2007 július 9. | Szerző: ozonviz
Most megint kezdjem azzal, hogy hű, de régen írtam már ide? Igen. Két és fél hete, asszem… Sok minden, mégis semmi sem történt, ami annyira akadályozott volna.
Előbb újfent lebetegedett Gyerkőc: megint fulladt, köhögött, sípolva vette a levegőt. Jah, merthogy 3 napot járt a bölcsibe, ha már meggyógyult, legalább a ballagáson vegyen részt. Najah, már az ünnepség eleján láttam, hogy egyik gyerek fikásabb, mint a másik, ide köhögnek, oda prüszkölnek. Nem is bírta Gyerkőc sem tovább, 3 nap alatt megfertőzték… 🙁 Hihetetlen volt az orvosok hozzáállása. Elmentem a körzetihez kérni egy beutalót, mert el akartam vinni egy speckó gyerek tüdőgyógyászhoz, hogy mi lehet a baj, asztmás-e, vagy allergiás, vagy mittudomén, de minden megfázás, vírus ilyen kruppos, fuldoklásba torkoll. Körzeti rámnézett és megkérdezte: Előbb nem kellett volna velem egyeztetni? No comment. Nem első eset volt már és ha nem tud segíteni, had vigyem már a gyerekem ahová akarom. Mindegy, adott beutalót, irány a gyermekpulmonológia. A doktornő kérdez, én készségesen válaszolok, Gyerkőc roppant türelmes és édes pofa. Doki széttárja a karját: Ez van, fogadjam el, hogy a gyerekem ilyen. Mivan??? Nézek rá. Jön az ajtón kitessékelő mondat: Panasz esetén jöjjenek vissza, egyébként 4 éves koráig semmiféle kivizsgálás nincs. Arcomon döbbenet. Nah, vissza a körzetihez. “Énpedigmegmondtamelőre”-fejjel ül az asztal másik oldalán és ő is széttárja a karját a kérdésemre: Van-e valamilyen immunerősítő, szupervitamin, ami segíthet? Így felel: Itt a vége az orvostudománynak, amit lehet, beszedtünk, vigyem, ha akarom természetgyógyászhoz, varázslóhoz, homeopátiás orvoshoz, stb. Illedelmesen elköszöntem és az autóból felhívtam a természetgyógyászt, aki gyorsan másnap fogadott, kikutyult két üveg homeopatikus cseppet, ami augusztus közepéig kitart. Valamint vettem mellé még B.cseppet. (nem tudom, ki lehet-e írni “na, mindenki kidőlt?” című roboráló csepp hivatalos nevét…) Azóta koppkopp, semmi gond. Bár nincs visszaigazolás, hisz a gócpont bölcsi bezárt, de ha jól belegondolok, volt mindenféle időjárás, akár meg is fázhatott volna már. Szóval a júl.2-ai hét ennek jegyében zajlott. Mivel következő héten szabadság várt rám, melóhelyen be kellett fejezni a határidős munkákat, de Gyerkőc délelőtti felvigyázása nem volt megoldott, így folyamatosan ingáztam otthon és melóhely között a maradék pár napomat fél napokra osztva kivéve, merthogy táppénzre véve magam gyerekkel nem elég, hogy fizut nem kapok, még átfutási idő is van, mire OEP utalja… Szóval rohanás és káosz.
