2008 február 8. | Szerző: ozonviz
Gyereknevelés, kudarc, káosz
Kész vagyok! Csődöt mondtam. 🙁 Elrontottam és fogalmam sincs, hogyan hozhatnám helyre. Nem bírok a Gyerkőccel. Ha valami nem úgy van, ahogy az Neki jó, tombolni kezd. Rúg, vág, harap. És közben azt hajtogatja, hogy gonosz vagyok és buta. Mindegy, hogy arról van szó, hogy valamit meg kell csinálnia (pl. elpakolás, gyógyszer bevétel), vagy arról, hogy valamit ne tegyen (dobálózás, polcra mászás). Próbáltam már szép szóval, türelmesen, lyukat beszélve a hasába, hangomat felemelve, fenekére csapva, meséről letiltva, szobájába küldve… Igyekeztem felkészülni, mikor terveztük, mikor vártuk, olvasgattam, voltak elveim, de mára teljesen összezavarodtam. Szeretnék jó anya lenni, szeretnék jó kapcsolatot a gyerekemmel, de hogy csináljam, hogy engedjek is, amit lehet, szót is fogadjon és meg is beszéljük a problémákat, ha vannak? Tudom, hogy még csak 4 éves lesz, de úgy érzem, ha most nem találom meg a helyes utat Felé, akkor örökre elvesztem. 🙁
2008 február 7. | Szerző: ozonviz
Újra
Kötődöm. Megint. Erősen. Hozzá. Hogy van az, hogy minden egyes magam alatti időszakban felbukkan a tudatalattim apró szegletében és aztán napokig nem hagynak nyugodni a gondolatok, a képek a fejemben? Tulajdonképpen Miatta kezdtem el ezt a naplót. Hogy ide kiírjam magamból Őt és elfelejtsem azt, amit a Lénye vált ki belőlem. Azt hiszem, miközben írom ezeket a sorokat, tudom is a választ a saját kérdésemre. Hiány. Űr. Amit ilyenkor érzek. És akkor jön a sóvárgás. Meg a mi lett volna, ha.. Meg a régi álmom, hogy majd sok-sok év múlva, mikor leróttuk a köreinket, együtt öregszünk meg, ketten. És ilyenkor a test is összefog a lélekkel és kézzel fogható gyomor remegésben nyilvánosságra hozza, hogy itt tényleg baj van, nem csak fantáziálgatás…
Hiányzik, nagyon végre valaki, akit szerethetek és aki viszontszeret. Asszem, ez sok mindent megoldana…
MÁS: Gyerkőc este már annyira fulladt, hogy muszáj volt adnom Neki szteroidos kúpot. Aztán ma reggel orvos. Maradjon otthon. Csúnyán köhög, és a ködös idő nem kedvez a kruppos gyerekeknek, meg van egy kis vírusos torokgyulladása is… Alig végeztünk, már hívtak bentről, mikor megyek. Akkor hogy a túróba maradjak Gyerkőccel otthon? Kedden kell visszavinni. Szombaton azért a farsangra be fogom vinni. Nem nagy beteg, addig még gyógyulni is fog és nehogymár mindenről lemaradjon.
