzések belülről jövő intuíciók és hallgatnom kellene erre a hangra. Eszembe se jut, hogy az egóm játszik velem…
2007 július 30. | Szerző: ozonviz
Hétvége
Szombaton volt a nagy találkozás. Az emlékeim szerint sosem látott unokatestvéremmel – bár ezt gyerekkori fotók cáfolják. Mindegy is. Izgultam. Milyenek lesznek. Mármint Ő, meg a férje. Iwiw-en talált rám. Levelezni kezdtünk, majd számcsere. Végül 2,5 órát vonatoztak azért a 2 óráért, amíg találkoztunk. Vártam és féltem. Nem az érdekelt, hogy olyanok-e, mint a képeken. Azon izgultam, tudunk-e majd miről beszélgetni, vagy lesznek-e kínos hallgatások. És nem. 🙂 Bár kevés volt az együtt töltött idő, de nagyon pozitív az első személyes találkozás élmény bennem. Gyerkőc szívét távirányítós autóval melengették meg. Én is kaptam egy kis emléket. És csináltunk közös fényképeket is. Tényleg nagyon szimpatikusak voltak, azt hiszem, lesz még ennek folytatása!
Ami viszont csalódás: Férj… Ma kezdődött a bölcsi. Napok óta kavarog a fejemben, hogy kellene megoldani, ki hozza-viszi Gyerkőcöt, hogy csinálják mások. Próbáltam Vele is beszélni, elég kevés köszönet volt benne. 🙁 Azt mondta, elmegy majd a Papa a Gyerekért… Kérdezem, miért, hisz itthon vagy. Aha, ha Neki fel kell kelnie este 8 előtt, nekimegy éjjel a fának. Számolgattam… ha reggel 8-kor hazaér, lefekszik, délig alszik, az közel 3-4 óra. Ebédel, majd megint lefekszik és kel fél 4-kor, hogy 4-re odaérjen a bölcsibe, megint majdnem 3-3,5 óra. Én nappal járok dolgozni, éjszaka alszok. Kb. 10-től 6-ig. Ez 8 óra. Jó esetben. Nem kértem Tőle, hogy ne aludjon. Elment volna Gyerkőcért, 1 órácskát játszottak volna, míg hazaérek és fekhetett volna vissza még 2-2,5 órára. De nem. Oldjam meg. És különben is, minek visszük bölcsibe, miért nem csak szeptembertől oviba. Jah, ő alszik, a család többi részének meg elfogyott a szabadsága ez alatt az 1 hónap szünet alatt. Állandóan sírdogál, hogy keveset van a gyerekkel. Ha meg menni kéne érte, akkor oldjam meg, vagy ha otthon vannak mind a ketten és ébren, akkor türelmetlen, ne nyúzzál már, szóljál anyának, apa fáradt… Nem értem. 🙁 Szegény Gyerkőckét úgy oldottam meg végül, hogy ébresztem korán, elsők között viszem, berohanok dolgozni, hogy hamarabb végezzek és rohanhassak érte. Így is utolsóként marad… Sajnálom, de másképp nem megy. 🙁
Alf! Tudod, mit kaptam kölcsön a Kollegámtól olvasni? Ki nem találod… “Véletlenül” az Éld az életedet… 🙂 Hihetetlen…
2007 augusztus 28. | Szerző: ozonviz
Vagyok. Hol is kezdjem?
Gyerkőc ma ment először bölcsibe amióta nem írtam. Jó kis fosós-hányósat szedett össze. Szegénykém most hányt életében először. Nagyon meg volt lepődve, mi történik Vele. Aztán szerencsére a hányós rész tovatűnt, de a hasmenés 1 hétig elhúzódott. Szinte semmi nem maradt meg benne. Úgyhogy szigorú diétára lett ítélve: főtt krumpli, rizs, párolt hús, pirítós, keksz. Max. tejtermék a vajas pirítós volt. 🙁 Szegény 2 napig eléggé ki volt borulva a tejcsi hiány miatt. (Egy nap nagyjából 5-7 dl tejet iszik meg.) Tegnap, miután a dokinéni gyógyulttá nyilvánította (negatív lett a köjál eredmény, hála), benyomott egy üveggel, meg elnyalt rá egy gombóc vanília fagyit is. 🙂 Micsoda egy anya vagyok, mi? 😀
Hétvégén Pesten voltam. Kocsival! Egyedül! A történet úgy kezdődött, hogy a két (örök) Barátosném anno a szülinapomra egy sk. gyártott lappal leptek meg, melyen az állt, az ajándékom egy wellness-hétvége, amit ők szerveznek meg nekem majd. Hát, most jött el ez a hétvége. Ők úgy tervezték, péntek délutántól vasárnap délig náluk leszek, mentünk volna fürdőbe, ide-oda. Kikapcsolódhattam volna az Ő felügyeletük alatt. Így, hogy Gyerkőc még nem volt az igazi, meg Férj rövid hétvégés volt, vagyis a Mamáéknál aludt a Kicsi, nem akartam nélküle két éjjelt is távoltölteni, szombat este hazajöttem. Az idő rövidsége miatt, hogy ne legyek vonathoz kötve (100km a táv), meg csakazértis (Férj meg volt győződve arról, hogy eltévedek, összetörnek, akármi) kocsival mentem. Rajtam kívül, míg oda nem értem, mindenki meg volt győződve arról, hogy ügyes vagyok és minden rendben lesz. Én tiszta ideg voltam, míg el nem indultam (a vezetés engem lenyugtat…) és egymás után gyújtottam rá. Mindnekit megnyugtatok, nem okoztam tömegkarambolt és rendben haza is értem. Viszont, wellnes helyett kirándultunk és jól bekajáltunk kérem. Kocsival a fogaskerekűig, azzal az úttörővasútig, azzal a János-hegyre, ott felmászattak az Erzsébet kilátóhoz, ahonnan mellesleg tényleg gyönyörű a táj, és onnan lefelé libegővel. Hahh! Ültetek már libegőn? Én most először. Mondhatom, hogy bár először félelmetes volt, meg a cipőm majdnem elhagytam az ülésbe felugráskor, szuper volt! Na, a libegőzés után étterem, majd cukrászdába fagyizás… Úgy jöttem haza, mint a duda! De nagyon jól éreztem magam! Szeretem a Csajokat, igazi Barátok!
Persze, Férj nem ugrált körbe, milyen fasza csaj vagyok, hogy én, egyedül, kocsival, Pesten, stb… És az elmúlt két nap is az átlagnál több vitával telt. Nincs már türelmünk egymáshoz. Így pedig nem sok értelme az egésznek.
Oldal ajánlása emailben
X