Gondoltam, majd vár rám egy hét, mikor csakis Gyerkőccel játszhatunk önfeledten, nem kell szegénynek azt mondani, hogy most anyának ezt, vagy azt muszáj… Jah, Férj épp munkahelyet váltott. Mostmár nem két részletben dolgozik éjjel, hanem este elmegy és csak reggel ér haza. Ergo ez azt jelentette, hogy napközben végig alszik. Na most hogy magyarázzam meg egy 3 éves gyereknek, hogy pszt, apa most alszik, ne menj be a kisszobádba játékért, mert felébred, mérges lesz, mert fáradt, stb. Maradt az, hogy reggeli után irány a város, intéznivalók, majd délig játszótér, aztán ebéd, utána aludt apával, majd ébredéskor újra el otthonról. Borzasztó! Jó, persze, ha lesz majd ovi, akkor nem lesz ebből gond, de kérdeztem is Férjet, mi lesz, ha pl. himlős lesz a Gyerkőc és két hétig nem vihetem ki a 4 fal közül? Egyébként pedig amellett, hogy gyakorlatilag nem is igen találkoztunk, sokat veszekedtünk. Hülye vagyok, még mindig nem tudok A-t, vagy B-t mondani neki, ő meg jogosan őrlődik, mialatt persze Gyerek és én is isszuk a levét ennek. De mikor azt hiszem (bebeszélem mindenféle félelem miatt magmnak) és elhiszem, hogy nincs is semmi baj, mások az én helyemben…, addigra megint faragatlan és közönséges mivolta előbújik és olyat tesz, hogy kiakadok. Ma olvastam itt az nlc-n valami utolsó cseppes cikket. Hááát, fogalmam sincs, nálam ez mikor jön el, de nem jó ez így senkinek.
2007 június 21. | Szerző: ozonviz
Két napja nem írtam… Rágódok. Amúgy is olyan időszakot élek most meg, igen tudom, hogy ez nem jó egyáltalán, hogy haragszom magamra. Mérges vagyok, amiért így mennek sorban a fejem fölött a napok, én meg csak robot módjára teszem a dolgaimat és közben pedig fejben már eltelt pár év és máshol élek, máshogyan és gyártom sorban az álomképeket és szövöm az álomvilágomat.
Tegnap borzasztó morgós voltam. Kollégák nem is nagyon tudták tolerálni… Aztán délutánra már bántam, hogy az egyiket, aki mellesleg a közvetlen főnököm, megszóltam, hogy meg sem hallja, ha kérdezek, a másikkal meg közöltem, hogy hiába is kérdezek, mert olyan segítőkész, mint egy gumicsizma. Délutánra hál’istennek már mindenki, még én is röhögtem magamon. 🙂
Ma meg összekaptunk reggel Férjjel. Megint. Most épp gyereket akar. Szerinte ez mentené meg, ami már hónapok óta nem működik köztünk. Persze, nem tetszik neki, hogy nem akarok szülni, mert szerintem meg nem ez a megoldás. Legutóbb építkezni akart, hogy majd a közösen várásolt csempék között felébredünk ebből a rossz álomból.
Egyébiránt ezt a házasságom romokban témát hanyagolom mostmár. Belül igyekszek mindent feldolgozni és levonni a következtetéseimet, valamint eredményre jutni. Magammal majdcsak nem fogok összevitatkozni ezen, hogy milyen hülye vagyok, mert nem léptem még se jobbra, se balra. Sajnos ez a tendencia. Mármint a barátaim terén… Egy ideje megváltozott a véleményem a barátsággal kapcsolatban. Ahelyett, hogy elfogadna egy “barát” így, ahogy vagyok (és nem piszkálna, mert nem növesztem meg a hajam, nem hordok csöcskirakós cuccot, mint ő és nem járok 7 centis sarkú topánba, ergo nem vagyok elég nőies…) és meghallgatná a sirámaimat, ami elhiszem, hogy már unalmas, inkább elfordul, mert ő másképpen tenne már rég. Sajnálom! Az ő dolga, az ő döntése, elfogadtam. Csak bánt. Nagyon bánt! Arról nem is beszélve, hogy ezek mellékhatásaként megintcsak gubózok befelé. Végülis nem olyan nagy baj, ha nem teregetem ki a legbelsőbb dolgaimat, csak már olyan messze jár a régi cserfes mosolygós csaj, aki valaha voltam…
2007 június 18. | Szerző: ozonviz
Sok mindent kellene újfent bepótolnom. Hol is kezdjem. Visszaolvasok…
Lehet, a babakávé részre kellett volna regisztrálnom magam, mert sok szó esik Gyerkőcről, dehát életem legszervesebb és legfontosabb része. Tehát, a hó eleji betegeskedésből mire meggyógyultunk volna, kezdtük az egészet előlről. Ugye még 5-én, kedden vittem el orvoshoz, mert 1 nap bölcsi után belázasodott. Kapott gyógyszert, pénteken kontrol. Keddtől már a hasa is ment. Kb. 3 napon át nem evett, csak sűrűn cseréltünk ruhát. 🙁 Aztán még pénteken is hőemelkedésről számoltunk be a dokinéninek, így visszarendelt hétfőn. Hétvégén semmi gond, hanem aztán hétfőn reggel megint lázzal kelt. Nem is akármilyennel: 39,5 fokossal. Gennyes tüszős mandula gyulladás. Újabb antibiotikum, vérvétel, olyan magas vérsüllyedés érték, hogy ihaj, még egy hét táppénz. Szerencsére a kórházat, meg az infúziót megúsztuk! Holnap ismét ellenőrzés, remélem szerdától mehet bölcsibe. Táppénz miatt nem lesz rendes fizetés, a munka része tornyosul, úgyhogy elég suttyomban írok most ide is.