Férjnek pedig volt egy hihetetlen beszólása, leesett az állam. 🙁 Kérdezte, mi legyen akkor, mert ő építkezni fog. Mondtam, oké, de én nem akarok sem építkezni, sem odaköltözni, mert se anyagilag, se lelkileg nem bírnánk szerintem. Erre rávágta, hogy jó, de akkor hamar ügyvéd, és leírjuk, hogy az a ház, ami oda épül, az az övé, mert képes leszek később, ha válásra kerül a sor, azt mondani, hogy oké, tied a hiteles ház, enyém a hitel nélküli lakás. Csak lestem. Hogy nézhet ki ilyet belőlem? Sosem vágtam át! Sosem csaptam be! És sosem akarnám kisemmizni! Erre ma hallom vissza, hogy azt mondta a Szomszédnak, neki köszönhetem, hogy ilyen lakásban élünk, amilyenben, meg hogy eltartott. Kész! 🙁
2008 február 6. | Szerző: ozonviz
Krupp
Most beszéltem Apóssal. Ma Ő ment Gyerkőcért az oviba. Gyerkőc egész nap fulladva köhögött. Holnap hiába a fánksütés, pénteken medvetánc, szombaton farsang…, reggel irány a doki. 🙁 Annyira, de annyira utálom! Mi a fenét adjak még neki? Miért nem elég a multivitamin, C-vitamin, Béres csepp? Megint az érdekes programokról marad le és megint az Apjával marad otthon, mert persze itt rengeteg határidős meló van…és jó lenne, ha nem én maradnék Vele otthon… 🙁
2008 február 6. | Szerző: ozonviz
C-vitamin
Gyerekek! Nem is gondoltam volna… Nicsak, lassan 30 leszek és van új a nap alatt… 🙂 Tegnapra már olyannyira eluralkodott felettem ez a makacs vírus, baci, megfázás, nemtommi, hogy kétpercenként tüsszögtem, elhasználtam egy 100-as papírzsepit, melynek következtében az orrom és a szám felső széle rojtolódni kezdett, hiába Labello és bármi, valamint a kollégák kezdtek már nagyon utálni, mint vírusgazdát. Mivel nem kellene most otthon maradnom táppénzen, gondoltam Gyerkőccel belibegünk ovi után a patikába, adjanak valami csodaszert. Ebbéli tervemet elővezettem mintegy megnyugtatásul a kollégáknak, akik egyszerre hördültek fel, hogy nem kell ide csodaszer, csak C-vitamin. Én meg lestem nagy gülü szemekkel, hogy mivan? De azért elgondolkodtam és ovi után megvettem. Igez, nem 1000mg, csak 500, de este bekaptam gyorsan kettőt, ma reggel még egyet és hihetetlen, de nem tüsszögök, az orromon veszem a levegőt és sokkal jobban vagyok! Szóval, tegnap az engem körülvevő 4 férfikollegától tanultam valamit, valami újat. És ennek nagyon örülök! Asszem, Gyerkőcnek is veszek valami nagy dózisút, hátha még az a pici orrfolyása is alábbhagyna, ami van…
Apropó Gyerkőc. Tegnap olyan volt, mint az angyal! Ilyenkor 1000X nyugodtabb vagyok én is, bármennyire is imádom mindig! Ügyesen jött vacsorázni, nem kellett hatszor körbetáncikálni könyörögve, veszekedve, fenyegetőzve, nyugodt volt, játszottunk, majd leakadt valami mesén, mikor már a TV-t is benyomtuk és vagy fél órát ült az ölemben egy helyben békésen. És ez szokatlanul ritka, mert két percig nem nyugszik, örökmozgó, mega energiakészlettel… 🙂 Aztán este mesekönyvet olvasva aludt el a karomon elnyúlva. Aztén ma reggel már ballábbal kelt, pityeregve az Apja után és morcosan, hogy ma a Papa megy érte, mert én ügyeletes vagyok ma 6-ig. mindenkit felsorolt, ki menjen érte inkább, csak a nagyszüleit nem. Pedig szereti őket és szeret náluk lenni… Nagyon hullámzó a hangulata és ez rettentően aggaszt. Ha én vagyok vele, akkor Apa után nyafog, ha Apával marad otthon, akkor engem vár, mikor érek már haza… Lépnem kellene…Minél előbb…
2008 február 5. | Szerző: ozonviz
Mégis
És mégiscsak elért. És nemcsak. Maga alá is gyűrt rendesen. És tapos le egyre jobban. Mostmár nemcsak kapar a torkom és mázsás strandlabda a fejem, hanem még az orrom is bedugult és a hallásom is több, mint szelektív, bár egy-egy orrfújás, jobban mondva próbálkozás után, mintha javulna. A hőemelkedés és a hidegrázás-fázás maradt, és csatlakozott prüszkölés, valamint enyhén mutálás is… Ami még rossz, hogy mintha az arcom közepe a bőröm alatt (gondolom az összes nyálkahártyám ott lehet 🙂 ) ki lenne száradva. Annyira viszket. És mivel nem kapok orron át levegőt, a torkom, nyelőcsövem is szárad lefelé… Így sűrűn iszok, amivel ugye egyenesen arányos a mellékhelyiség látogatása. Úgyhogy most is felkelek éjjel többször is (bár már Gyerkőc nem köhög és végigalussza az éjszakákat), ha nem levegő után kapkodva, krákogva, brekegve, akkor azért, mert má’megin’pisilni kell… Ajvé!