Hétvégén 15 éves osztálytalálkozónk is volt. Olyan jól sikerült! Jó volt látni a rég nem látott arcokat és nagyon büszke vagyok mindenkire, meg arra, hogy ebbe az osztályba jártam! Csupa nagy fej, híres, okos emberek! Belgyógyász, jogász, több is, fizikus, egyetemi tanár, külföldön dolgozók, egyebek. Először kicsit kényelmetlen volt, hogy én csak egy programozó vagyok egy kis városban, semmi karrier, meg előrelépés, de aztán arra gondoltam, hogy amit csinálok, az jó, szeretem is és nekem épp megfelel. Nem túl nőies szakma és a rám bízott feladatokat általában meg tudom oldani. Mondjuk azért egy önismereti szeressük magunkat című tanfolyamra beíratkoznék szívesen. 🙂
A találkozó után egyik volt osztálytársam hazafuvaroztam, akivel egészen jó barátságban voltunk anno, mondhatom. És milyen érdekes az élet, szinte hasonló gondolatokkal, érzésekkel foglalkozunk mostanság. És Ő is járt kineziológusnál is… Csak van hasonló a hasonlót vonzza ezek szerint… Meg a kicsi a világ is idevág kissé…
Most még meló kicsit, de remélem, a héten már többször jelentkezek majd!
2007 június 7. | Szerző: ozonviz
Régen jártam itt. Már lassan két hete. Sem időm, sem kedvem nem volt. Valahogy haladok egyre mélyebben a gödrömben megint. Rosszkedvű, hallgatag és morcos vagyok. Nincs kedvem semmihez, hamar elfáradok, leginkább aludni szeretnék.
Megpróbálom összefoglalni a két hetet.
A rövid hétből Gyerkőcöm 2 napot járt csak a bölcsibe. Szerdán Gondozónéni orvoshoz tanácsolta. Megint fulladósan-sípolósan köhögött. Hipp-hopp egyik pillanatról a másikra valahogy ez kialakul. Csak úgy minden előjel nélkül jön. De csak a köhögés, más nem. Orvos szerint valami vírus lehet, de köptetőn kívül másra nincs szükség. Két nap táppénz otthon. Vasárnap semmi baj, hétfőn irány a közösség. Se köhögés, se orrfolyás. Aztán mire hétfőn az óvodai szülőiről hazaértem, Gyerkőc már nyűgös és pirospozsgás volt. Éjjel magas, makacs láz. Kedden reggel orvos. Csúnya torok, lepedékes nyelv, ezen a héten táppénz, antibiotikum. Felváltva vagyunk Vele otthon: Apa, Mama, Papa és én.
Gyerkőc szülinap egyébiránt nagyon jól sikerült! Hihetetlen, hogy már 3 éves! Még most született és már oviba készül… Mostanában sokat változott megint. Komolyodott, ha lehet ezt mondani egy 3 évesre. Valahogy így érzem. Kevesebb a dühkitörés, a hiszti, sokat beszélgetünk, mindenféléről. Állandóan kérdez. Édesen fogalmaz, jókat szoktam mosolyogni magamban. 🙂
Kocsifronton semmi előrehaladás. Vagyis ez így persze hogy nem igaz. Nézelődök, telefonálgatok, de: sosem jutok el a konkrét cselekedetig. Nem tudom, miért. Nem igaz, hogy ebben is döntésképtelen vagyok! Ráadásul ma reggel Férj megint visszahőköltetett. Hogy majd meglátom, meg majd kapok, meg ilyen szövegekkel… mintha fenyegetne… De nem mond konkrétumokat. Mégis mindig eléri azt, hogy visszabújjak a csigaházamba. 🙁 Miért tartok Tőle, vagy az Anyukájától? Nem értem. Nem is tartok. Félek. ez a legjobb szó. És ez az igazság. 🙁
Amúgy sem halad sehovasem a családi helyzet megoldása sem. Volt az utóbbi két hétben is sok vita, veszekedés, mégsem lépek. És Férj sem. És ez az áldatlan állapot nyomja rá egyre inkább a hangulatomra a bélyegét. Ingadozok. Nagyon. Hol keresztbe lenyelem, aki szól hozzám, hol meg sem hallom, mert nincs kedvem, hol pedig vihogok, mint valami tizenéves, vagy mint aki érzi a vesztét. Nem tudom, mire, vagy kire várok.
Tegnap egy szusszra végigolvastam Alf írását. Már amiről lemaradtam az utóbbi két hétben. És mondhatom, elég mély nyomokat hagyott bennem. Két gondolat kavargott utána.
1 – otthon maradni, szembenézni magammal.
Szombatonként általában Gyerkőc Mamáéknál van, Férj meg maszekol. Egyedül szoktam otthon lenni, takarítok, főzök, bármit, ami elmaradt a héten, amit ilyenkor be tudok pótolni. Ha belegondolok, nem bírok huzamosabb ideig egyedül maradni. Időnként leszaladok a szeméttel, ha hangokat, beszélgetést hallok a ház elől. (Szeretem a szomszédokat, egészen jó kis közösség alakult ki, mégha 2-3 lakás ki is lóg a sorból.) Vagy a boltból nem hazafelé veszem az irányt, hanem kedvenc Szomszédasszonyomhoz, aki mintha Pótanyám lenne. Hát, ezen a nézzek magamba csendben dologgal van még tennivalóm…
2 – elfogadás.
Kolléganőmmel nagyon jó volt a kapcsolatunk. Meg egy kicsit misztikus is. Sok mindenben hasonlít az életünk, csak ő egy korosztállyal idősebb. Szeretem a tanácsait, a megérzéseit, kicsit boszorkány. Ami még érdekes, hogy egy időben nagyon egy hullámhosszon voltunk, megérezte, ha nem volt valami fényes kedvem és én is, ha rosszul volt. Az elmúlt 1 év alatt sokat panaszkodtam Neki az otthoni helyzetről és talán Ő is besokallt tőle. Aztán volt egy pont, vagyis nem is egy, kettő…, amikor úgy éreztem, megharagudott. És azóta folyamatosan távolodunk egymástól. Ami először angyon rosszul esett és hiányzott, de tegnap, mikor végigolvastam Alfot, rájöttem. Hogy nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Folyton mondogatta, növesszem a hajam, hordjak nőiesebb ruhákat. (Persze az én érdekemben, hogy talán akkor majd jobban felfigyelnek rám az emberek…) Tudom, hogy segíteni akart. Most viszont úgy érzem, nagyon elutasítóan viselkedik és most Hozzá sincs kedvem. mint ahogy máshoz sincs. 🙁
Nyilván az én nyűgömet nekem kell megoldani, de ha nekem jó a szarban üldögélni, bárki mondhat bármit, ha nincs merszem föltápászkodni belőle, nem fogok.