Tegnap délután haza is mentem kicsit pihenni, kúrálni magam. Meg persze azért, mert Gyerkőckémet még egy napra otthon szerettem volna tartani (sajnos az Apjával), biztos, ami biztos alapon. (Pénteken úgy engedték el az oviból, hogy nagyon csúnyán köhög és az orra is folyik kicsit, így hát elkezdtem a hársfa teát, mézet, meg mindenféle cseppet, szirupot, amit ilyenkor a doktornéni is szokott.) Naná, hogy nem pihentem, gyorsan kivasaltam, meg olvasni kezdtem a könyvet, amit Óvónéni adott. Hááát, nagyon érdekes volt!!! És ami még roppant furcsa, olvasás közben hirtelen borzalmasan elkezdett mindkét talpam zsibbadni. Nem nyomorodtam, vagy gémberedtem el, hogy azért lett volna…és ráadásul nagyon sokáig tartott, hiába masszíroztam. Érdekes. Majd meg is említem Neki…
2008 február 1. | Szerző: ozonviz
Mi tart vissza? És miért mennék? Jó kérdések…és válaszok Hivatlannak…
Nem mondhatom, hogy nem szeretem Férjet, de már rég nem “ÚGY”. Mint embert, mint Gyerkőcöm apját. De mikor otthon van, vagy kerüljük egymást, vagy vitázunk. Állandó a feszültség! Vagy ha belegondolok, egyre kevésbé tolerálom a hibáit és egyre több dolga van, ami idegesít. De valószínű, hogy ez fordítva is így van. Inkább azt kell hogy mondjam, azon rágódok, Gyerkőcnek mi lenne nagyobb trauma, ha hosszútávban gondolkodok. Ha elválunk és egy nyugodt, bár “csonka” családban élheti a mindennapjait, ahol ráadásul nem marad férfi-szerep nélkül sem, hisz én nem akarom elszakítani az Apukájától és van még Papája, Keresztapja is és ott van Szomszédasszony párja is. Ha meg nem válunk, akkor Gyerkőc vagy hazugságban nő föl, ahol Anya, meg Apa úgy csinál, mintha, közben meg a csudát…, vagy épp, mikor 1-1 fárasztóbb nap után nem bírjuk visszafogni a kitörő vulkánt és Gyerkőc előtt vitázunk és Ő meg csak pislog hol az anyjára, hol az apjára… Bár, azt gondolom, attól még, hogy figyelünk arra (én legalábbis…), hogy ne legyen szem- és fültanúja veszekedésnek, attól még Ő pontosan jól érzi, mi megy köztünk végbe. És erre az egészre nemcsak (bár elsősorban Ő) Gyerkőc megy rá, hanem Férj és én magam is.
Amitől nagyon félek, hogy Gyerkőc hogy viselné, ha meglépném. Jójó, így sem alszik otthon (legalábbis normálisan este, mint mindenki) az Apja, de tudja, hogy a kisszobában fekszik, mikor én megyek érte és nem szabad felébreszteni. Szóval, nem tudom és mivel Gyerkőc nagyon érzékeny kisfiú, félek, hogy dolgozza ezt fel, hisen nagyon apás.