2007 május 23. | Szerző: ozonviz
Hűha… Két napja nem írtam, mert hűha…
Egyrészt kedves Férj hihetetlen közönséges, tapló, veszekedést szít minden reggel, mire beérünk a munkahelyre, így aztán egész napra el van rontva a kedvem. Már Gyerkőc is észreveszi, mert azt kérte, én menjek érte a bölcsibe… Másrészt meg Fönci, aki jól felborzolta a kedélyemet, fülön csípett. Legalábbis szerintem. Megint volt valami pikáns körhülyeség email, amiből az kerekedett ki, hogy tudja, érzi, mi történik körülötte…, csak nem szeretne “butaságot” csinálni. Na, ezt most hogy a fenébe kell érteni? Annak idején észrevette, hogy “megborultam” a karácsonyi céges buli után, vagy ezeket a feldobott labdákat veszi komolyan? Vagy még ha tetszene is neki, én még házasságban élek? Vagy neki van ott a barátnője? De hééé! Magamat sem értem, mit járatom az agyam ezen?! Házinyúl! A főnököm!
2007 május 21. | Szerző: ozonviz
Nah, sok minden lenne…
Kezdem a hétvégével. 🙂 Két “forever friends” látogatott meg, akikkel még szakközépben jártunk egy osztályba. Elmaradt szülinap ünneplés volt. Édesek voltak, hoztak tortát, Gyerkőcnek ajándékot (hihetetlenül eltalálták: Verdás memória játékot! 🙂 ), meg nyomtattak egy lapot, ami egy kétnapos wellness hétvégéről szól Pesten. Persze, nem fizettek be sohová, csak poén, hogy majd egy hétvégére felmegyek, vagy felmegyünk Gyerkőccel és akkor lesz minden, amit szeretné(n)k. 🙂 Imádom Őket nagyon!!! Szombat délutántól vasárnap ebéd utánid beszélgettünk. Sok mindenről. Róluk, rólunk. Tartalmas és tanulságos volt! Szerintük Férj mindig is ilyen volt, csak nekem esett le a zöld hályog a szemem elől. Ezért van az, hogy nem érti, hogy eddig ez ment simán általam, most meg már nem tudom tolerálni.
Miután elmentek, Férj “számonkért”, miről beszélgettünk, szóbakerült-e az, ami köztünk van, ill. nincs és mi a véleményük. Lelkizés lett belőle. Aztán kifakadt, hogy akkor váljunk el. És döbbenettel hallgatta, mikor azt feleltem, jó. Tényleg nem vesz komolyan. 🙁
Erre ma, miután Gyerkőcöt beoltották szamárköhögés, meg tudomisén mi ellen, visszahoztak melózni és rákezdett. Szerinte közösen kellene építenünk, ahová majd Ő kicuccol és akkor majd kiderül, hogyan is tovább. Hogy majd akkor megérezzük, hiányzunk-e egymásnak. Mondtam Neki, én kb. 1 évvel ezelőtt tartottam itt, amikor kértem, menjen el kicsit, de nem akart és különben is hova. Aztán bementünk egy multiba Kis Hősnek venni valamit, amiért meg se nyikkant a dokinál, pedig combba, izomba adták a szérumot, és nekem még a látványtól is könnybe lábadt a szemem. 🙁 És megint elkezdte: vegyünk gumit, hátha… Á, hogy nem érti? mi az, amitől újból reményre kap? Minden egyes alkalom után, mikor megbeszéljük, hogy nem megy, rákezd, hogy minden rendben lenne, ha lefeküdnék vele…Grrr…Olyan ideg lett rajtam úrrá, hogy ihajj! Mégiscsak át kellene mennem bunkóba, hogy ne csak a szavakat értse, hanem a mondanivalót is? Hihetetlen… 🙁
Alf! Kocsi ügy. Van előrelépés, de megköszönöm, ha segítesz. 🙂 Ide lehet konkrét márkát írni, vagy az reklám? 🙂
2007 május 18. | Szerző: ozonviz
Na, megjöttem. Megnéztük az autót. Siralmas. Szerencsére Fönci eljött velem és ráadásra odahívta a volt sógorát is, aki valamelyest ért hozzá. Háát, jól lefikázta szép magyarul. 🙁 Jójó, tudom én, hogy tényleg nem volt nagy szám, de már olyan türelmetlen vagyok. Elegem van a mindennapos vitákból, ki, mivel és mivel ne menjen dolgozni, meg abból is, hogy elkések, meg rohanok, meg hogy könyörögni kell a kocsiért, aminek a részletét az elmúlt hónapokban én fizettem. Sokan adtak már túl sokféle tanácsot és teljes a káosz a fejemben. Meg persze nem egyszerű úgy, hogy nem vet fel a pénz. 🙁 De nem adom fel, akkor is veszek kocsit!