És van még valami. De ezt a fajta részemet próbálom “korrigálni”, mert szerintem elég “deffektes”… Tudom, hogy minden csoda 3 napig tart. DE! De előre rettegek Anyósék kérdéseitől, megjegyzéseitől, az ismerősök véleményétől, hogy “dehát nem is éltetek rosszul”…a magyarázkodásra váró pillantásoktól és a más véleményen lévők grimaszától… Igen, sajnos engem borzasztóan nyomaszt, hogy másoknak megfelelek-e, hogy mit szól a szomszéd, stb, stb. Tudom, hogy honnan jött ez. Mikor az Anyukám 6 éves koromban másodszor férjhez ment, Apa hozott még két tesót, igaz csak kéthetente hétvégenként. A lánynál, akit egyébként máig a Nővéremnek tekintek, csak 4-5 órányi autózásra laknak tőlünk, szinte mindig jobban tanultam, szorgalmasabb, szótfogadóbb voltam. Mégis mindig ő volt a BEZZEG. Bármint tettem, márhogy hajtottam. Úgy éreztem már akkor, pedig még igencsak gyerek voltam, hogy Őt jobban szereti Apa. Persze, hisz Ő az édes lánya, míg én csak egy “pótkocsi” voltam. De mindig azért küzdöttem, hogy Apánál jó legyek, hogy Neki megfeleljek.
2008 február 1. | Szerző: ozonviz
Tele a fejem, minden téren…
Először is kezdjük a könnyebbel. Fizikailag. Tegnap reggel arra ébredés után éreztem, valami nem oké. Fájt a fejem, mire felültem az ágyban és mintha valaki az éjjel folyamán meglékelte volna a fejem és sűrű masszával kitöltötte volna az üres helyeket. Úgy éreztem, letöri a nyakam, olyan nehéz. Egész nap annyi meló volt, hogy nem is figyeltem rá, aztán este, mikoris a megszokott fázósságomnál is jobban fáztam, Szomszédasszony nagy unszolására, merthogy nem szokásom lázasnak lenni (ami talán nem jó, hisz a láz az immunrendszer válasza arra, hogy valami nem oké), betettem a hőmérőt. 37,3… Hát, ezért csavargattam én a parapettet feljebb. Tegnap reggel óta beszedtem az otthon fellelt összes maradék C-vitamint, meg napi 2 echinacia-t, teázok és várom a csodát. Jobban mondva azt, hogy ne gyűrjön maga alá ez az állapot, hisz hétvégén Gyerkőcöt ünnepeljük. Készülődés-sütés-főzés…
Másodszor a nehezebb rész. A lelki. Nem is tudom, talán össze kellene foglalnom, hogy az én szemem előtt is papírra legyen vetve az elmúlt 2 év. De ez olyan nehéz! Egyszerűbb azt mondani, hogy nem megy. De mégsem lépek. Sok közeli barátom megkérdezte már az elmúlt hónapokban, hogy miért, mire vársz még? És nem tudom a választ. Félek. És bár a döntés megszületett már többször is a fejemben, mégis képtelen vagyok megtenni. És csak zakatolnak a fejemben az emésztő gondolatok és rágom magam. És erre megy rá a kapcsolatom a Gyerkőccel (lásd az agresszív dühkitöréseit, megspékelve az utállak anya-val :(:(:( ), a gyomrom (fáj megint folyamatosan és fogyok), a kapcsolat a Barátokkal (már nem képesek asszisztálni a hülyeségemet)… Senki nem ért, de nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy én sem magam. És akkor erre jött a horoszkóp, ami megvilágított 1-1 ebbe a helyzetbe leginkább passzoló tulajdonsádomat, plusz a nyílt nap és Anyukám. Azóta beszélgettem erről az egyik Óvónénivel is, akivel régebben találkoztam már egy ezoterikus klubban helyben, ahová pusztán kíváncsiságból mentem el vagy kétszer. Elmeséltem, mit mondtak a nyílt napon, Ő figyelmesen végighallgatott, éppolyan érdekesen, mélyen nézett, mint azok az emberek vasárnap, majd pár mondat után azt mondta, hoz nekem egy könyvet. Persze, “pont” úgy jött ki a lépés, hogy Férj vitte Gyerkőcöt oviba, Neki adta oda a könyvet…meg is kaptam, micsoda ökörséget hozott… És nem bírok fennmaradni, hogy olvashassak!!! Ki látott már ilyet??? Amúgy érdekelne, mert a hátulján leírt előzetes alapján szükségem lehet rá, de nem tudok ébren maradni…