Egyébként Föncivel nem jutottunk semmire. Továbbra is lukad az oldalam. De nem hagyom, elejtettem neki 1-2 befejezetlen mondatot én is… 🙂 Olyanokat vágott rá csípőből, hogy ha tudnád… A “vérforrásom” per pillanat abban a stádiumban van, hogy szeretném tudni. 🙂
2007 május 17. | Szerző: ozonviz
Azt hittem, egyszerűbb lesz kocsit venni, ha meghallgatom legalább a kollegám tanácsait. Hát, nem. Az egyik szerint ez megbízhatatlan, a másik szerint az lenne állandóan szervizbe, ha megvenném. Harmadik röhög, mert xy márkára rávágtam, hogy szappanosdoboz, ellenben tukmál a papírkocsival. Amúgy is valamiért nem megy ez olyam könnyen nekem. Hetekkel ezelőtt kinéztem egyet, majd másnap, mire vittem a foglalót, már el volt adva. Ma ugyanígy jártam. Kinéztem egyet tegnapelőtt a net-en, írtam, hol lehetne megnézni, tegnap válaszolt, hol, ma kimentem, hogy nah, jöttem, lássuk. Aha, ez is elkelt. Csak a tulaj nem tudta, mert bizományba volt a kocsi és akkor hívják csak fel a tulajt, ha mehet a pénzért. Á, jó lenne, ha lenne annyi pénzem, hogy ne kelljen aggódni azon, milyen ócskát sóznak rám! 🙁
Főnci tegnap felcsigázott. 🙂 Hú, egy kicsit hosszú történet, de igyekszem érthető lenni. Főnci nemrég vált el. Másodjára. Anno a céges karácsonyi bulin megkavart kicsit. Na, nem kell semmire gondolni. Csupán kissé többet ittam a kelleténél. Táncoltunk. Panaszkodtam. Ő meg kedvesen átölelt. Ennyi. A céges hepajból még átmentünk máshová is, ahol pedig simulósat roptunk. Ital, nem ital hatására, fogalmam sincs, de pár napig észnél se voltam. Nagy hatással volt rám, mindent beleképzeltem a dologba. Na, mióta a második válásán is túl van, sokat fogyott. Nem volt előtte sem elhízva, de most kifejezetten jól néz ki. Többször mondtuk már neki, hogy már jó, hagyja abba a fogyást, meg a kondit… Időközben belelendült az élet sűrejébe is… Összeszedett egy lányt, aki kedves, aranyos, meg semmi baj vele, de mintha nem lenne az igazi. Vagy nem tudom, mert erről a részéről nem beszél. Nah, tegnap váltottunk pár sort, újból elmondtam neki, hogy szerintem már jó alakja van, legalábbis nekem tetszik. Aztán annyit írt a végére, hogy nem akar kigyúrt lenni, élvezi, ezért csinálja, meg más területen is sokat változott az utóbbi időben. És tett egy kettőspontot… Mintha lenne folytatás. Rákérdeztem. Azt mondta, majd egyszer egy sör mellett. Hú, hogy én hogy utálom, ha valaki valamibe belekezd, majd hirtelen azt mondja, majd egyszer elmesélem. Vagy ne is kezdjen bele, mert kilukad az oldalam, vagy ha már belekezdett, de meggondolja magát, akkor ne ilyen “egyszermajd” szöveggel rázzon le. Most ugye megint az van, hogy nincs önbizalmam és azt érzem, hogy sosem lesz kedve, ideje, alkalma leülni egy sör mellett velem és beszélgetni. 🙁 Ugyanakkor meg nem is lenne rossz meginni vele valamit és dumálni egy nagyot. 🙂 Hát, most fel vagyok csigázva. És nemcsak azért, mert kíváncsivá tett…
2007 május 16. | Szerző: ozonviz