Zöld Szilvának, aki olvasgat engem. 🙂 Köszi! Beugottam és édes a rötyögős kicsi! 🙂 Korábban már megkaptam email-be, de most is végignéztem! 🙂
Más: kineziológusnál voltam már. Hú, mikor is? Tavaly tavasszal fejeztem be asszem a “kezelést”. Miért mentem? Hogy elengedjek Valakit, akire azt hittem, hogy Ő az, hogy több önbizalmam legyen, hogy ne legyek annyira elkeseredett és negatív. Sok érdekesség volt benne, meg nehéz “házifeladatok”. Elképzelhető, hogy újra kellene kezdenem, mert visszafejlődtem jócskán…
2008 január 28. | Szerző: ozonviz
Vasárnap
Hú, miben volt részem… Na, előlről. Ugye megcsináltattam a horoszkópom. A csajszi (azért csajszi és nem nő, mert bár idősebb, mint én, nagyon szimpatikus) jó messze lakik tőlem, így neten, email-ben tartjuk a kapcsolatot. Ő szólt, hogy itt a mi városunkban lesz egy nyílt ezoterikus nap, amire Ő is eljön, mint “előadó”. Vacilláltam, mi legyen. Beszéltem a Kolléganőmmel (kettesben bátrabb vagyok 🙂 ), aki megígérte, ha tud, eljön velem. Aztán utolsó pillanatban lemondta. Hátráltatásképpen Férj is elkezdett dünnyögni, hogy megyek szektázni, meg hasonlók, de annyira felhergelt, hogy csakazértis elmentem. Kerestem az utcát (pontosan nem tudtam, hova kell mennem) és épp ott sikerült megállnom a ház előtti parkolóban, hogy majd gyalog keresgetem a házszámot… Aztán a klubban pont olyan téma került szóba, ami nálam is húsba vág: a döntés. Hogy minden döntésünk, illetve nem döntésünk abban az adott pillanatban a legjobb. És nem szabad később bánkódnunk, vagy átértékelnünk, mert akkor az volt a legmegfelelőbb arra, hogy odajussunk, ahol dolgunk van, ahol tanulnunk kell valamit. És én épp a döntésképtelenségemmel kínlódok…
Aztán megnézték az aurámat is. Meg azt mondták, az Édesanyám még mindig szorosan velem van… Meg az angyalok segítségét kérték a Kisfiammal kapcsolatban. (Erre ma este kapok majd választ, ha meglesz, megírom…) Tudom, hogy ez nagyon humbuk így, meg számomra sem volt túl kézzelfogható, de érdekes volt mindenesetre! Ha másra nem, hát arra szuper volt, hogy megismertem a csajszit, aki nagyon kedves, nagyon vidám és nagyon szimpatikus! 🙂 És azt hiszem, a Férje még sokat fog nekem segíteni… Csak kár, hogy ilyen messze laknak!
2008 január 23. | Szerző: ozonviz
Horoszkóp
Na, jó, előtte kis kitérőként helyzetjelentés: Gyerkőccel tegnap voltunk a dokinéninél. Dokinéni szerette volna, ha egész héten otthon marad a gyermek, mert szerinte fájnia kellene a torkának, meg ilyenek. Aztán egy csütörtökben kiegyeztünk. Holnaptól újra ovi. Igenám, de oviba menet, hogy bejelentsük, mikor várható Gyerkőc, láttuk, hogy dőlnek ki sorban. A 30-ból 17 gyerek volt beírva tegnapra és abból csak 12 érkezett meg… Lehet, rossz döntés volt a részemről, hogy ne maradjon otthon tovább, de így láttam jónak. Egyrészt nincs nagy baja (már nem köhög éjjel, csak nappal elvétve, nem volt lázas egyáltalán, már nem folyik az orra sem, ja és nem panaszkodott torokfájásra), másrészt rossz hatással van rá az apja (egyre jobban dadog, kezdődnek a dühkitörések újból – tegnap azért ugrott nekem, mert a napszemüvegét annyira feltolta az orrára, hogy kilátott a résen és különben is, mit képzel a szomszéd néni, hogy meg meri kérdezni, miújság?…, és folytatódik az apa alszik, Gyerkőc meg játszik, mesét néz egyedül), harmadrészt kell neki a saját korúak társasága és a változatos foglalkozások. Döntöttem. Holnap ovi. Aztán majd elválik, mi lesz, elkap-e valamit.