Végre! Végre Gyerkőc napok óta jár sírás nélkül a bölcsibe! 🙂 Tegnap már azt mondta a Gondozónéni, hogy beszokott, mert minden lében kanál és nem csupán a pozitív dolgokat tanulja, lesi el. 🙂 Én nem is bánom, mert nem szeretném, ha egy “leültetem-ott marad” kisfiam lenne. De tegnap fennakadtam valamin… Régebben volt arról szó, hogy egy kisfiút eltanácsolnak a csoportunkból. Elég agresszív gyerek, nehezen kezelhető, verekszik és olyan kis bandavezér fajta. Nah, az én Gyerkőckém minden nap szóbahozza. Hogy majd megmutatja ennek a kisfiúnak az új papucsát, meg hogy majd ezzel a gyerekkel megy oviba. Persze, Gyerkőc előtt nem mutatom, vagy mondom, hogy ez nekem annyira nem tetszik, eszembe se jutott minősíteni előtte ezt a kisfiút, csak magamban dilemmázok. Szeretném hagyni Gyerkőcöt, hagy döntse el Ő, ki szimpatikus neki és ki nem, csak hogy egy ilyen kissráccal barátkozik, szöget ütött a fejemben. De még persze, ebből az egy esetből nem vonok le semmiféle következtetést…
Ma reggel rájöttem, Férj még mindig nem hiszi el, hogy én képes vagyok Nélküle bármire is. Mondjuk, ha visszaemlékszem, mindig minden elintéznivalót én csináltam, az Ő dolgait is, tehát nem következhetne egyenesen ebből eme hitetlensége. De elkezdte reggel is, hogy “Te úgyse teszed ezt, vagy azt”… Félek, nehogy a bika makacsságom, a csakazértis megmutatom előordítson belőlem! Nem fogok siettetni semmit csak azért, mert piszkál… Igen, nehezen döntök mindenben, meg mindenre alszok még egyet, de ez nem egyenlő a döntésképtelenséggel és az önállótlansággal!
Még mindig pezsgek, de valahogy csendesebb üzemmódban. Valahogy úgy éreztem, a viselkedésem át kezdett csapni a “röptében a legyet is” címűbe, mégha csak fantázia-ügyileg is… Hű, most megint felvetődött magamról magamban magamnak egy kérdés, persze plátói: mennyi elfojtás lehet bennem? Mennyi bent ragadt érzelem? Düh? Harag? Ki nem mondott szavak? Egyszer Társ azt mondta, miért nem kérek, miért nem mondom meg kerek-perec, mit szeretnék? Hááát, sokakat elijesztenék most. 🙂 Attól még, hogy nem írom ki minden gondolatomat a homlokomra, még őszinte vagyok. Nem?
Hű, ez most nagyon zagyva lett. Asszem, alszok még rá egyet. 🙂
2007 július 10. | Szerző: ozonviz
Azt hittem, vége. Már jó ideje nem fordult elő velem. És ma éjjel újból. Vele álmodtam. Megint a szüleinél voltam. Már nem emlékszem, milyen ürüggyel és nem is egyedül. Asszem, PT barátnőmmel. Erkélyen át kéretzkedtünk be. Tudtam, hogy itthon lesz fellépése, de nem is reméltem, hogy hazamegy az anyukájához. Azt meg főleg nem, hogy egyedül! És épp az egyébként nagyon kedves anyukájával diskuráltunk, valamit kaptam tőle, de hogy ruha volt, vagy micsoda, megintcsak ködbe vész…és épp akkor belépett a szobába. Háttal ültem Neki. De éreztem a hátamon a tekintetét. Megfodrultam, köszöntünk. Én boldog voltam, Ő nagyon meglepődött, de mosolygott. Készülődött a fellépésére. Mi elköszöntünk. Hazafelé bandukolva abban reménykedtem, hogy még beszélünk, vagy találkozunk az est folyamán.
…
És akkor Gyerkőc ébresztett, hogy szomjas tejcsire. 🙂
Oldal ajánlása emailben
X