És most jöhet a horoszkóp… Bár, anyagi helyzetem inkább hagyjuk, nem is azért, mert annyira rossz, hanem mert annyira spórolok, amiből kifolyólag annyira rossz…szóval kikuporgattam egy saját elemzésre (és majd következő hónapban egy Gyerkőc elemzésre is). Háát, nagyon érdekes! Összefoglalva 99%-ban annyira magamra ismertem, hogy má’még! Mind a pozitív, mind a negatív tulajdonságaim le voltak írva benne, a mostani élethelyzetem, és kilátásaim, tanácsok arra vonatkozóan, hogy ha a pozitívakat túlzásba vinném és negatív lenne belőle. Micsoda tükör ám magamnak! De sajnos az ebből sem lett világos a számomra, hogy miért vagyok ekkora hülye picsa, aki képtelen kilépni, mit lépni, mászni, ebből a trutymóból, amiben nyakig ül és amiből azért már kortyolt is tisztességesen… Miért nem tudja senki, én sem, hogy mi a franctól félek? Miért nem látja senki, mi a fenéért totyorgok? Ki tudja, ki tudna esetleg rávilágítani, miért vagyok döntésképtelen, miért jó ez nekem, vagy miért nem annyira rossz, hogy megmozduljak végre?
2008 február 11. | Szerző: ozonviz
Farsang
Túl vagyunk a hétvégén, mikoris az oviban farsangi bálat rendeztek a gyerekeknek. Már régóta készültünk és Gyerkőc már szilveszter óta pontosan tudta, mi szeretne lenni. Ugyanis szilveszterkor kapott a Papáéktól szerpentint, lufikat, meg egy hajráfként fejre tehető zörgős csápot. Na, ekkor jött az ötlete, hogy ő bizony katicabogárként fog feszíteni az ünnepségen. Az ugye közbejött, hogy befulladt, így szegénykém lemaradt az előrendezvényekről, mint fánksütés, meg medvetánc, de folyton arról beszélt, hogy hogy fogunk majd a farsangon táncolni, meg majd a drágám hogy szerepel a színpadon, stb. Már hetekkel ezelőtt megvettem neki a jelmezt, a névnapján fel is próbálta, egész délután abban tett-vett. És eljött a szombat, amit annyira várt. És édes volt és ügyes, hiába minden hiányzás, a színpadon a szereplés nagyon jól sikerült, emlékezett a lépésekre, a szövegre. Ezután átöltözött katicának, irány a színpad, a jelmezes felvonulás. Mondtam a drágámnak, mutatkozzon be a mikrofonnak. Erre odaért és belekiabált: – Én meg katicának! 🙂 Egyébként érdekes volt az arány… 10 gyerekből 2 pókember volt, 2 seriff/katona/rendőr, 1 indián, 3 kiránylány/hercegnő/menyasszony, 1 maci, 1 varázsló. Ehhez képest a 110 gyerekből csak Gyerkőc, meg egy kislány volt katicabogár. Ami nagyon ötletes jelmez volt és saját kézzel készített és nagyon tetszett nekem, az egy gomba, meg egy teknősbéka volt! Édesek voltak! Hanem aztán következett a tombola. Rémálom! Gyerkőc meglátott egy betonkeverőt a kisorsolásra váró ajándékok között és nekilódult a szelvényekkel, hogy akkor ezt most Ő megveszi. Nagy nehézségek árán visszatartottam, igyekeztem elmagyarázni Neki a hangzavarban, hogy mi a lényege a tombolának, de mindhiába… Egyre kevésbé volt türelme. Aztán valaki más megnyerte a betonkeverőt. Ekkor égtelen zokogásban tört ki és még az sem vígasztalta, hogy mi meg egy tortát nyertünk. Ordított, ami a csövön kifért. 🙁 Végül haza kellett vinni, mert az egész átment verekedős-tombolásba (nagyon fáradt is volt már reggel 6 óta, valamit az egyik karlendítés pont eltalált, belekapott a szemembe úgy, hogy még vasárnap is homályos volt a világ…), hogy akkor elmegyünk a Corába és veszünk játékot. Én igazán türelmesen vettem az akadályokat, mígnem a nagyszülők úgy akarták megnyugtatni, hogy oké, nyugi, majd meglátjuk, elmegyünk-e a Corába. Na, úgy feltúrtam az agyam, hogy nomég! Szerencsére nem kellett, csak egyszer mondanom, hogy nem. Utálok veszekedni! Aztán persze, jött az ire a pont vasárnap, amikor megintcsak olyan szituációba keveredtünk Apóssal, hogy Gyerkőc előtt mondott nekem ellent. Na, mintha nem is én lettem volna, úgy álltam a sarkamra, megkapta a magáét. Komolyan mondom, hogy hihetetlen! Felnőtt emberek és nem látják be, hogy ezzel kavarják össze legjobban a Gyereket, hogy hárman hatfélét engednek meg Neki!
Egyébként a hétvégét jórészt Gyerkőccel kettesben töltöttük. Szombaton és vasárnap is Férj maszekolt, ha meg hazaért, már feküdt is le. Jól elvoltunk. A szombat a farsang jegyében telt: készülődtünk, sütit sütöttünk, amit elvittünk az oviba még délelőtt, meg üdítőt vettünk. Vasárnap meg Anyóséknál levegőztünk délelőtt. Jól kiszítva a Bébit a hideg, mert mire hazaértünk, elaludt a kocsiban. Fel sem ébredt, felcipeltem, levetkőztettem és aludt vagy 2 órát. Addig kivasaltam, mert halmokban állt már…
Olvastam egy-két blogot a vasárnapi ebédről és eszembejutott, hogy nálunk is hogy ment ez régen. Nekünk sem volt szabad beszélgetni evés közben, de legalább leült mindenki az asztalhoz. Ami nagyon megmaradt bennem, hogy én a gulyáslevesbe beleaprítottam a kenyeret, ilyenkor Apa felállt a asztaltól. Erről, meg az asztalnál olvasásról sikeresen leszoktam, de időnként azon veszem észre magam, hogy reggeli, vagy vacsora közben (azért ebédnél nem 🙂 ) az egyik térdem fel van húzva magam mellé a székre… Ezt is utálta Apa. Meg most Férj is. Főleg, hogy Gyerkőc ugyanúgy felhúzza a lábát, és beleaprít a levesbe.
A mi mostani vasárnapi ebédünket meg inkább hagyjuk is. Még szombaton csináltam fincsi húsgombócos-telfölös-pörköltes-tésztásat. Újdonság volt, most csináltam először, de Gyerkőc imádja és szerintem is finom. Férj hazaért szombaton, mikor már indulni kellett a farsangra, inkább borotválkozott, mint evett. Amikor hazaértünk a buli után, már inkább aludt, mint evett. Aztán este kérdeztem, vacsorázik-e. Hát Ő ilyet nem fog enni… Úgy felhúztam magam, najó, ne egyél, de én meg akkor nem főzök vasárnap. Jól kicsesztem vele, mert vasárnap anyós csomagolt Neki, amit este, mielőtt melózni ment, lapátolt be. Persze, hogy az én főztömből akkor sem evett. De nem izgat, ne egyen! Főzök, mosok, rendet tartok. Jah, hogy Ő duzzog? Az meg nem érdekel!
Oldal ajánlása emailben
X